2015. július 17., péntek

13. Düh roham

Sziasztok! 
Meghoztam nektek a következő részt. 
Szomorúan veszem észre, hogy nem tetszik már annyira a blog, mint eddig. Megértem, de az is lehet csak nincs szabad időtök. A lényeg, hogy a bizalmam most egyre csökken, így lehet csak két hetente lesznek részek. 
Jó Olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald 


Zora Winfield
Néma csendben, feszülten várom mikor fog robbanni az a bizonyos bomba. Nem húzódom el Luketól, épp ellenkezőleg még jobban egymásnak feszülünk. Mind idegesek vagyunk, hisz tudtak róla, nem mellesleg ezt mindent más megvilágításba tesz. Ez megváloztathatná az egész életemet, amit eddig felépítettem, minden romokban heverne. Szeretem ezt az életemet még akkor is, ha túlságosan kusza most minden. A srácok imádnak engem és én is őket, még nagyobb öröm ha a rajongók is elfogadnak, velem pedig ezt teszik. Az újságírók néha többet látnak bele egy helyzetbe, olyankor soha nem jön jól a fiúk ismertsége, de kibírjuk. Legnagyobb ellenségem az idő, ami lebuktathat mindent. Itt pedig nem csak Harryre és a családi hátteremre gondolok, rám és a szeretet fiúra. Ha csak magamnak is, de be kell ismerjem nem szeretem már Colet, nem érzek iránta úgy. Tudom, hogy Zaynnek igaza van és egyszer még megköszönöm neki, mert az volt az utolsó löket, ami megbizonyította nekem azt ki is igazán fontos számomra. Cole heves természet mostanság és talán többek között azért, mert a legtöbbször vissza utasítottam minden téren. Megcsaltam ez tény, de nem szeretem így nincs akkora bűntudatom sem, mint kellene, hogy legyen. Persze van, mert még is csak a bátyám és most kívülről látva magamat megverném amiért össze jöttem vele. Ez olyan, mintha a vér szerinti testvéremmel csókolóznék, amitől már is hányingerem támad. Egy szóval undorító és magamtól is kezdek undorodni. Néha nincs elég önbizalmam és olyankor baromi nehéz a helyes útra terelni engem. Sokszor vesztem el a fejem, de a fiúk még így is szeretnek. Ez olyan, mintha egy ringben lennék, a skacok belökik nekem Lukeot és úgy püfölöm, ahogy csak szeretném. Kiabálok vele, de ő is velem majd valahogy sikerül megnyugtatnia. A legtöbb alkalmat végig nézik, de amikor már tárgyakkal dobálózunk - ami nagyon sokszor fordul elő - inkább elsunnyognak, de ezt meg is tudom érteni. Nem szeretném őket bántani csak mert kiakadtam valamin. Őszintén több időt töltök velük, mint Cole- al és talán ez is nagyon zavarja. A legtöbbször nagyon sok hamis dolgot vág a fejemhez és azon sem tudnék meglepődni, hogyha egyszer megütne vagy már egy hosszú ideje csalna. Zaynek talán igaza van abban, hogy engem csak kihasznál, de ő most nincs itt. Ez a helyzet nem arra van, hogy rá gondoljak, hanem arra ami épp történik. 
- Hol van a kép, Zayn ? - kérdezi Harry már másodjára, miközben a sajátját kémleli. Találkozom az anyámmal, először egy kanál vízben fojtom meg, majd kioktatom a felelőtlen viselkedésről. Tehetetlenül állunk és ő nem veszi észre, hogy több rejtőzik ezek a némaságok, hallgatások mögött. Megkönnyebbülök, de azt is tudom valamit hazudni kell, ha pedig kiderül az igazság, akkor soha nem bocsájtja meg a sok hazugságot. 
- Vissza adta nekem. - nyelek egy nagyot. - Az én tulajdonom. - suttogom. 
- Tudom. - bólint. - Látnom kell még egyszer. - nyújtja a bal tenyerét, mire én a fejemet rázom. 
- Nem lehet, nem olyan érdekes az! - válaszolom, próbálok higgadt beszélgetést folytatni. 
- Szükségem van rá a dátum miatt. 
