Sziasztok!
Köszönöm a támogatást, a véleményeiteket!
Szeretnék köszönetet mondani Klau M-nek, aki nagy meglepetést okozott a számomra! Itt láthatjátok : Klikk
Szeretnék köszönetet mondani Klau M-nek, aki nagy meglepetést okozott a számomra! Itt láthatjátok : Klikk
Remélem tetszeni fog!
Jó Olvasást!
Ölelés, Poppy P. McDonald
 |
| Zora Winfield |
A kulcsot szorongatva a kezemben indulok saját helységem fel fedezésére. Az ajtón belépve elém tárul egy gyönyörűen berendezett és felszerelt stúdió szoba. Ez itt mind az enyém lehet, ha bele vágok az éneklésbe. Magam mögött becsukom az ajtót, hisz hallom a fiúk hangját, ahogy ordítva versenyeznek a megfelelő ajtóig. Beljebb sétálva végig simítok pár hangszeren, a pulton, a mikrofonon. Helyet foglaltam a kanapén, kezembe vettem egy gitárt s énekeltem. Azt a dalt, amit számtalanszor énekelni szoktam, ami az életemről szól. Noha zenész vagyok, rengeteg vázlattal még sem mindegyik elég jó, hogy albumra is kerüljön, így nem is emlékezhetem mindre, de erre az egyre igen. Gyakran szoktam énekelni, amikor eszembe jut milyen gyerekkorom lehetett volna még, benne van az összes érzelmem. Elmeséli az életem s az álom képet, ami az igazi életem lehetett volna.
Teljes erőből éneklem az utolsó sorokat nem félve attól, hogy bárki is meghallja ezt a dalt, amit évek óta őrizgetek.
- Life will teach you to love, forgive and tolerate the pain .....
Akárhányszor csak ezt éneklem elérzékenyülök és ez most sem volt másképp, megigazítottam a sminkem s úgy döntöttem ideje vissza menni a többiekhez. Kulcsra zártam az ajtót s kezembe forgatva tettem meg azt a pár métert ahol is a fiúk tartózkodtak. Meglepetésemre nem hallgattak Simonra, helyette szokásosan ökörködtek.
- Egy kicsit tűnök el és ti már is nem tudtok viselkedni. - magam is megijedtem milyen rekedt is volt a hangom, hisz a hangszínem nem ilyen mély. Mind felém kapták tekintetüket s azonnal abba hagyták a tevékenységüket, helyette már aggódva vizsgálták a testem arra keresve a választ, mi is történt velem. - Munkára, mert nem érünk rá évekig ezen dolgozni. - tapsoltam kettőt mire nem tetszésüket kifejezve, de a helyes irányba indultak.
- Vártam már mikor jössz vissza, teljesen megfájdult tőlük a fejem. - panaszkodott Simon az említett területet fogva. - Hogy döntöttél ? - kíváncsiskodik.
- Egy dal erejéig. - lóbálom meg a kulcsot, majd nyújtok kezet ezzel is megpecsételve az alkunkat. Látom a szemem sarkából a kíváncsiskodó tekinteteket, de nem foglalkozom vele. - Én szeretném kiválasztani azt a dalt, amit fel veszünk. - kötöttem ki.
- A te szereplésed, a te dalaid. - von vállat. - Válaszd csak amelyiket szeretnéd, de okosan. - mutatja fel mutató ujját fenyegetően.
- Köszönöm Simon! - ölelem magamhoz.
- Nagyon szívesen, kicsi lány. - nyomot puszit az arcomra. - Jól van srácok ideje munkához látni, hisz napok múlva ismét meghódítjuk a hatalmas arénát. - nézz a fiúkra szigorúan. Szorgosan próbálnak s én úgy érzem nem kellek ide jelenleg, így elhagyom a helyett. Vissza térve az új kis zugomba, papírt és tollat veszek el az asztalról és írni kezdek. Az életemnek mindig úgy kell alakulnia, hogy kész szappanopera legyen, nekem pedig mindig van valamiből ihletet merítenem. Jelen esetben a megcsalásról, az igaz szerelemről és abban csalódásáról tudok írni. A zenémmel, a szavaimmal kitudom azt fejezni amiken át mentem, amik megtörtének velem. A dallamot dúdolom, fel alá mászkálok hátha akkor könnyebben jönnek a sorok, de semmi. Végül feladom és azt a dalt kezdem énekelni, amit a videómba is szánok. Tudom Simon mire is gondolt a választás kapcsán, de én ezzel a dallal a történetemet szeretném elmesélni, még akkor is, ha ezzel végleg lebukom. Ennél jobb dalt el sem tudnék képzelni s ha az embereknek is tetszik akkor talán komolyabban is bele vágok majd. A kliphez nem szeretnék túl sok mindent használni, egy pár utca kép Londonról, hisz úgy is itt vagyunk és majd hozzá vágunk pár bolondos videót otthonról, illetve még a stúdiót szeretném, ahogy éneklem a dalt, ez fogja tökéletesen tükrözni a dalt is.
