10. Gemma

Sziasztok! 

Sajnálom a késést, de tegnap családi program volt délután, dél előtt pedig nem értem rá. 

Köszönöm a támogatásotokat, remélem ez a rész is tetszeni fog! 

Jó Olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield 

Nyújtózva ülök fel, ügyelve arra, hogy őt ne ébresszem fel. Hangtalanul sikerül eljutom a gardróbba, majd néhány kiválasztott ruhával vonulok be a fürdőbe. A tegnap este fantasztikus volt, sokat beszélgettünk, nevettük és csak élveztük egymás társaságát. Nem emlékszem mikor jöttek haza a többiek, azt hiszem elaludhattam. Miután sikerült rendbe szedni magam úgy gondoltam készítek nekik egy kisebb reggelit. Szeretném, ha nem aggódnának mindig azért, mert itt kell lennem. Túl fogom élni, ahogy telik az idő én úgy fogok megerősödni, ráadásul nagyon sok pozitívat kapok tőlük. A palacsintát és a szirupot az asztalra helyezem, majd meg terítek. Valahonnan a konyha egyik sarkából hallom a telefonom csörgését, amin egy ismeretlen szám villog. Hezitálok, hogy felvegyem - e végül úgy döntök, igen. 

- Halló ? 

- Szia, én Gemma vagyok a nővéred. - mutatkozik be megtörten. 