- Most azt hiszed én vagyok a te kereset húgod ?! - mutatok magamra hitetlenkedve. 
- Nem tudom. - nyögi ki. 
- Ki nem állhatjuk egymást. - közlöm vele a tényt. - Arról nem is beszélve, hogy az édesanyáink lehettek ugyan akkor vizsgálaton. - köhintek. - A kórház amúgy sincs feltüntetve. - rántom meg a vállamat. Színművészetibe kellett volna járnom, ezért a remek előadásomért díjat is kaphatnék. 
- Mikor születtél ? - méreget. 
- Február 3. - suttogom, hogy azért közel legyen az igazsághoz is. - Komolyan számon akarsz kérni ? - kelek ki magamból, mire csak meghallom Luke lemondó sóhaját szemem sarkából pedig látom ahogy egyet hátra lép és már is hiány érzetem van, miközben fejét csóválja. Tudja mi fog következni és azt is, hogy fel kell magát készítenie rá. - Megértem, hogy fáj a húgod hiánya, de ne gyanúsíts meg mindenkit ilyennel. Ez az egyetlen emlékem, ami fontos nekem és erőt ad, te pedig el akarod tőlem venni ?! - kezdek ordítani, mire a lépcsőn hallom a lábdobogásokat, majd a többiek is a konyhában teremnek. 
- Mi történt ? - kérdezi Lou miközben szemeit felváltva ugráltatja kettőnk között, bele gondolva ez nagyon vicces is volt, nevetnék is ha nem ez a helyzet lenne. Lerakom a kezemben tartott kést, Luke pedig óvatosan veszi arrébb mert tudja veszélyes lehet. Kezeim ökölbe szorulnak és úgy nézek farkasszemet ikertestvéremmel. 
- Zora! - morogja Mike. - Már megint ? - akad ki. 
- Oké, emberek nincs szükség nézőkre. - fordul egyet tengelye körül Ash és terelné ki a többieket, de nem mozdulnak. 
- Sajnálom, nem tehetek róla. - csattanok a fiúra, persze remélem tudja nem szándékosan. Ha elönt a düh és csalódottság úgy teljes igazából, nincs megállás. - Miért pont engem vonsz kérdőre, bármelyik szembe jövő veled egy korú lányt megállíthatnál ? Honnan veszed, hogy az a nyamvadt nyomozód helyes adatokat adott ? - fordulok ismét a kissé megszeppent fiú felé. Nem fogom magam vissza, tudom hogy vannak akik ezt kezelni tudják. Akik most meglepődtek, hát azok most már ezt az oldalamat is ismerik. - Nektek muszáj volt bele folyni az életembe és ezzel egy hatalmas sziklát görgetettek az utamba. Egy sziklára taszítottatok, ahol nincs választás és ugranom kell, ahonnan majd fel kell küzdenem magam. 
- Az Isten szerelmére Luke! - csattan fel Calum. - Csinálj végre vele valamit. - mutat rám. 
- Még nem lehet. - rázta meg a fejét. - Hagyjuk még egy kicsit, élvezetes. - ezzel csak engem akar hergelni, így amint ezt kimondta rögtön előtte termek. Immáron mi nézünk farkas szemet, míg ő mosolyog én kurvára mérges vagyok! 
- Oh, te szőke! - csapok a mellkasára és mivel nem számít rá kicsit meggörnyed, majd azonnal ki is húzza magát. - Mindig ezt csinálod, szándékosan hergelsz még jobban ilyenkor. - csapnék egy újabbat, de ezt már kivédi és lefogja kezeimet. 
- Zozo, nem tehetek róla, hogy a fiúk engem választottak áldozati báránynak. - hajol az arcomba. 
- Áldozati bárány ?! - most már biztos vagyok abban, hogy szándékosan csinálja. Ficánkolnom sem kell elengedi a kezeimet. - Inkább csak élvezik, hogy nekik nem kell velem harcolniuk. - morgom az orrom alatt. 
- Valljuk be eléggé élvezetes. - húzza sunyi mosolyra ajkait, mire én csak felhorkanok. 
- Ez most már a legjobb része. - suttog a háttérben Calum. 
- Ne féljetek már nem tart sokáig. - hallom Michael hangját is. 
- Ezt akkor se szabadna másoknak végig nézni rajtunk kívül. - elképzelem ahogy Ash kisebb mosollyal még is fej csóválással mondja ezt az egyetlen egy mondatott. 