- Life will teach you to love, forgive and tolerate the pain,
The timo to help you forget the time of the injury, which will help you as a result of the wounds
Fate does not let them set permanently, remember them again and again
Over and over again - énekeltem a dalom refrénét.
- Tudtam, hogy ezt fogod választani. - hallom meg az ajtóból Simon hangját.
- Ez az én dalom. - pillantok rá.
- Nem félsz, hogy ezzel az egész életedet kiteríted, mindenki előtt ? - vonja fel egyik szemöldökét. - Hallottam már tőled a dalt s vannak benne nagyon is utalós részek.
- Félek, de úgy érzem ez az első dal, amit muszáj közönség elé tárnom.
- Miért lesz még több is ? - kezd poénkodni.
- Nem tudom. - túrtam a hajamba. - Egyenlőre ezt a dalt vegyük fel s ha tetszik az embereknek majd még gondolkodom rajta.
- Ez a helyes hozzá állás, hisz ugyan olyan jó hangod van, mint neki. - mosolyog rám.
- Igen, többek között én is tudok erőszakos lenni, makacs, önfejű. - kezdtem sorolni miközben újaimon számoltam is őket.
- Értem. - nevetett fel. - Sok mindenben hasonlítotok. - értet egyet.
- Túl sok mindenben. - ráztam meg a fejemet. - Akkor maradhat a dal ? - váltottam témát.
- A te dalod. - biztosított. - Különben pedig azért jöttem, mert a fiúk hiányolnak téged.
- Ugye erről a helyről semmit nem mondtál nekik ?
- Nem. - válaszolt azonnal. - A te dolgod, hogy elmondod - e vagy sem.
Közben besétáltunk a fiúknak kirendelt szobába és komolyan majdnem elájultam. Papír galacsinok a földön, pizzás doboz az asztalon, poharak szanaszét kész kupleráj. Nem hagyhattam őket itt, mint másfél óra és ez lett az eredménye. A fiúk a kanapé mögött rejtőztek, míg a bátyám haverjai fotelek mögött rejtőztek. Gem, Harry és Chad a fal mellett lapulva nézte az eseményeket.
- Mi a jó Isten folyik itt ? - kiáltom el magam. - Komolyan srácok, már egy kis ideig sem hagyhatlak itt benneteket ? Döbbenet, hogy nem tudok egy kicsit is a gyakorlásra figyelni, a ti rohadt érdeketek nem az enyém. Én csupán a dalokat írom, a ti dolgotok elénekelni és előadni, megtanulni. Miért nem tudjátok egy kicsit otthon hagyni ezt az éneteket ?
- Nem voltál itt, hogy figyelj ránk. - durcáskodik Luke, ezzel azt hiszi eléri az enyhülési küszöböt, de most haragszom rá, így semmi esélye.
- Kicsit lazítottunk, nyugi. - teszi fel a kezeit Mike. - Az éneklésről szólva, akár te is énekelhetnél.
- Ezt a részét itt le is zárhatjuk. - morogtam. - Míg hármat számolok rend legyen vagy még a kívánságotokat sem fogom teljesíteni. Továbbá mindenkinek tudok gyenge pontot, így azzal is alkudhatunk. - fenyegetem meg őket.
- Ash lemondott róla, én pedig már megkaptam. - mosolygott rám Luke.
- Kuss legyen! - kiáltottam rá. - Veled jelenleg nem beszélek! - intéztem neki továbbra is szavaimat. - Tudjátok mit ? Ha szeretnétek akkor gyakoroltok, ha nem, akkor nem. - vontam vállat. - Többé ez már ne az én gondom legyen. Felmondok! - felkaptam a táskám és kiviharoztam a helységből. Kirohantam az épületből, elindultam az egyik irányba, ahol hamar felfedeztem egy kávézót így azonnal arra indultam meg. Nem voltak sokan, ami ismertségem miatt pont kapóra jött. Leültem egy hátsó boxba, rendeltem egy lattet és vártam. Meleg italomat forgattam a kezemben s csak bámultam ki a fejemből. Lassan kortyoltam el meleg italomat, míg az életem folytatására gondoltam. Akarom azt a dalt, akarom, hogy mindenki hallja mit tett velem az Istenítésre méltó édesanyánk. Olvastam már olyan bejegyzéseket rajongóktól, akik az édesanyáknak - bele értve, a sajátomat is - hálálkodnak, mert a fiúk megszülettek. Innentől kezdve mindenkin át gázolok a saját érdekeimet nézve. Az életem egyszer nekem is lehet tökéletes, nem csak a családomé!
