18. Meghittség

Sziasztok! 

Újabb résszel jelentkezem, remélem tetszeni fog! 

Nagyon köszönöm a biztatást, s az olvasókat!

Jó Olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald 

Zora Winfield

- Gemma ez egyszerűen lehetetlen. - vitatkoztam nővéremmel, amint megtudtuk, hogy ki is volt az ajtóban. Zayn! Annyi megkönnyebbülés járt át, ahogy vígan köszöntötték egymást és kezdek beszélgetésbe. Persze ezt én nem tudtam valami jól kezelni, így míg senki nem figyelt a hátsó kertbe menekültem. Elgondolkodtam azon, hogy én hányszor ölelgethettem volna, kérhettem volna tanácsot pasi ügyben. Az is megfordult a fejemben, hogy talán akkor soha nem ismertem volna meg Colet, nem csak talán, sőt biztos! Az életem teljesen máshogyan is alakulhatott volna, hisz a zenét ugyan úgy szerethetném, ahogy most is. Luke is megmaradt volna az életem részeként, nem ismertem volna gyerekkorom óta, de most itt lenne nekem. Legalább is remélem ez nem változott volna, habár az is lehet a bátyám egyik banda társával kerültem volna közelebbi viszonyba, amit abban az életben talán szerettem volna, ebben pedig még a hideg is kiráz ettől. 

- Miért üldögélsz egyedül itt kint ? - terít rám egy piros kockás pokrócot ami engem megmosolyogtat, az emlékek miatt. 

- Elgondolkodtam. - bámultam a messzibe. - Eszembe jutott a gondolat milyen lett volna az életem, ha veletek nőhetek fel. - mosolyodtam el szomorúan. 

- Istenem, Zora. - ölel magához hátulról. - Annyira sajnálom. - suttogta. 

- Nem neked kell sajnálnod. - töröltem meg szemeimet. - Hanem annak a nőnek aki lemondott rólam, aki megszült s elhagyott. - szipogtam. 

- Ez olyan egy kibaszottul elcseszett helyzet. - morogta, mire nekem muszáj volt kuncognom. - Próbálok pártatlan maradni, hogy mindenkiben tudjak lelket tartani, de olyan nehéz. - sóhajtott fel, kezeimet ölelő kezeire helyeztem nyugtatásképpen. - Ott van anya, akit én ismerek és szeretek, látom milyen fájdalmasan telnek a napjai. Míg él bánni fogja, hogy oda adott téged vadidegeneknek, s ha még meg is bocsájtasz neki ezt soha nem hozhatja teljesen rendbe. 

- Annyira nem tudom hová tenni amit mondasz nekem. - sóhajtottam fel. - Mi most igazán beszélgetünk és egyáltalán nem izgulok úgy, mint a legelső találkozásunkkor, pedig vannak kételyeim. - szorítottam magamhoz. - Tudom, hogy az édesanyánk és támogatni szeretnék, ezt én teljesen megértem, de most elképzeltem milyen lett volna az életem veletek. Fura volt látni, hogy Zayn és te olyan közvetlenül kezdetek társalogni, akkor jöttem rá én nem tartozom hozzátok. - ráztam meg a fejemet. - Nekem nem mellettetek a helyem, hanem Ausztráliában a saját családom mellett. 

- Hülyeségeket beszélsz. - rivallt rám. - Persze Luke és a fiúk a családod, de engedj magadhoz közel másokat is, hogy a családod részesei lehessenek. Az előbb nem engedted befejezni a mondandóm. A te pártodra is szeretnék állni, hisz eddig eltitkoltak előlem és az öcsém elől, persze ezért még mindig haragszom. Szeretnék a pártodon állni, hisz bele gondolva minden fontos eseményt nélkülünk kellett megélned számunkra vadidegenekkel. Tudom, te a családodnak tekinted őket és ez így teljesen rendben van, csupán én is szeretném megismerni őket, főleg ezt a Cole gyereket. 