- Uram Isten! - nyögtem fel. - Kérlek el se kezdjük a beszélgetést arra pedig még inkább nem vagyok kíváncsi honnan tudtad meg a számomat. - suttogtam. Megtörtem, pont úgy ahogyan ő. Nem számította rá, hogy már most hallhatom a hangját. Annyi év után most végre hallhattam a hangját, voltak elképzeléseim, de ez jobb sokkal jobb, mint képzeltem.
- Zora kérlek csak hallgass meg! - könyörög.
- Sajnálom, de jelenleg képtelen vagyok még bármilyen mentséget is hallani.
- Találkozhatnánk ?
- Nem. Sajnálom, de nem szeretném, ha együtt látnának minket.
- Jól van, de ugye még felhívhatlak ?
- Egyet biztosan tudok, nekem van a legszebb nővérem, de hogy beszélünk - e még azt nem tudom megmondani. Gem én szeretnélek látni, de még nem vagyok kész rá, persze ha van kedved felhívhatsz, igaz a legtöbb esetben elutasító leszek, de legalább láthatom a próbálkozásodat. Szia! - szinte már lecsapom a telefont válasz nélkül. A telefon hangosan koppan a falon, majd darabokra törve a földre hull. Hangosan zokogok fel, lassan csúszok le a föld mentén. Fejemet a térdemen pihentetem, könnyeim megállás nélkül folynak végig arcomon. Megtette, megmerte tenni, hogy felhív. Hallottam a hangját, annyi év után. Zokogásom nem akar csillapodni, teljesen kikészített ebből is látszik nem állnék készen eléjük állni és elmondani, igen is én vagyok a húga. A régen kereset, elhagyott testvér.
- Zora. - guggol le elém valaki, karjaival szorosan ölel át, majd húz magához. Illatáráról egyből felismerve jobban simulok a karjaiba.  -  Mi történt ?
- Én.... én - csuklott el a hangom.
- Jól van, semmi baj. - kapott a karjaiba. Elindultunk, éreztem a pillantásokat magunkon. Hallottam, hogy mond valamit a fiúknak, majd eltűntünk a szobámban. Az ágyamra helyezkedtünk el, szinte megbénultam és csak a szoba egyik sarkát kémleltem. - Zora, mi történt ? - kérdezett rá ismét.
- Én.... én csak reggelit készítettem, amikor felhívott. - csuklott el ismét a hangom.
- Ki hívott fel ? - kérdezte, mire csak a fejemet ráztam és újra zokogásba kezdtem. Szorosan ölelt magához, miközben a fülembe suttogott. Mellkasához simultam és azt hiszem álomba sírtam magam.
Órákkal később egyedül ébredtem az ágyamban, a fejem pedig nagyon fájt. Óvatosan keltem ki az ágyból, majd indultam meg a fürdőszobába. Rémesen festhetek, így örülök a saját részlegemnek. A szemeim karikásak, a sminkem lefolyt, a hajam pedig kócos egy szóval borzalmasan nézek ki. Rendbe szedtem magam és a többiek keresésére indultam, bocsánatot kérni az elrontott napunk miatt. Tudom nem mind szeretik a golfot, de értem megtették volna és ez nekem nagyon sokat jelent. A házban csend uralkodik, ami kicsit meglepő tőlük, mindig rájuk kell kiabálnom, hogy vegyék le a hang erőt a szájukról. A nappaliba vonszolom magam, de egyáltalán nem azt vártam, ami ott fogadott.
- Szia! - mosolygott rám. - Minden rendben ? - érdeklődik. - A fiúk mondták, hogy rosszul vagy.
- Hello! - nyögtem ki. - Igen, sokkal jobban vagyok. - erőltetek mosolyt az arcomra. El kell felejtenem ami pár órája történt, helyette mosolyognom kell. - Hol vannak a srácaim ?
- Mivel te nem érezted jól magad, Mike kiharcolta, hogy menjenek inkább stúdiózni.
- Jellemző rá. - forgatom meg szemeimet. - Így akart kibújni a golf alól. A stúdióból, pedig még órákig nem jönnek haza. - túrok elrendezett szőke hajamba.
- Nem vagy esetleg éhes ? - néz rám. - Elmehetnénk enni vagy ha szeretnéd rendelhetünk is! - ajánlotta.
- Ez kedves tőled Zayn, de nem vagyok éhes. - kedves gesztus tőle, de még mindig nem értem, miért is van ő itt ?!
- A lelkemre kötötték, hogy vigyázzak rád és ne tévesszelek szem elől.
- Luke. - motyogtam. - Ez édes mind annyitoktól, de egyedül is tökéletesen megvagyok. Nem kell rám vigyázni, tudom mit csinálok! - vontam vállat.
- Sajnos nem mehetek el, mert akkor engem legközelebb a saját temetésemen látsz. - viccelődött, de ha komolyan is gondolta engem megnevetettet.
- Miből gondolod, hogy elmennék rá ?
- A szörnyű bűntudatod nem engedné, hogy kihagyd.
- Tudod mit ? - ültem le mellé a kanapéra. - Egy pizza jól esne.
- Ez a beszéd. - pattan fel. - Akkor meg is rendelem. - mormolja telefonjába mélyedve.
Ahogy azt megtudtam, nem aludtam olyan sokat, de az óra már így is elütötte a delet. Zayn visszatért és beszélgetni kezdtünk, persze azt nem sikerült kiszednie belőlem, mi bajom is volt. Őszintén erről senkinek nem fogok beszélni, egy fontos lépést fontolgatok amiről egyenlőre senkinek nem kell tudnia. Nevettünk, viccelődtünk és komoly dolgokról is tudtunk beszélni. Egy film mellett fogyasztottuk el a pizzát, ami isteni finom volt, habár én utálom a kolbászosat. Épp a konyhában ültünk és az üdítőnket fogyasztottuk amikor észre vettem az étkező asztalon felejtett össze tört telefonomat. Némaságba burkolózva figyeltem a kisebb, nagyobb darabkákat, amik már nem voltak megmenthetőek. Közelebb sétálva óvatosan érintettem meg őket.
- Min borultál ki annyira, hogy még a telefonodat is össze törted ? - hallom meg a hátam mögül származó kérdést.
- Nem szeretnék hazudni. - fordultam hátra egy pillanatra. - Nem ismerjük még olyan jól egymást, hogy a legsötétebb, legféltettebb titkaimat ismerd, de egyszer majd arra is sort kerítünk. Egy olyan személy hívott fel, akit nagyon rég nem láttam, fogalmazzunk így.
- Sajnálom, nem akartam felhozni a témát, de nem figyeltél rám.
- Zayn meghoztuk amit Luke kért tőlünk! - hallom meg Liam hangját a nappaliból.
- Mit kért tőletek ? - fordulok arab barátom felé.
- Hát itt vagytok! - jelenik meg, mögötte pedig a többiek. - Ez a tiéd. - nyújt felém egy szatyrot. Nem volt túl nehéz, az asztalra helyeztem majd azonnal kibontottam. Egy új Iphonet rejtett, hasonló volt az enyémhez, de egy szériával jobb. El sem tudom képzelni Lukenak ez mennyibe kerülhetett, habár soha nem problémázik a pénz miatt, ahogy én sem. Megtudtam volna venni magamnak, de szerettem a saját telefonomat.
- Köszönöm, hogy elhoztátok, de legközelebb ne engedjétek Lukenak, hogy ti legyetek a szolgái. - mosolygok.
- Szívesen tettük. - mosolyog rám Liam.
- Azt hiszem ezt már el is tüntethetjük. - dobja ki a régit Niall.
- Igen, arra már nincs szükségem. - suttogtam. - Ha megbocsájtotok felmegyek a szobámba, ti csak érezzétek otthon magatokat.