2015. október 22., csütörtök

24. Még valaki, aki tud mindent

Sziasztok! 
Huh, nem is tudom mit kellene mondanom, ahogy a részek haladnak a történetben is úgy érvényesülnek a fejemben elképzelt jelenetek, talán van olyan ami nagyon is hamar, de ezek nélkül a történet is megrekedt volna. Szeretném tudatni veletek, hogy heti egy résznél többre jelenleg nem futja tőlem a kötelességeim mellett, de nagyon igyekszem. A történet lassan a feléhez közelít, még nem tudom hány részes lesz, azt sem mi lesz a vége, de szeretném minden elképzelésemet bele írni a történetbe, aztán biztos lesz olyan dolog is, ami újdonság lesz még nekem is. 
Köszönöm a támogatásokat, nagyon jól esik. 
Jó olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield
Egyszerűen nem tudtam miért is ilyen szerencsétlen az én életem. Nem tudtam miért ver engem így a balszerencse sorozat. Örökbe fogadtak, vannak testvéreim, barátaim, szerető családom, jó állásom és erre most megjelennek az igazi családomból emberkék, akiknek nagyon sok barátjuknak kell lenni, akik akármikor meghallhatnak bármit, amit én bizalmasan beszélek. Komolyan, mikor csenget már be végre azon a rohadt ajtón az én drága jó édesanyám ?! A repülön muszáj volt közel kerülnie hozzám Zaynnek és Liamnek, akik közül Zayn már tudja is az igazat rólam, erre most egy újabb ember tudja meg, aki történetesen a bátyám legjobb haverja. Egyetlen egy lehetőség van, hogy igazat mondok, hisz mi mást csinálhatnék ? Megfogom ölni Malikot, amiért nem jelezte itt létüket, tudván nekem ez a titok nagyon fontos! Átgondolva, amit Lukenak mondtam, ha tovább titkolózunk amikor ez az egész ki derül csak még jobban fog utálni. Ebbe pedig már a barátait is bele rángattam, így még nagyobb a káosz. De, ha nem tudja meg kik tudták még, akkor nem is olyan nagy, nem igaz ? Gondolatok sokasága lepi el erről is az agyamat, hogy mit és hogyan is kellene csinálnom. Nem akarok hozzájuk tartozni, de szép lassan ez az elvem is szerte foszlik, ahogy a titkom is. Késztetést érzek ennek megvédésére, hisz soha nem akartam velük kapcsolatot létesíteni, annak ellenére még is sikerült. Az lesz a helyes, hogy megvárjam míg anya közli vele ezt az egészet, így van kire fognom az egész hazudozást. Lássuk be, nem csak egy van már a rovásomon feléje....
- Louis! - szólítom meg, mire rám kapja a tekintetét. - Beszélnünk kell. - folytatom, mire bólint egyet és leül a bárpulthoz, ahová én is követem, míg a másik két fiú körénk áll.
- Elmondanád ez még is hogyan történhetett ? - tesz fel egy kérdést, de szerintem még nem dolgozta fel amire rájött. Miért vagyok ilyen béna ? Zayn ennél sokkal jobban fogadta, habár ő már az elején kijelentette jóban akar lenni velem, de így elárulta az egyik banda társát. Tudom Harry és közte nem olyan szoros a baráti kötelék, mint Louis és a bátyám között.
- Nem hiszem, hogy a születés csodájáról szeretnél tőlem bármit is hallani. - nevettem el magam kínosan. - Amit most mondani fogok senkinek nem mondhatod el, rendben ? - mire ismét csak egy aprót bólintott.
