Sziasztok!
Rettenetesen sajnálom, hogy napokig nincs rész, de sok dolgom van. Szomorúan veszem észre, hogy se kommentet nem kaptam, sőt a blog is fogyatkozott.
Szeretnélek megkérni benneteket, hogy mondjátok el mit gondoltok a blogról, mert ha nem tetszik nem vesződöm vele többet.
Jó Olvasást!
Ölelés, Poppy P. McDonald
 |
| Zora Winfield |
Idegesen rágcsálom ajkamat miközben a telefonomat bámulom. Ha kérem ő mellettem lesz, így nincs mitől félnem. Nem szabad félnem, mert erős vagyok. Attól, hogy nem tartozom a családjukhoz, nekem igen is van családom! Tehetetlenül állok fel és dobom a készüléket az ágyra. Tiszta ruhákat keresek elő, majd magamra zárom fürdőm ajtaját. Reménykedem, hogy egy zuhany kiveri a fejemből azokat az ostoba negatív gondolatokat, de nem segít. Negatívan állok a dolgokhoz, miközben tudom imádni fog engem. Megkeresett, mert látni, ismerni akar én pedig szépen elküldtem, ami részemről kicsit hiba volt. Be pánikoltam, ahogy a legtöbb esetben ha a család téma kerül fel. Nem szeretek erről beszélni, valahogy pedig muszáj túltennem magam rajta. Zaynek is tartozom még egy köszönőmmel amiért falazott nekem. A képet is megtaláltam a szobám éjjeli szekrényében, szóval egy ideig oda fogom elrejteni. Ki kereshetné egy éjjeli szekrényben ? Előbb utóbb a lelki ismeretem is felmondja a szolgálatot, a sok hazugság miatt. Nem rángathatok bele csak úgy embereket, nem helyes. Tudom segíteni szeretnének, de én nem engedem. Ashton és Michael ezért szokott is velem kiabálni, mert szerintük túl makacs vagyok bizonyos dolgokban és ezzel az a baj, hogy piszkosul igazuk van. Elképzelem, ahogy beszélek vele és esetlegesen vissza utasít, pedig egyből igent fog mondani. Nagyon szeretne velem találkozni, minden alkalmat megragadna.
Elzárom a csapot, törölközőbe csavart testemből ruháimba bújok. Szűk farmer, egy fehér felső hozzá pedig egy bőrdzseki. Lábaimat magassarkú cipőbe bújtatom, hajamat kiengedem, ékszereket teszek magamra és sminkelek. Akármennyire is szeretném húzni az időt, nem lehet tovább!
Kilépve a fürdőből azonnal a telefonomért nyúlok. Gondolkodás nélkül nyomok a zöld ikonra és emelem azt a fülemhez. Kicsöng, a gyomrom pedig görcsbe rándul.
- Haló ? - szól bele kissé fáradt hangon.
- Szia Gemma!
- Úr Isten, Zora! - el kell tartanom a telefont, ha nem szeretnék megsüketülni. Szóval sikító fajta nővérem van. Jó tudni. - Annyira örülök, hogy felhívtál. - a hangja őszintén és boldogan cseng.
- Figyelj, találkozni akarok veled most rögtön. - hadarom el, hogy ne tudjam meggondolni magamat.
- Rendben. - vágja rá. - Húsz perc múlva egy kis kávézóban! - ajánlja fel, én pedig azonnal igent mondok. Nem szeretnék forgalmas helyre menni, elmondja a címet majd elköszön és valószínűleg elkészül. Idegesen kapom magamhoz a táskámat, de amint kilépnék az ajtón a telefonom hangos csörgésbe kezd.
- Szia! - emelem a fülemhez anélkül, hogy megnézném ki az.
- A segítségedre van szükségem! - nyög fel Pet.
- Még is mit tehetnék én érted ? - ráncolom homlokom, miközben elhagyom a helységet. Lassan sétálok a folyosón, le a lépcsőn. - Ugye nem kerültél bajba ? - rémülök meg. Szemeim találkoznak a legédesebb szemekkel, azonnal mellettem is terem. Felemelem mutató ujjamat, miszerint várjon egy kicsit.
- Cara a baj. - suttogja.
- Áruld el mi történt veled és Carával. - Luke pedig azonnal megérti mi történhetett.
- Szakított velem egy félre értés miatt!
- Peter! - kiálltok rá. - Ne kelljen már mindent fogóval kihúznom belőled! - mordulok fel.