Teljes erőből éneklem az utolsó sorokat nem félve attól, hogy bárki is meghallja ezt a dalt, amit évek óta őrizgetek.
- Life will teach you to love, forgive and tolerate the pain .....
Akárhányszor csak ezt éneklem elérzékenyülök és ez most sem volt másképp, megigazítottam a sminkem s úgy döntöttem ideje vissza menni a többiekhez. Kulcsra zártam az ajtót s kezembe forgatva tettem meg azt a pár métert ahol is a fiúk tartózkodtak. Meglepetésemre nem hallgattak Simonra, helyette szokásosan ökörködtek.
- Egy kicsit tűnök el és ti már is nem tudtok viselkedni. - magam is megijedtem milyen rekedt is volt a hangom, hisz a hangszínem nem ilyen mély. Mind felém kapták tekintetüket s azonnal abba hagyták a tevékenységüket, helyette már aggódva vizsgálták a testem arra keresve a választ, mi is történt velem. - Munkára, mert nem érünk rá évekig ezen dolgozni. - tapsoltam kettőt mire nem tetszésüket kifejezve, de a helyes irányba indultak.
- Vártam már mikor jössz vissza, teljesen megfájdult tőlük a fejem. - panaszkodott Simon az említett területet fogva. - Hogy döntöttél ? - kíváncsiskodik.
- Egy dal erejéig. - lóbálom meg a kulcsot, majd nyújtok kezet ezzel is megpecsételve az alkunkat. Látom a szemem sarkából a kíváncsiskodó tekinteteket, de nem foglalkozom vele. - Én szeretném kiválasztani azt a dalt, amit fel veszünk. - kötöttem ki.
- A te szereplésed, a te dalaid. - von vállat. - Válaszd csak amelyiket szeretnéd, de okosan. - mutatja fel mutató ujját fenyegetően.
- Köszönöm Simon! - ölelem magamhoz.
- Nagyon szívesen, kicsi lány. - nyomot puszit az arcomra. - Jól van srácok ideje munkához látni, hisz napok múlva ismét meghódítjuk a hatalmas arénát. - nézz a fiúkra szigorúan. Szorgosan próbálnak s én úgy érzem nem kellek ide jelenleg, így elhagyom a helyett. Vissza térve az új kis zugomba, papírt és tollat veszek el az asztalról és írni kezdek. Az életemnek mindig úgy kell alakulnia, hogy kész szappanopera legyen, nekem pedig mindig van valamiből ihletet merítenem. Jelen esetben a megcsalásról, az igaz szerelemről és abban csalódásáról tudok írni. A zenémmel, a szavaimmal kitudom azt fejezni amiken át mentem, amik megtörtének velem. A dallamot dúdolom, fel alá mászkálok hátha akkor könnyebben jönnek a sorok, de semmi. Végül feladom és azt a dalt kezdem énekelni, amit a videómba is szánok. Tudom Simon mire is gondolt a választás kapcsán, de én ezzel a dallal a történetemet szeretném elmesélni, még akkor is, ha ezzel végleg lebukom. Ennél jobb dalt el sem tudnék képzelni s ha az embereknek is tetszik akkor talán komolyabban is bele vágok majd. A kliphez nem szeretnék túl sok mindent használni, egy pár utca kép Londonról, hisz úgy is itt vagyunk és majd hozzá vágunk pár bolondos videót otthonról, illetve még a stúdiót szeretném, ahogy éneklem a dalt, ez fogja tökéletesen tükrözni a dalt is.
- Life will teach you to love, forgive and tolerate the pain,
The timo to help you forget the time of the injury, which will help you as a result of the wounds
Fate does not let them set permanently, remember them again and again
Over and over again - énekeltem a dalom refrénét.
- Tudtam, hogy ezt fogod választani. - hallom meg az ajtóból Simon hangját.
- Ez az én dalom. - pillantok rá.
- Nem félsz, hogy ezzel az egész életedet kiteríted, mindenki előtt ? - vonja fel egyik szemöldökét. - Hallottam már tőled a dalt s vannak benne nagyon is utalós részek.
- Félek, de úgy érzem ez az első dal, amit muszáj közönség elé tárnom.
- Miért lesz még több is ? - kezd poénkodni.
- Nem tudom. - túrtam a hajamba. - Egyenlőre ezt a dalt vegyük fel s ha tetszik az embereknek majd még gondolkodom rajta.