- Mert a többit nem is láthatjátok. - kap el Luke a derekamnál és az alagsor felé kezd haladni velem. 
- Ha lehet azért se a keverő pult, se a hangszerek ne sérüljenek. - kiált utánunk Calum. 
- Ne ismétlődjön meg a múltkori eset. - szól Ashton is valahonnan a lépcső tetejéről. Hát igen akkor kicsit eldurvultam és Calumnek új gitárt kellett vennem. Fogalma sincs miért is akadtam ki ennyire, de jött a düh roham és nem tudom leállítani. 
Attól leszek dühös, hogy meggyanúsít és ezzel közelebb kerülhet az igazsághoz ? Igen, többek között. 
- Nem ígérhetek semmit! - ordítom el magam. Beérünk a helységbe, ő pedig már azonnal becsukja az ajtót és be is zárja. Komolyan ? - emelem égnek tekintetemet. Mi a szarnak kell erre az ajtóra is zárat tenni ? Könyörgöm ez egy kisebb stúdió szoba ? 
Értelme van annak, hogy ide hozott, mert bármit csinálhatunk nem fogja senki hallani. Ashton úgy sem enged utánunk senkit sem egy jó darabig. Esküszöm néha olyan, mintha szándékosan kettesben hagyna minket, de Luke után vele vagyok a legnagyobb barátságban így értem miért is csinálja. Szeretné ha boldogok lennénk akár együtt is. Szeretik a nevelő családomat, de utálják Colet, mindig is olyan nagy arcnak képzelte magát. Most kezdek rá döbbenni, hogy lehet rossz embert szerettem eddig. Olyan érzés, mintha a szívem át vert volna vagy csak felkészített valami jóra. 
- Megnyugodnál végre? - szorulok az ajtó és közé. 
- Nyugodt vagyok. - lököm el magamtól. 
- Francokat, Nyuszifül! - morog most már ő is. - Elég, ezúttal nem tehetünk kárt semmiben sem. - hátamat ismét az ajtó tartja meg. 
- Kimondta, hogy a múltkor szerettem volna ? - húzom fel a szemöldököm, mire mosoly kezd játszani ajkain és megrázza fejét. Ajakival mohón kap utánam én pedig nem vagyok rest ugyan olyan hevességgel válaszolni. Kezeimet elengedi amikor azonnal hajában vesznek el, míg az ő kezei fenekemre siklanak és bele markol. Csókunkba nyögök, ami egyre inkább mélyül el. Neki dörgölőzöm és tudom mennyire nem fog tudni leállni. Csípője köré tekerem lábaimat és feneke felett kulcsolom össze bokáimat, hajában kapaszkodom meg és egy nagyot nyög, amikor is megharapom a nyakát és szívni kezdem. A legjobb dolog ha olyan emberrel lehetsz aki ugyan annyira szeret, mit ahogy te őt. Amikor egymás nevét mondogatjátok és látjátok a másikat szét esni. Örömöt lelhettek benne, mert azt jelenti miattad ilyen, te tetted ezt vele és ő ugyan úgy ezt teszi veled. 

4 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszett. Hozzd hetente a részeket ,úgy jobb :D Őszinte leszek ,én imádom! Folytasd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hope!
      nagyon köszönöm a kedves szavakat, dolgozom így nem sok szabad időm marad, szóval ez majd el válik.
      xx, Poppy

      Törlés
  2. Nagyon nagyon nagyon szejetlek!:33
    Ezért cserébe megengedem hogy siess a kövivel!:DD
    Bocsi "kissé" türelmetlen típus vagyok.:)
    Ha rajtam múlna minden blogger percenként hozna részt:D
    Komolyan, olyan vagyok mostanában mint valami rabszolga hajcsár!:D
    Siess a kövivel!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fanni!
      Neked is csak azt tudom mondani, mint Hope-nak, iszonyat jól esnek a szavaitok, de egész héten dolgozni szoktam és a hétvégém is mindig be van táblázva.
      Megígérem, hogy sietni fogok! :)
      Esetleg benéztetek már a másik blogomba ?
      xx, Poppy

      Törlés