- Jól van, na! - lesz ingerült ő is. - Este moziban voltunk, ahol az iskola kis picsája is megjelent. Nagyon jól éreztük magunkat egészen addig, míg nem kellett üdítőket vennem. - sóhajt fel. - Egyszer csak megjelent és a semmiből lekapott. Ezt Cara meglátta, de ezt már nem ahogy ellenkezem.
- Uh. - túrok hajamba. - Először is nyugodj meg! Cara szeret téged ebben biztos vagyok, hisz már rég óta együtt vagytok.
- Számtalan üzenetet hagytam, de nem válaszol. Segíts, mit tegyek ?
- Kérd el a mozi biztonsági felvételét. - nyögöm ki hirtelen. - A kedvenc mozinkba mentetek, ismernek minket. Menj el hozzá és mutasd meg neki!
- Köszönöm! Te mindig tudod mit kell tenni. - hallom a hangján, hogy kezd jobb kedvre derülni, nem fogja magát elhagyni. - Szeretlek, még akkor is ha nem vagyunk vér szerint össze kötve.
- Tudom. - felelem. - Én is szeretlek, kis mostoha öcsi. - kuncogok. - Ügyes légy! - bontom a vonalat. Telefonomat, pedig a táskámba süllyesztem. Ölelésre van szükségem, azonnal karjaiba vettem magam akár van vagy nincs néző közönségünk.
- Minden rendben ? - suttogja fülembe, mire csak bólintok.
- Megteszem amiről beszéltünk. - harapok ajkamba.
- Elkísérjelek ? - nem szólok, csak ismét bólintok.
- Minden rendben Zo ? - hallom Ash hangját.
- Igen csak van egy kis zűr otthon, de remélem hamar megoldja.
- Ügyes gyerek, nem bassza el a dolgokat. - villant mosolyt. - Nem az a fajta.
- Te mindig meg lepsz minket valamivel. - csendül fel Louis.
- Ez úttal mivel ? - kukucskálok ki Luke mellől.
- Az öltözéked csini. - mosolyodik el. - Mostoha öcsi ? - húzza össze szemöldökét.
- Van ez így! - vonok vállat. - Mehetünk, mert elkésünk ? - fordulok életem értelméhez.
- Hová készültök ? - méreget minket Harry sejtelmes mosollyal, még is komoly tekintettel néz.
- El kell mennünk, de majd jövünk. Sziasztok! - hadarja és már kint is vagyunk.
Mind ketten ismerjük a helyet, így arra indulunk meg sétálva. Nem érdekel a nyílt utca és a távolság, most szükségem van rá. Szorosan bújok hozzá és meredek ki a fejemből miközben lábaimat szedem. Jól jön ez a megnyugtató csend, szükségem van rá. Gondolataim nem a találkozón, nem is a beszélgetésen amit a fiúk hallottak, hanem Cara és Peter kapcsolatára. Annyi minden mentek keresztül és együtt vannak, boldogok. Az a kígyó pedig minden bizonnyal irigy mert az öcsémet nem kaphatja meg. Két év hosszú idő, már pedig én elég sokat tudok az időről. Mindenben megtalálták a közös hangot, ismernie kellene már őt. Tudnia, hogy ő nem tenne ilyet, főleg nem a közös programjukkor. Biztos vagyok az ötletemben, remélem Cara is hinni fog és engedi megmutatni a videót. Szeretem mind a kettőjüket, nem pártolok senkihez csupán tanácsokat adok. Ha haza megyek és még mindig fasírtban lesznek bezárom őket akár egy hétig is, azért a megbocsájtásért. Elhallgatok tőlük mindent, nem fog zavarni. Hangosra állítom majd a tévét, a zenét ha kell. Szeretném, ha boldogok lennének továbbra is. Huszonegy éve nem láttam az igazi szüleimet és testvéreimet, itt volt nekem Luke akivel csak most emeltük magasabbra a " viszonyunkat. " Teljesen vak voltam eddig, nem vettem észre a nyilván valót. Akár meddig ostorozhatom magam és fogom is, mert arról még soha nem beszéltünk mennyi ideje is szeret engem úgy, igazából. Mindig is egy buborék volt körülöttünk, szóval az elején eléggé meglepő volt.
- Mióta érzel irántam többet, mint barátság ? - pillantok fel rá, kérdésemmel meglepem, de rögön mosolyogni kezd.
- Nem tudom pontosan, ez egyik napról a másikra jött. - von vállat. - Egyre többet éreztem irántad, egyre több mindent szerettem volna megtenni, de nem lehetett. - mosolyodik el keserűen.
- Ha nem a nyílt utcán lennénk, akkor már megcsókoltalak volna. - válaszolok halkan.