- Jól gondolod, én vagyok a legkisebb Styles legalább is tudomásom szerint. Anne az édesanyám, akit tíz éves koromban ismertem meg, akkor tudtam meg mindent. Örökbe adtak, számomra ócska kifogással, még pedig a pénz. Egy másik kontinensen nőttem fel, van két mostoha testvérem, akik a nevelő szüleim saját gyerekeik. Amikor hallottátok tőlem a mostoha szót, akkor én elhitettem veletek, hogy őket fogadták örökbe, a légyen a legtöbb dolog amit meséltem fordítva van. Szándékosan, nem akartam gyanúba keveredni. Meglepő, de nem hasonlítok Harryre, nagyon külsőleg, belsőleg elég sok a hasonlóság már ahogy Luke és a többiek elmesélték. Ausztráliában nőttem fel, ahogy tudjátok Luke és én nagyon régóta ismerjük egymást, Ash, Mike és Calum is tud a titokról, bár arról nem tudtak ami közöttünk volt az elmúlt időben. Ez csak egy töredéke az életemnek, de dióhéjban összefoglalva ez a lényeg amit most tudnod kell! - látszott rajta, hogy nem akarja elhinni amit mondok neki, de ilyennel soha nem viccelnék. - Miért nem állítottad meg ? - teszem fel a kérdést Zaynnek.
- Mire megállíthattam volna, már késő volt. - pillant szemeimbe, az övéből pedig sugárzik a bocsánat kérés. - Sajnálom. - erre nem válaszolok, csupán bólintok, hiszen szemmel már mindent megbeszéltünk.
- Várjunk csak. - szól Lou. - Te már tudtál róla ? - nézz Zaynre, aki csak rám pillant. - Ezt még is hogyan titkolhatod el az egyik barátod, a banda társad elől ? - esik azonnal barátjának.
- Ez nem az én dolgom. - védekezik. - Nincs jogom elmondani, ha csak nem kérek rá engedélyt, amit eddig Zora még nem adott és nem is fog! Ha ő maga készen áll, majd beavatja a bátyját is....
- Miért jó az neked, ha ezt elhallgatod ? - fürkészi továbbra is fekete hajú barátját.
- Ebben nincs helyes döntés. - rázza meg a fejét. - Zora végre közel engedett magához, ezt nem fogom eldobni, továbbá ahogy már említettem nem az én tisztem elmondani Harrynek az igazat. - zárta le a témát.
- Tőlem még is mit vártok ? - értetlenkedik.
- Egy kis megértést, továbbá hallgatást az itt elhangzottakról. - motyogtam. - Szépen kérlek ne utálj, hallgass erről a legjobb barátod előtt.
- Rendben van. - bólint rá kisebb hezitálás után. - Hagyok időt neked, de én is kérek cserébe valamit.
- Mi lenne az ?
- Ne hagyd, hogy a testvéreid tudják meg utoljára. El kell árulnod nekik, mielőtt még mindenki megtudná, mert akkor nagyon kiborulnának, főleg Harry.
- Egyszerűbb, ha azt mondom kik nem tudnak még erről és akkor te is rá jössz, miért is így mondom. - sóhajtottam fel. - Paul, Liam, Niall és Harry.
- Akkor Gem már tudja ? - lepődik meg.
- Igen. - bólintottam. - Vele is nehezen barátkoztam meg, de minél tovább húzom Harry egyre mérgesebb lesz rám ezt már én is tudom. Ezért is amikor elmondom neki az igazat, senkit nem fogok megemlíteni a nevelő szüleimen és testvéreimen kívül. Ha megemlíteném bármelyik fiú nevét, rájuk is mérges lenne, én pedig nem fogom tönkre tenni a barátságait. - magyaráztam.
- Erről jó pár embert meg kell majd győznöd. - túr a hajába. - Akkor a barátod, a szüleid vér szerinti tesója, annyi idős, mint én és vele jársz ?
- Jártam. - kotyogtam közbe. - Reggel kidobtam. - vontam vállat.
- Ő idősebb volt tőled, most pedig egy fiatalabbal kezdtél. - jegyezte meg. - Legalább nem vagy olyan, mint a bátyád. - poénkodott.
- Azért én is itt vagyok ám! - szólal meg Luke sértetten.
- A szerelem nem korfüggő. - igazgatom a hajamat. - Tényleg nagyon jól elbeszélgettünk és ha még vannak kérdéseid nyugodtan tedd fel őket, amikor kettesben vagyunk, vagy olyanokkal akik tudnak róla, köszönöm a hallgatásod is! Ideje most már indulnom, mert már így is késésben vagyok. - pillantok a telefonomra.
