Sziasztok!
Újabb résszel jelentkezem, amit most nem érzek annyira jónak.
Szomorú vagyok, hisz az előző részhez egyetlen egy rész sem érkezett, kérlek avassatok be abba, hogy mit is csinálok rosszul.
Szomorú vagyok, hisz az előző részhez egyetlen egy rész sem érkezett, kérlek avassatok be abba, hogy mit is csinálok rosszul.
Várom a vissza jelzéseket.
Jó olvasást!
Ölelés, Poppy P. McDonald
 |
| Zora Winfield |
Reggel hamar kivetet az ágy, tudván szinte semmit nem sikerült aludnom. A tükör képemtől egyenesen hányni lett volna kedvem. Nulla életkedv, egy csepp vidámság sem látszott rajtam, ami a tegnapi nap után nem is volt csoda. Kócos hajamat kifésültem, forró zuhanyt vettem, hogy izmaim ellazuljanak egy kicsit. Melegen öltöztem, mert amilyen a kedvem olyan jelenleg az idő járás is. Elkészítettem a sminkem, jelét sem adva sírás nyomoknak, telefonomat és táskámat felkapva siettem ki a csípős hidegbe. A házban még mindenki aludt, így igyekszem vissza térni, mire fölébrednek. Leintettem egy taxit, eldaráltam a címet, lelkileg pedig igyekeztem felkészülni az előttem álló feladatra. Ott álltam a hotel előtt, nehezen bírtam mozgásra lábaimat, majd csak arra eszméltem fel, hogy kopogtam az ajtaján. Mondhatjuk, hogy a gyanúm nagyon is beigazolódott. Ott állt előttem egy elég hiányosan öltözött barna hajú, kék szemű lány, aki olyan fiatal lehet, mint én, sőt megeshet, hogy még fiatalabb. Zavarban volt, hirtelen azt sem tudta mit kellene mondania. Cole ingét viselte, amit még tőlem kapott a születésnapjára, amikor a kapcsolatunk kezdet komolyra fordulni. Nem éreztem különösebben semmit, mérges voltam, dühös. Igazam lett, megakart engem vezetni továbbra is, ami fájt, mert ezzel nem csak engem bánt meg és aláz meg, hanem a szüleit is, akik nem erre nevelték. Biztosra veszem, hogy ez által a család szégyenfoltjává fog válni s cseppet sem sajnálom.
- Jó reggelt! - köszön csendesen, hmm legalább van némi neveltetése. - Miben segíthetek ? - dönti oldalra picikét a fejét, próbál magabiztosabbnak tűnni. Bennem egyre jobban megy fel a pumpa, így úgy gondoltam megmutatok egy olyan oldalt, amiről még én magam sem tudtam, hogy létezett is valaha.
- Neked is. - biccentettem komoran. - Cicám te semmiben nem tudsz nekem segíteni, ellenben a vőlegényem nagyon is sokat tudna. - fontam keresztbe a karjaimat, míg ajkaimat gúnyos mosolyra húztam.
- Vőlegény ? - sápadt el.
- Úgy bizony szívi. - bólintottam. - Szóval hol van ?
- Fogalmam sincs miről beszélsz. - kapta fel a vizet. - Biztosra veszem, hogy a szőke kis agyaddal szoba számot tévesztettél.
- Nem, ez nem történt meg. Itt a vőlegényem Cole Winfield szált meg. - világosítottam fel.
- Én egy Oliver nevű sráccal vagyok itt, szóval húzz szépen el. - rám merészelte volna csukni az ajtót, amit én nem hagyhattam. Beslisszoltam a szobába s mily meglepő, üres piás üvegeket, gyűrött ágyneműt kellett látnom. Úgy tettem, mintha ez bántana, pár könnycsepp gördült le az arcomon, ahogy a tegnapi vitánkra gondoltam Luke-val.
