17. Reggeli látgató

Sziasztok! 

Újabb résszel jelentkezem, remélem tetszeni fog.
Köszönöm a támogatásokat és az olvasókat! 

Jó Olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield

A nap még épp csak beragyogja az égboltot ebben az esős Londonban, amikor én már az ablakon bámészkodom kifelé. Nem tudok tovább aludni egyszerűen képtelen vagyok. Luke-nak, mint mindig most is sikerült megnyugtatnia, viszont éjjel akárhányszor csak lehunytam a szemem képtelen voltam alvásra. Megjelent magam előtt a tíz éves énem, ahogy egy idegen nőt vezetnek be a nappaliba, miközben a házimat írtam. A nő kedves, szinte már éneklő, csilingelő hangon szólt hozzám, én pedig udvarias kislányként köszöntem. Hallgattam a beszélgetésüket, figyeltem amikor nekem magyarázták a történéseket, de nem értettem. Képtelen voltam felfogni s úgy nézni egy vadidegen nőre, hogy ő az én édesanyám, mikor nekem már volt egy. Beszélt hozzám, én pedig nem tudtam miként is kellene reagálnom, hisz idegen volt számomra. Amikor pedig megjelentek a testvéreim, azonnal utánuk rohantam aztán hirtelen gondolattal inkább a szobámba zárkóztam. A sarokba kuporodtam, rettegtem attól a gondolatól is, hogy akár még egyszer látnom kellene s elvárná, hogy anyának szólítsam vagy akár el visz innen. Elvisz a családomtól s nem enged velük többet találkozni. Tíz éves fejjel eléggé megijedt kislány voltam, egészen addig nem jöttem ki a szobámból, míg a nő nem távozott. A szüleim bejöttek, de én semmit nem mondtam. A testvéreim próbáltak szóra bírni, de nem válaszoltam. Egyetlen egy embert engedtem magamhoz és beszéltem, még pedig Lukehoz. Ő volt az egyedüli aki megtudott nyugtatni, ez pedig a mai napig így van. Nekem ő a múltam fontos része, a jelenem - amiben nem csak a legjobb barátom, hanem már a szerelmem is - remélhetőleg a jövő is ő lesz, mert szeretném ha az lenne. Nélküle biztos vagyok benne, hogy most nem lennék ekkora bajban, de ha nem ismerem meg nem leszek az aki most is vagyok. Rajongok a zenéért, imádom ezt csinálni öröm, hogy a barátaim is szeretik. Meg találtam velük a közös hangot, Lukekal pedig kiegészítjük egymást semmin nem kell változtatnunk, széggyelnünk.
Kezei szorosan ölelik a derekam, míg halkan szuszog. Hátra pillantva egyből felfedezem szőke kusza haját, elnyílt ajkait s a mellkasán lévő apró karmolás nyomokat is. Szemeim kikerekednek, ajkaimat viszont mosolyra húzom. Megjelöltem, de tudom ő is engem. Óvatosan bújok ki mellőle, majd magamra kapva egy alsóneműt s a tegnap viselt pólóját indulok ki a szobából. Igazából még csodálkozom is, hogy a többiek eddig nem jöttek rá a kis viszonyunkra. Amióta csak itt vagyunk Luke szobája érintetlen, csak fürödni s felöltözni jár oda - igaz a többiek már hozzá vannak szokva ahhoz is, hogy együtt alszunk -  ez az egész helyzet most teljesen más közöttünk.
Örülök, hogy ilyen korán még mindenki alszik, mert így legalább senkivel nem kell beszélnem. Jó egyedül lenni s átgondolni mindent. Csináltam kávét, amit egy bögrébe töltöttem s az alagsorba indultam. Az életem kész káosz s nem tudom mikor fogom rendbe rakni. Bizonyos dolgokban már teljesen biztos vagyok, így nagyon nehéz lesz mások tudtára hozni. Egyes emberek véleményétől nagyon tartok. A tegnapi nap Gemmával nagyon jó volt, szeretnék még sok ilyet. Megakarom ismerni, a kishúga akarok lenni. Megbeszéltük, hogy felfogom hívni, ha készen állok ismét egy találkozásra, ezt fogom tenni talán még a mai nap folyamán. A mai napot már munkával kell töltenünk, hisz nem nyaralni vagyunk itt. Szeretném hamar befejezni a stúdió munkákat, hogy haza mehessünk a mi kis világunkba. Tudom a fiúkat nem siettethetem, de tudják mennyire fontos nekem a haza menetel. A zene segít néhány dolgot elfelejteni, mindig az érzelmeimet írom ki magamból s ezzel nyugalmat érzek. Várjunk csak, hisz én már megírtam a dalt a fiúknak! Akkor  nincs már semmi keresni valójuk itt. Azt mondták a szünet addig tart, amíg meg nem írom én pedig már megírtam még a repülőn. A dogok amik szembe jöttek velem, ezt teljesen el is felejtettem. Azonnal meg kell találnom, hogy oda adjam nekik. Zayn és Liam tudta, hisz be segítettek még sem mentek még el. Miért ? Mi hasznuk abból, ha itt vannak? Ugye nem tudnak semmit rólam ? Ugye nem tudták meg ki vagyok ?