- Hová mész ? - ráncolja szemöldökét Zayn és Lou egyszerre.
- A stúdióba. - nevetek fel vicces ábrázatán.
- Veled megyek. - jelenti ki a három fiú egyszerre.
- Erre igazán semmi szükség. - tiltakozom, de mindhiába ők is jönni szeretnének. Megvártam, amíg felöltöztek utcai viseletükbe, megjegyzem többet készülnek, mint én, pedig én még lány vagyok. Elköszöntünk a többiektől, akik megígérték hamarosan jönnek. Tudom, hogy Mike és a többiek szavára lehet adnom, hisz amikor késtek a találkozókról, mindig nagyon pipa voltam rájuk, olyankor jó pár dolgot, nem szerettem nekik megtenni. A stúdióig Lou kérdéseire válaszoltam, beszámoltam minden olyanról, ami érdekes lehet a számára Zayn pedig csak néha kotyogott közbe, míg Luke kifelé bámult. Tudom Zayn faggatott volna a kettőnk viszonyáról, de jelenleg nem volt alkalmas az idő pont. A stúdióhoz érve, azonnal biztonságiak vettek körbe minket, hisz rajongók táboroztak a bejáratnál. Hátsó ajtóra már nem volt időm, meg amúgy is köztudottan azt szeretik a lesi fotósok a legjobban. Sorban szálltunk ki, míg én hátul maradtam Luke-val, addig a két fiú előttünk ment. Nem bocsájtottam még meg neki, de ilyen helyzetekben örülök itt létének. Kezét derekamra simította, de amint fedett részre értünk elhúzódtam tőle, amit ő csalódottan vett tudomásul. Simon már várt rám, kissé meglepődött, amikor három fiú kíséretében léptem be, de nem kerített neki nagy feneket. Azonnal nekem intézte szavait, miszerint a fiúknak a mai próbán a koncertre kell készülniük, amivel egyet is értettem, hisz a napokban fognak fellépni az O2 -ben, ami hatalmas. Viszont az album felvétele sem érhet véget, ezzel viszont a hang mérnők Chad értet egyet. Szegényt az ország másik részéről rángattuk ide a családjától és terhes feleségétől. Végül sikerült megegyeznünk, hogy begyakorolnak egy dalt, felveszik a többi időt pedig a koncert felkészüléssel töltik egészen addig, míg nem kell színpadon is próbálniuk. Simon magához hívott, én pedig teljesen ledöbbentem a mondani valójától.
- Amiről már korábban beszéltünk. - vesz elő egy kulcsot. - A folyosó végén találod a te külön kis zugodat, Chadet pedig bármikor kölcsön veheted.
- Én nem is tudom mit mondjak. - fel sem tudtam fogni, amit most mondott. - Nem vagyok már olyan biztos benne, hogy nekem is énekelnem kellene, inkább megbújva maradnék, mint eddig. - bizonytalanodtam el. Az utazás előtt sokat veszekedtünk erről, hisz eljátszottam a gondolattal, hogy a saját dalaimból felvennék párat és kiadnám, de Simon mindig leállított, most pedig tárcán kínálja  a lehetőséget. A legjobb kifogása, miszerint akkor kevesebb időm jutna a fiúkra és a dalaikra, ami nem igaz. Legalább két füzet lapul a bőröndömben a saját dalaimmal, míg a fiúké egy külön füzetben gyűlik, mivel nem dolgozom máshol, így általában a szabad időmben írni szoktam.
- Zora, ne beszélj butaságokat. Igen is énekelned kell, minden esetre oda adom a kulcsot nézz szét, s majd tudasd a végleges válaszodat. - teszi kezembe a hideg fémet. - Tehetséges vagy, ezt mind ketten nagyon jól tudjuk, ideje lenne kibontakoznod. - ölel magához. - Legalább egy dal közzététel erejéig, aztán meglátjuk mi lesz. - mosolygott rám.
Ott hagyott a gondolataim közepette és a fiúkkal kezdet dumálni. Végre az én életem is lehetne valami, valami több és most kezemben az esélyem!