- Gyere elő te mocsok! - üvöltöttem úgy Isten igazából, pillanatokon belül a fürdőből jött ki, egy törölközővel a derekán, riadt arc kifejezéssel. - Nem kérdezek semmit. - rázom meg a fejem. - Nem érdekel mióta, kikkel csináltad ezt a hátam mögött. Fáj, hogy meg akartál vezetni, de túl fogom élni, s tudod miért ? Mert soha nem éreztem azt a törődést és megértést, amit adnod kellett volna! A családunk szégyen foltja leszel, ezt én fogom garantálni! - sarkon fordulva indultam volna ki, de ujjaimra pillantva, eszembe jutott még valami. - Választ akartam adni, választ akartál kapni. Ez remélem kielégítő és érthető számodra, Oliver. - szóltam még vissza gúnyosan. Ujjamról könnyen csusszant le a gyémánt gyűrű, amit egyenesen a fejéhez vágtam, magam után hangos ajtó csapódással jeleztem távozásomat. Kilépve a hotelből úgy tettem, mintha semmi nem történt volna, ismét leintettem egy taxit, ami egyből egy kis brísztróba vitt. Vettem a srácoknak és jó magamnak reggelit, aztán mindennél jobban vágytam a jelenlegi házba, ahol a szobámba megbújhatok.
Miután sikerült bejutnom egyből megütötte a fülemet, amint a többiek a nappaliban beszélgetnek. Kibújtam a cipőmből, felakasztottam a táskámat, amiből még elő vettem a telefonomat.
- Reggelt. - szóltam oda, ahová már a fele társaság megérkezett, nem vártam választ, sőt nem is érdekelt. Nem adtam nekik időt, ahogy Colenak sem. A konyhában kipakoltam a reggeliket, s örültem az egyedül létnek. A kávémmal indultam a jelenlegi egyetlen olyan helyre, ahol egyedül lehetek, persze nem jutottam valami messzire.
- Zora! - szólított meg a nővérem, őt pedig nem volt szívem megbántani.
- Igen ? - kérdeztem vissza, picit szem forgatva.
- Minden rendben ? - fürkészi arcomat.
- Minden a lehető legnagyobb rendben. - nem szerettem volna megbántani, de még is olyan sértőre, gúnyosra sikeredet a válaszom. Láttam Gemmen, hogy egy kicsit bántja a dolog, de minden valószínűséggel meg is érti. - Hoztam reggelit, mivel nem fogok nektek állandóan főzni.
- Biztos minden rendben ? - kérdi meg óvatosan ezúttal Ashton.
- Igen. - csattantam fel. - Végül is mi bajom lehetne ? - nevettem el magam kínosan. - A szobámban leszek, ne zavarjatok! - indultam meg végre, figyelmem kívül hagyva azt , hogy a nappaliban már mindenki jelen volt. Komolyan miért, nem tudnak elmenni innét, ők nekik is biztos van házuk valahol itt Londonban ?! Lennie kell..... Örültem, hogy senki sem jött utánam, bár azért sajnáltam, hogy Luke meg sem próbált velem beszélni. Ült a kanapén s bámulta a fekete képernyős tévét. Ezen túl téve magamat, kezdtem össze szedni a fontosabb dolgokat, amik a mai próbához kellenek. Dolgozni kell, nem fogom magam elhanyagolni. Az sem érdekel, ha a bátyám és a barátai a közelemben vannak. Nyugalom és béke amire a legjobban vágyom most, de itt lehetetlen. Otthon, te jó ég! Azt sem tudom mit jelent ez a szó igazából. Nekem soha nem volt normális, szerető otthonom. Félre érteni nem kell, imádtak a nevelő szüleim, de az még sem olyan, mint egy vér szerinti igazi családban. Az otthonom sem ott van, hisz én itt születtem Angliában, ehhez pedig nem vagyok hozzá szokva, a hideghez én mindig is meleg párti voltam. Gondolatok közepette cikázok le a lépcsőn, az asztalra téve a hatalmas papírtömböt. Továbbra sem törődve senkivel indulok meg harapni valamit a konyhába, de amint bemegyek már rohannék is ki.