- Ez a helyes hozzá állás, hisz ugyan olyan jó hangod van, mint neki. - mosolyog rám.
- Igen, többek között én is tudok erőszakos lenni, makacs, önfejű. - kezdtem sorolni miközben újaimon számoltam is őket.
- Értem. - nevetett fel. - Sok mindenben hasonlítotok. - értet egyet.
- Túl sok mindenben. - ráztam meg a fejemet. - Akkor maradhat a dal ? - váltottam témát.
- A te dalod. - biztosított. - Különben pedig azért jöttem, mert a fiúk hiányolnak téged.
- Ugye erről a helyről semmit nem mondtál nekik ?
- Nem. - válaszolt azonnal. - A te dolgod, hogy elmondod - e vagy sem.
Közben besétáltunk a fiúknak kirendelt szobába és komolyan majdnem elájultam. Papír galacsinok a földön, pizzás doboz az asztalon, poharak szanaszét kész kupleráj. Nem hagyhattam őket itt, mint másfél óra és ez lett az eredménye. A fiúk a kanapé mögött rejtőztek, míg a bátyám haverjai fotelek mögött rejtőztek. Gem, Harry és Chad a fal mellett lapulva nézte az eseményeket.
- Mi a jó Isten folyik itt ? - kiáltom el magam. - Komolyan srácok, már egy kis ideig sem hagyhatlak itt benneteket ? Döbbenet, hogy nem tudok egy kicsit is a gyakorlásra figyelni, a ti rohadt érdeketek nem az enyém. Én csupán a dalokat írom, a ti dolgotok elénekelni és előadni, megtanulni. Miért nem tudjátok egy kicsit otthon hagyni ezt az éneteket ?
- Nem voltál itt, hogy figyelj ránk. - durcáskodik Luke, ezzel azt hiszi eléri az enyhülési küszöböt, de most haragszom rá, így semmi esélye.
- Kicsit lazítottunk, nyugi. - teszi fel a kezeit Mike. - Az éneklésről szólva, akár te is énekelhetnél.
- Ezt a részét itt le is zárhatjuk. - morogtam. - Míg hármat számolok rend legyen vagy még a kívánságotokat sem fogom teljesíteni. Továbbá mindenkinek tudok gyenge pontot, így azzal is alkudhatunk. - fenyegetem meg őket.
- Ash lemondott róla, én pedig már megkaptam. - mosolygott rám Luke.
- Kuss legyen! - kiáltottam rá. - Veled jelenleg nem beszélek! - intéztem neki továbbra is szavaimat. - Tudjátok mit ? Ha szeretnétek akkor gyakoroltok, ha nem, akkor nem. - vontam vállat. - Többé ez már ne az én gondom legyen. Felmondok! - felkaptam a táskám és kiviharoztam a helységből. Kirohantam az épületből, elindultam az egyik irányba, ahol hamar felfedeztem egy kávézót így azonnal arra indultam meg. Nem voltak sokan, ami ismertségem miatt pont kapóra jött. Leültem egy hátsó boxba, rendeltem egy lattet és vártam. Meleg italomat forgattam a kezemben s csak bámultam ki a fejemből. Lassan kortyoltam el meleg italomat, míg az életem folytatására gondoltam. Akarom azt a dalt, akarom, hogy mindenki hallja mit tett velem az Istenítésre méltó édesanyánk. Olvastam már olyan bejegyzéseket rajongóktól, akik az édesanyáknak - bele értve, a sajátomat is - hálálkodnak, mert a fiúk megszülettek. Innentől kezdve mindenkin át gázolok a saját érdekeimet nézve. Az életem egyszer nekem is lehet tökéletes, nem csak a családomé!
Szia Poppy!
VálaszTörlésNagyon nagyon nagyon szuper lett.
Kurv@ra megleődtem, amikor a Zora felmondott, ilyen WTF?! fejjel bámulom még most is a monitort :')
Alig várom a következő részt, és hogy Harry mikor is tudja meg az I G A Z S Á G O T
(!!!)
Puszancs :*
Szia!
TörlésNagyon örülök, hogy tetszett, a következő rész várhatóan, még a hétvége előtt érkezik, de mivel nem haladok jól az írással, az is lehet csak a hétvégén, de még nem tudhatjuk mit hoz a hét többi napja!
Tele vagyok meglepetésekkel, már miért is ne mondhatott volna fel ? :) Persze itt még nem lehet tudni, komolyan gondolta - e vagy sem. Harry... hmmm időt adok még a titok kiderülésének azt hiszem, minél később annál rosszabb, de lehet, hogy nem! Ki tudja ?
xx, Poppy