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Méééég... Annyira jó l4tt ez a rész is! Úgy olvasnám még... Annyira várom már, hogy kiderüljön a titok, bár ez már az első rész óta így van. :) Kíváncsi leszek, Louis tényleg tartja-e a száját, vagy elkotyogja. Imádom ezt a sztorit!
    Puszi: Klau
    Ui: Én még mindig azt javasolom neked, hogy kérj cseréket, mert sokkal többen eljuthatnának ehhez a szupi történethez. De Te döntesz, a Te dolgod, de visszajelzésed is sokkal több lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Rég hallottam felőled bármit is, ez már rossz jel. :( Még mindig várnod kell a titok kiderülésére, megsúgom nem egy fejezetet. Te és a blogjaid is eltűntek, azonnal térjetek vissza a blogger világába! :D
      Nos, a követkő részben megpróbálok valami izgit vinni ismét, hogy ne unatkozz!
      Köszönöm a javaslatodat át gondolom!
      xx, Poppy

      Törlés
    2. Szia!
      Nem tűntem el, az egyikhez már volt a héten rész, a másikhoz meg írnom kellene. :)
      Nekem ezek a részek is nagyon tetszenek, van ebben bőven elég dolog ahhoz, hogy az idegrendszeremet borzold! :)
      Csináltam valamit, aminek nem biztos, hogy örülni fogsz. Ha nem tetszik, vagy nem akarod, egy szavadba kerül, és eltüntetem. Remélem nem haragszol meg érte, mert Te vagy az, akin nem tudok néha kiigazodni, így most kicsit tartok a reakciódtól. Az a helyzet, hogy nem csak a 2 blogomon tevékenykedem, hanem még egy helyen. Kérlek nézd meg ezt a linket, és ne haragudj meg rám. Ha nem tetszik, tényleg leveszem!
      Link: http://issydesignblogmagazin.blogspot.hu/2015/10/blogajanlo-3.html
      Na most rettegek egészen addig, amíg valamit nem reagálsz. Ugye nem nyírsz ki érte?
      Puszi: Klau

      Törlés
    3. Szia!
      Először is nagyon megleptél ezzel az egésszel, de aztán büszkeség töltött el, miszerint az egyik olvasóm azt szeretné, ha még többen olvasnák az általam írt blogot. Biztos vagyok benne, hogy az oldalon már megtalálható a válaszom, de azért itt bensőségesebben tudunk írni egymásnak! Nem foglak kinyírni, egyszerűen hihetetlen számomra, hogy egy olvasóm ilyenre volt képes miattam s a blogom miatt. Nagyon köszönöm! Fel is iratkoztam, mert egész érdekesnek találom a blogot! Miért nem szóltál, hogy nem csak két blogod van ?!
      Tudod, hogy a részek nem lehetnek unalmasak, mindig fel kell őket dobnom valami romantikával vagy épp vitával, az elkövetkezőkkel sem lesz másképp. Megsúgom a következő két cím fellelhető a fejezetek fülben. :)
      A múlthéten volt az egyik blogodba rész s őszintén mondom az olyan izgi, hogy szeretném már az újabbat olvasni, olyan jól kapcsolódnak össze a részek, mintha nem napokba telne olvasni a folytatást. Azért a másik Zayn-nel kapcsolatos blogodba is szed össze magad s hozd a részeket!
      Szeretettel : xx,Poppy

      Törlés
  2. Nagyon magyon nagyon szuper lett
    mikor jon a folytatas? Mar alig varom
    es hogy most mar Lou is tudja. Meg ez a kijelentes, inkabb azokat mondom el, akik nem tudjak... :D
    Szuper lett ;)
    Pusszancs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      A folytatást, még Vasárnap vagy a jövő hét elejére tervezem, attól függően milyen zsúfolt lesz a szünetem s hogyan is tudok haladni a részekkel.
      Próbáltam minél érthetőbben fogalmazni, így jött ki :D
      Örülök, hogy tetszett, ígérem siettek!
      Pusszancs, Poppy

      Törlés