- Colelal már nem igazán kell foglalkoznod, amint vissza megyünk szakítok vele. - szóltam ismét közbe. - Megcsaltam, nem is egyszer. - folytattam hátra pillantva. - Én soha nem voltam ilyen típus, de érzem, hogy nem vele kell lennem. 

- Itt van Luke, aki szeret és törődik veled, ő a megfelelő személy, hogy a földön tartson. - suttogta. 

- Én is pontosan így gondolom. - mosolyodtam rá. - Szeretek vele lenni, szeretem őt. 

- Tudom. - nyomot puszit a hajamba. - Mi lenne, ha találkoznál az anyánkkal ? - kérdi félve. 

- Te is tudod ez olyan, mint színt valljak a bent alvók előtt. - túrtam a hajamba. - Szeretnélek először téged megismerni s talán a fiúkat is közelebb engedném magamhoz, aztán majd meglátjuk. - vontam vállat. 

- Nem élhetünk örökké hazugságban, nem fog jót tenni. 

- Hidd el ezt tudom, nem kell mondanod. - fogtam meg a kezét. - Köszönöm, hogy vagy nekem. 

- Most már soha nem szabadulsz meg tőlem. - ölelt meg nevetve. - A kishúgom vagy és szeretlek! 

***

- Sajnálom, hogy megzavarom az idillt, de már mindenki az asztalnál ül és csak arra vár, hogy begyertek. - jelenik meg Luke mögöttem, karjaival körül ölel, csókot nyom a nyakamba, majd Gemre pillant. 

- Ne előttem csináljátok ezt, ő még is csak a húgom. - háborog, de az arcán nevető ráncok vannak. 

- Drága sógornőm. - kuncog Luke, nekem pedig melengeti a szívem ez a megnevezés. - Előtted csinálhatom ezt, viszont ott bent nem lenne rá egy ideig alkalmam. 

- Nem szeretnék vitatkozni, de jobb, ha bemegyünk mielőtt még valaki más is kijön. - áll fel, követem példáját és barátomhoz bújva igyekeztünk a házba. Az ebédlőben már tényleg mindenki ott volt, épp valami Louis - Ashton viccen nevettek, amikor is észre vettek minket is. 