- Tudom. - nyom csókot a homlokomra. - Így is ismét a tűzzel játszunk. - suttogja.
- Szeretek veled így sétálni. - vallom be csendesen. - Megnyugtató, kitudom zárni a külvilágot, mint mindig amikor veled lehetek. Nem érdekel a média, engem már megszoktak a közeletekben.
- Cole nem aggaszt ?
- Őszintén ? - vonom fel szemöldököm, mire csak biccent. - De aggaszt, viszont nem olyan értelemben, mint gondolod. Teljesen biztos vagyok abban, hogy a kapcsolatunknak vége. Megcsaltam, nincs semmi bűntudatom inkább örülök. Éreztem közöttünk a vonzalmat, viszont csak ma tudtam rá venni magam, hogy kimondjam a szavakat. Hidd el akartam, de nem éreztem helyesnek akkor.
- Tudom. - feleli. - Ezért is szeretlek, mert te mindenkire gondolsz - kivéve a családodra - segíteni szeretnél. Nem félsz a találkozástól ?
- Olyan vidáman csenget a hangja, úgy érzem nem kell. - lépek be az ajtón. Azonnal kiszúrom egy eldugottabb asztalnál, amint meglát minket szemei felragyognak, fel áll és mosolyog. Ha kívülről figyelném magamat, azt mondanám semmilyen érzelem nincs rajtam. Ő és én egy helyen, első beszélgetésre felkészülve.
Elzárom a csapot, törölközőbe csavart testemből ruháimba bújok. Szűk farmer, egy fehér felső hozzá pedig egy bőrdzseki. Lábaimat magassarkú cipőbe bújtatom, hajamat kiengedem, ékszereket teszek magamra és sminkelek. Akármennyire is szeretném húzni az időt, nem lehet tovább!
Kilépve a fürdőből azonnal a telefonomért nyúlok. Gondolkodás nélkül nyomok a zöld ikonra és emelem azt a fülemhez. Kicsöng, a gyomrom pedig görcsbe rándul.
- Haló ? - szól bele kissé fáradt hangon.
- Szia Gemma!
- Úr Isten, Zora! - el kell tartanom a telefont, ha nem szeretnék megsüketülni. Szóval sikító fajta nővérem van. Jó tudni. - Annyira örülök, hogy felhívtál. - a hangja őszintén és boldogan cseng.
- Figyelj, találkozni akarok veled most rögtön. - hadarom el, hogy ne tudjam meggondolni magamat.
- Rendben. - vágja rá. - Húsz perc múlva egy kis kávézóban! - ajánlja fel, én pedig azonnal igent mondok. Nem szeretnék forgalmas helyre menni, elmondja a címet majd elköszön és valószínűleg elkészül. Idegesen kapom magamhoz a táskámat, de amint kilépnék az ajtón a telefonom hangos csörgésbe kezd.
- Szia! - emelem a fülemhez anélkül, hogy megnézném ki az.
- A segítségedre van szükségem! - nyög fel Pet.
- Még is mit tehetnék én érted ? - ráncolom homlokom, miközben elhagyom a helységet. Lassan sétálok a folyosón, le a lépcsőn. - Ugye nem kerültél bajba ? - rémülök meg. Szemeim találkoznak a legédesebb szemekkel, azonnal mellettem is terem. Felemelem mutató ujjamat, miszerint várjon egy kicsit.
- Cara a baj. - suttogja.
- Áruld el mi történt veled és Carával. - Luke pedig azonnal megérti mi történhetett.
- Szakított velem egy félre értés miatt!
- Peter! - kiálltok rá. - Ne kelljen már mindent fogóval kihúznom belőled! - mordulok fel.
- Jól van, na! - lesz ingerült ő is. - Este moziban voltunk, ahol az iskola kis picsája is megjelent. Nagyon jól éreztük magunkat egészen addig, míg nem kellett üdítőket vennem. - sóhajt fel. - Egyszer csak megjelent és a semmiből lekapott. Ezt Cara meglátta, de ezt már nem ahogy ellenkezem.
- Uh. - túrok hajamba. - Először is nyugodj meg! Cara szeret téged ebben biztos vagyok, hisz már rég óta együtt vagytok.
- Számtalan üzenetet hagytam, de nem válaszol. Segíts, mit tegyek ?
- Kérd el a mozi biztonsági felvételét. - nyögöm ki hirtelen. - A kedvenc mozinkba mentetek, ismernek minket. Menj el hozzá és mutasd meg neki!