A dalos könyvemben kezdem keresni a lapot, amin a szöveg áll. Magamban dúdolom a ritmust, hogy minél hamarabb megleljem. Kezdem elveszíteni a türelmemet, hiszen nem találom. Tudom, hogy itt volt, mindig mindent egy helyen tartok. Átlapoztam, feltúrtam mindent még sem találtam meg. Kezeimbe temetve az arcomat sóhajtottam egy nagyot, miközben azon gondolkodtam hová is tehettem el.
- Nyuszifül, minden rendben ? - hallom meg az ajtóból az édes, rekedtes suttogást. - Miért nem vagy még mellettem az ágyba ? - léptek ami egyre közelebb hozzák őt hozzám. Kezei derekamra siklanak s közel húz magához, kezeimet lefejti az arcomról s engem kezd fürkészni.
- Én nem tudtam aludni. - motyogom. - Arra gondoltam írok egy dalt a fiúknak, aztán eszembe jutott azt már megcsináltam, még a repülőn. Nem találom, azt sem értem a fiúk miért vannak még itt. Annyira félek, hogy meg fogják tudni. Zayn is tudja, idők kérdése, hogy a többiek is tudomást szerezzenek róla. - pillantok rá kétségbe esetten.
- Arra nem gondoltál, hogy a fiúk csak meg szeretnének ismerni ? - simít végig az arcomon. - Nem olyan rossz fejek, hallgathatnál egyszer már végre a fiúkra, a nővéredre vagy esetleg rám. Soha nem kényszerítenélek semmire, ezt sem erőltetném, ha nem lennél ilyen makacs. - sóhajt fel.
- Nem tudom, ez olyan nehéz nekem. Soha nem volt ennyi ember aki körülöttem lenne. Az egyikünk pedig a bátyám aki nem tud rólam, vagyis már tud, de nem egészen. - simítottam kezemet kezére. - Én egyszerűen csak félek. - vallom be.
- Mindig melletted leszek, támogatlak. - suttogta. - Nem kell félned, hagyd magad sodródni az árral, ismerkedj.
- Fogalmam sincs mihez kezdenék nélküled, ha nem ismertelek volna meg. Szeretlek!
- Én is szeretlek Zora! - nyom csókot ajkaimra. - Semmi baj nem történhet, mert melletted leszek. - nyom még egy puszit az arcomra.
Szorosan ölelem magamhoz, igyekszem nem elsírni magam. Érzelmileg eléggé meginogtam így nem mindig könnyű. Nem akarok sírni, sírni csak a gyengék szoktak. Imádom az ölelését, az illatát, őt magát, mert mindig megnyugtat. Tudja mit kell mondania, nála jobb barátot nem is találhattam volna. Percekig csak ölelkezőnk, míg néha puszikat helyez az arcomra.
- Segítesz reggelit készíteni ? - pillantok fel rá, mire ő csak mosolyogva bólint egy nagyot. Jól szórakozunk főzőcskézés közben, kivételesen most nem csinálunk nagy kupit, nem piszkoljuk össze egymást. Csendben vagyunk, így a többieknek még van lehetőségük aludni egy kicsit.
- Kilencre a stúdióban kell lennünk. - tájékoztat. - Simon nem tervezett mára nagy munkát csak pár énekgyakorlatot.
- Ami teljesen felesleges. - vágok közbe. - Nyugodtan elkezdhetnének egy számot fel venni, sokkal többet haladnánk. Nem kell holmi gyakorlatokat végeznetek, elvégre énekesek vagytok.
- Nem szegülhetünk ellene neki, így is nagyon sokat köszönhetünk neki. Tudom, hogy haza szeretnél menni nagyon hamar, de hidd el itt is jól fogod magad érezni. - ölel át.
- Inkább folytasd a sütést, mert Niall ennyivel nem lakik jól. - fordulok felé s nyomok egy puszit az arcára.
- Nem kerülheted örökké a témát. - szól utánam, ugyan is csengettek. Nem számítottam rá az ajtóban, így eléggé meglepet lehetett az arcom. Nagyokat pislogtam hátha csak tévedtem, de nem ő állt előttem. Gemma.
- Mit keresel te itt ?
- Beszélnem kell Harryvel. Tegnap este azt mondta ide jöjjek.
- Szólhattál volna róla. - enyhül meg a hangom. - Később felakartalak hívni. - vallom be.
- Na és miért ?
- Hogy újra találkozzunk.
- Ennek nagyon örülök, húgicám. - ölel magához. Beengedtem és a konyhába vezettem, ahol Luke is üdvözölni tudta. Segített megteríteni, miközben nagyon sokat beszélgettünk, nevettünk. A későbbiekben pedig lépteket hallottunk, az ajtóban pedig megpillanthattunk valakit.