- Jó reggelt. - köszöntünk. Ezek után én jobbnak gondoltam leülni és hagyni a testvéreimet kibontakozni. Gemmát mindenki örömmel fogadta, Harryvel sokáig ölelték egymást, ami engem kezdet egy kicsit zavarni. Niall, mint mindig most is a legjobb pillanatban szólalt meg, miszerint ő éhes és elfogunk késni. A reggeli jó hangulatban telt, mindenki nevetett, beszélgetett. Nem volt valami sok étvágyam az után, hogy végig kellett néznem a két testvérem össze borulását. Elnézést kérve, indultam meg a zene szobába, ahol óriási volt a kupi, hála nekem. Rend rakás közben viszont kezembe akadt az, amit már hajnalban kerestem. Magamon végig nézve viszont még mindig Luke pólójában voltam, nem ártana végre felöltöznöm majd. A konyhában rend és tisztasság uralkodott, a nappaliból pedig zajok szűrődtek ki.
- Nem azt mondtátok, hogy el fogunk késni ? - dőltem a falnak karba tett kézzel, míg a fiúkat néztem, akik elfeküdtek - ki hol - és mesét néztek.
- Mi kész vagyunk. - válaszolja Louis. - Egyedül rád várunk. - mutat végig rajtam.
- Én lehet inkább itthon maradok. - válaszoltam zavartan.
- Nem csinálhatod ezt. - rázta meg a fejét Zayn. - Amióta csak itt vagyunk, ki sem mozdultál a házból. Eljössz velünk, aztán elviszlek várost nézni, vásárolni vagy amit csak akarsz. - ajánlotta.
- Gyerünk Zo, jó buli lesz. - biztat Ash is, akit feltűnően leköt a nővérem figyelme.
- Rendben. - egyeztem bele. - Felöltözöm és mehetünk. - mutattam az emeletre.
A szekrény előtt állva azon vacilláltam mit is vehetnék fel. Az idő borús, de még sem fáztam míg Gemmel kint beszélgettünk. Végül egy farmer és egy fehér póló mellett döntöttem, ezekkel a kezemben vonultam a fürdőbe. Gyors zuhanyt vettem, megtörölköztem, felöltöztem végül egy natúr sminket tettem fel, hogy azért még se nézzek ki olyan rosszul. A táskámba összepakoltam a fontosabb dolgaimat s a nappaliba vettem az irányt.
- Mehetünk. - hívtam fel magamra a figyelmet. Luke puszit nyomot az arcomra, majd a kezembe nyomta a mappákat amikre szükségem lehet. Mindenki szedelőzködni kezdet, hogy indulhassunk. A stúdió viszonylag közel volt, oda pedig egy kis busz segítségével jutottunk be. Utunk egyenesen a felvétel szobához vezetett, ahol mindig is lenni szoktunk. Eddig szerencsére rajongók nélkül megúsztuk s remélhetőleg ez így is marad.
- Sziasztok. - üdvözöl minket Simon, majd meg sem várva, hogy köszönjünk folytatja, így mindenki csak biccentet. - A mai napon örömmel veszem észre, hogy Zora is megjelent. Üdv, közöttünk kislány. - mosolyog rám, mire csak gyengéden vissza mosolygok. - A mai napon skálázással kezdünk, majd Zorával át beszélitek melyik dalt is veszitek fel s tanuljátok be. Fiúk, mint mindig most is hagyatkozzatok rám és Zorára. - pillant a négy srácra. - Zayn, ti szintén skálával kezdtek aztán a Harry által írt dalt gyakoroljátok.
- Szeretnék közbe szólni, ha ma már végre én is velük dolgozom. - szólaltam meg a legmagabiztosabb hangomon. Simon felhúzott szemöldökkel, kérdőn nézet rám, miszerint folytassam.  - A fiúknak nem kellene a fél napot skálával tölteniük, maximum egy fél órát. Ezek után közösen kiválasztjuk milyen dalok illenek a következő albumra, így az esélyteleneket már ki is zárhatjuk. Ezek után nincs más dolguk csak sorban megtanulni azokat. - ismertettem a szerintem tökéletes programot.
- Ígéretes. - bólogatott, miután szünetet tartottam. - Fiúk ti mit gondoltok ?
- Zora szerintünk jól gondolja. - válaszolt Michael a többiek nevében is. - Gördülékenyebben haladna a munkánk s a jövő heti koncertekre is feltudnánk készülni.
- Rendben. - egyezett bele. - De, ha nem sikerül a Zora féle útmutató áttérünk rám. - figyelmeztet.
- Én még nem fejeztem be. - szólok ismét közbe. - Tudom, hogy nem az én dolgom s nem én vagyok a menedzserük, hanem te és Paul intéztek mindent, most viszont még is szólnék pár szót. Szeretted volna, hogy írjak nekik dalt, rendben. - bólintottam. - Ezért gondolom úgy, hogy bele szólhatok egy kicsikét az életükbe. Nos, - fordultam feléjük. - Tudjátok nem kedvellek titeket, ezek után sem foglak. Szeretném elmondani, hogy nem kell többé a nyakunkon lógnotok, hanem ti is dolgozhattok. Történtek dolgok, amik miatt elfelejtettem a megírt dalotokat és végre a kezembe akadt. Azt javaslom olvassátok át a szöveget, próbáljátok memorizálni, aztán majd át vesszük együtt, míg itt vagyok.
- Ez így teljesen rendben van. - ad hangot gondolatának Paul, mire én csak rá mosolygok. A fiúk megszólalni sem tudnak, csendesen át veszik az öt darab lapocskát, amit még otthon nyomtattam, annak érdekében, hogy mindenkinek legyen. Leülnek a kanapéra s magukba mélyednek, míg Gem a telefonját bújja. Luke és a többiek már melegítenek, ezzel veszi kezdetét az én munkám is.