- Köszönöm! Te mindig tudod mit kell tenni. - hallom a hangján, hogy kezd jobb kedvre derülni, nem fogja magát elhagyni. - Szeretlek, még akkor is ha nem vagyunk vér szerint össze kötve.
- Tudom. - felelem. - Én is szeretlek, kis mostoha öcsi. - kuncogok. - Ügyes légy! - bontom a vonalat. Telefonomat, pedig a táskámba süllyesztem. Ölelésre van szükségem, azonnal karjaiba vettem magam akár van vagy nincs néző közönségünk.
- Minden rendben ? - suttogja fülembe, mire csak bólintok.
- Megteszem amiről beszéltünk. - harapok ajkamba.
- Elkísérjelek ? - nem szólok, csak ismét bólintok.
- Minden rendben Zo ? - hallom Ash hangját.
- Igen csak van egy kis zűr otthon, de remélem hamar megoldja.
- Ügyes gyerek, nem bassza el a dolgokat. - villant mosolyt. - Nem az a fajta.
- Te mindig meg lepsz minket valamivel. - csendül fel Louis.
- Ez úttal mivel ? - kukucskálok ki Luke mellől.
- Az öltözéked csini. - mosolyodik el. - Mostoha öcsi ? - húzza össze szemöldökét.
- Van ez így! - vonok vállat. - Mehetünk, mert elkésünk ? - fordulok életem értelméhez.
- Hová készültök ? - méreget minket Harry sejtelmes mosollyal, még is komoly tekintettel néz.
- El kell mennünk, de majd jövünk. Sziasztok! - hadarja és már kint is vagyunk.
Mind ketten ismerjük a helyet, így arra indulunk meg sétálva. Nem érdekel a nyílt utca és a távolság, most szükségem van rá. Szorosan bújok hozzá és meredek ki a fejemből miközben lábaimat szedem. Jól jön ez a megnyugtató csend, szükségem van rá. Gondolataim nem a találkozón, nem is a beszélgetésen amit a fiúk hallottak, hanem Cara és Peter kapcsolatára. Annyi minden mentek keresztül és együtt vannak, boldogok. Az a kígyó pedig minden bizonnyal irigy mert az öcsémet nem kaphatja meg. Két év hosszú idő, már pedig én elég sokat tudok az időről. Mindenben megtalálták a közös hangot, ismernie kellene már őt. Tudnia, hogy ő nem tenne ilyet, főleg nem a közös programjukkor. Biztos vagyok az ötletemben, remélem Cara is hinni fog és engedi megmutatni a videót. Szeretem mind a kettőjüket, nem pártolok senkihez csupán tanácsokat adok. Ha haza megyek és még mindig fasírtban lesznek bezárom őket akár egy hétig is, azért a megbocsájtásért. Elhallgatok tőlük mindent, nem fog zavarni. Hangosra állítom majd a tévét, a zenét ha kell. Szeretném, ha boldogok lennének továbbra is. Huszonegy éve nem láttam az igazi szüleimet és testvéreimet, itt volt nekem Luke akivel csak most emeltük magasabbra a " viszonyunkat. " Teljesen vak voltam eddig, nem vettem észre a nyilván valót. Akár meddig ostorozhatom magam és fogom is, mert arról még soha nem beszéltünk mennyi ideje is szeret engem úgy, igazából. Mindig is egy buborék volt körülöttünk, szóval az elején eléggé meglepő volt.
- Mióta érzel irántam többet, mint barátság ? - pillantok fel rá, kérdésemmel meglepem, de rögön mosolyogni kezd.
- Nem tudom pontosan, ez egyik napról a másikra jött. - von vállat. - Egyre többet éreztem irántad, egyre több mindent szerettem volna megtenni, de nem lehetett. - mosolyodik el keserűen.
- Ha nem a nyílt utcán lennénk, akkor már megcsókoltalak volna. - válaszolok halkan.
- Tudom. - nyom csókot a homlokomra. - Így is ismét a tűzzel játszunk. - suttogja.
- Szeretek veled így sétálni. - vallom be csendesen. - Megnyugtató, kitudom zárni a külvilágot, mint mindig amikor veled lehetek. Nem érdekel a média, engem már megszoktak a közeletekben.
- Cole nem aggaszt ?
- Őszintén ? - vonom fel szemöldököm, mire csak biccent. - De aggaszt, viszont nem olyan értelemben, mint gondolod. Teljesen biztos vagyok abban, hogy a kapcsolatunknak vége. Megcsaltam, nincs semmi bűntudatom inkább örülök. Éreztem közöttünk a vonzalmat, viszont csak ma tudtam rá venni magam, hogy kimondjam a szavakat. Hidd el akartam, de nem éreztem helyesnek akkor.
- Tudom. - feleli. - Ezért is szeretlek, mert te mindenkire gondolsz - kivéve a családodra - segíteni szeretnél. Nem félsz a találkozástól ?
- Olyan vidáman csenget a hangja, úgy érzem nem kell. - lépek be az ajtón. Azonnal kiszúrom egy eldugottabb asztalnál, amint meglát minket szemei felragyognak, fel áll és mosolyog. Ha kívülről figyelném magamat, azt mondanám semmilyen érzelem nincs rajtam. Ő és én egy helyen, első beszélgetésre felkészülve.
Szia!
VálaszTörlésSajnálom, hogy mostanában nem írtam komit, de kissé el vagyok havazva, általában telefonról olvasok, onnan meg utálok írni. :(
Ez a rész is, mint az eddigi összes nagyon jó lett, szépen viszed a történetet.
Most akkor én őszintén elmondom az én véleményemet, remélem nem haragszol meg érte. Semmi nemű bántó szándék nincs benne, igazából ez csak az én kis gondolatmenetem.
Miért pártolnak el tőled, szerintem? Miért kevesebb az olvasód? Hát, szerintem talán azért, mert túl ritkák a részek. Én sem igazán szoktam olyan blogokat olvasni, ahol 2 hetente van új rész. Ezt a történetet megszerettem, és én kicsit csalódtam, amikor kiírtad, hogy ritkábban hozod majd a fejezeteket. Valamint ahhoz, hogy 2 hetente hozz egy részt, ahhoz számomra rövid 1 - 1 fejezet. Én úgy vettem észre, hogy minél gyakrabban pakolom ki a részeket, annál magasabb az olvasottság, annál inkább nő az olvasótáborom. Legalább is az oldalmegjelenítésekből ezt szűrtem le. Jobban szeretik az olvasók, ha gyakrabban van rész. Számomra a két hét túl hosszú kihagyás a fejezetek között. Nem tudom, hogy hány részesre tervezed a blogot, de ezzel a gyakorisággal mikorra érünk el oda, ami igazából mindenkit érdekel. A nagy titok kiderüléséhez. Te döntöd el, te tudod, hogy mennyi szabad időd van, de ha azt szeretnéd, hogy többen olvassanak, akkor vedd kicsit gyakoribbra a fejezeteket. Még egyszer hozzá teszem, hogy ebben sem bántás, sem negatívum nem volt. Ez az én nézőpontom, Te kérdezted, én leírtam. :)
Én továbbra is szeretem a történetet, sajnálnám, ha abba hagynád, de nekem, mint olvasónak 2 hetente egy ilyen hosszúságú rész kevés. Remélem nem haragszol meg az őszinteségemért. Tényleg nem akartalak vele megbántani. Mindenki annyi időt szán a blogjára, amennyit akar, vagy tud. :)
Puszi: Klau
Kedves Klau!
TörlésNem bántottál meg, sőt igazad van. Tudod vannak olyan blogok is, ahol ilyen rendszerességgel vagy még ritkábban jönnek a fejezetek s kicsivel sem hosszabb az én részeimtől még is sok olvasója van. Próbálok majd rajta változtatni :)
xx, Poppy P. McDonald
Szia!
TörlésÖrülök, hogy nem bántottalak meg.
Tudom, hogy vannak ilyen blogok, de én személy szerint az ilyeneket elkerülöm. Számomra egy történet, egy blog akkor jó, ha bele tudom magam élni olvasás közben, és az a baj a nagy időkihagyásokkal, hogy azon kell agyalnom, amikor kezdem a történetet, hogy hol is tartottunk, miről is szólt az utolsó fejezet. Nem szeretem az ilyet. Vagy nem olvasom, vagy egy külön mappában van a könyvjelzők között, és kb. 2-3 havonta rájuk nézek. De nem élvezem annyira az olvasását, mint amikor folyamatosan jönnek a részek. A Te sztorid azon ritka kivételek egyike, amit attól függetlenül, hogy átraktál 2 hetes megjelenésre, folyamatosan követek. Tényleg sajnálnám, ha abba hagynád.
Bocsi, de úgy éreztem, ezt még meg kell írnom.
Nem gondolnám, hogy egy könnyen feladós típus vagy. Ne add fel ezt sem!
Puszi: Klau
Szia!
TörlésNem adom fel, de azt sem ígérhetem meg, hogy heti több rész lesz, de egyet mindenképp megpróbálok össze hozni.