- Ne menekülj előlem. - szólal meg egész halkan. - Beszélni szeretnék veled.
- Csupán eszem valamit, aztán ha jöttök, ha nem én mentem a stúdióba. - teljesen kizártam amit ő mondott, azt mondtam amit én szerettem volna velük közölni.
- Ne csináld ezt. - kérlel. - Megértem, hogy haragszol rám, sőt dühös vagy, mert én is az vagyok magamra, de kérlek, hallgass meg.
- Miért kellene meghallgatnom téged ? - fordultam meg, ezzel együtt rá kellett jönnöm, hogy nagyon kevés hely van kettőnk között. - Jobb lesz hanyagolnunk egymást, szimpla munka kapcsolatot ápolni s amint ennek az egésznek vége, akkor talán ...
- Nem engedhettem, hogy azzal fejezd be a mondatott, amire gondolok. - szakított félbe. - Mérges vagy, ezt elismerem. Tudom időre van szükséged, de akkor sem hagyhatom ezt az egészet annyiban.
- Már miért is ne ? - kérdeztem hitetlenkedve. - Mindig azt mondtuk, hogy bízzunk egymásba s mióta komolyabb lett kettőnk kapcsolata, te nem bíztál meg bennem eléggé. Jézusom, bele gondoltál ez nekem milyen nehéz és szar helyzet ?! - mutattam magamra. - A saját mostoha testvéremmel kavartam, oké el kell ismernem én is gondoltam rá, milyen lesz, ha ez nem sikerül közöttünk, de te is tudod milyen. Ma reggel elmentem hozzá s szakítottam vele, fejéhez vágtam a gyűrűt, aztán otthon egy szót sem fogok mondani az itt történtekről.
- Miért ?
- Mert az élet ilyen bonyolult. - vontam vállat. - Beléd szerettem Luke, erről nem tehetek. Megcsaltam a barátomat, a szüleim kifognak akadni, attól még jobban kiakadnának, ha megtudnák Cole mit művelt velem s én nem fogom szét zilálni a családot, hisz tudod nekem mennyit is jelent már maga a szó. Talán szót kellene ejtenem még a nappaliban tartózkodó ikremről és nővéremről ? - teszem fel a végén a nagy költői kérdést. - Luke mindennél jobban szeretlek, de iszonyúan mérges vagyok rád, megbántottál azzal, hogy nem bíztál meg bennem. Úgy tűnik neked már a baráti énem sem kell, te az egyik legnagyobb félelmemet váltottad valóra, még pedig, hogy te is eldobsz magadtól. - törlöm le a könnycseppeket.
- Soha nem hagylak el, ezt jobb, ha tudod. - simítja kezét arcomra. - Szerelek, időt adok amennyit csak szeretnél, de nem engedem, hogy eltaszíts magadtól.
- Mennem kellene. - köszörültem meg a torkom, letöröltem a könnycseppjeimet s ezért is imádom a vízálló sminket. - Bízom benne, hogy van még annyi bizalom közöttünk, amiért a legféltettebb titkom nem osztod meg senkivel.
- A tegnapit sem gondoltam komolyan, csak megjelent a zöld szörny, ami teljesen ellepte az agyamat. Egyszerűen csak megijedtem, hisz nem rég kaptalak meg teljesen és már is elveszítelek, be pánikoltam.
- Ez akkor sem rendes mentség arra, amiket tegnap nekem mondtál. - ráztam meg a fejem. - Mi lett volna, ha kimondod azokat a bizonyos neveket, meg azt a szót, hogy testvér ? Hogy nézhetnék Harry szemébe azok után, hogy együtt töltöttünk egy minimális időt és nem szóltam neki ? Szerinted hogyan fogadná, ha fülébe jutna, hogy Gemma már egy jó ideje tudja ? - kérdem teljesen kétségbe esetten.
- Te is tudod, hogy ilyet még mérgemben sem árulnék el. - válaszolt.
- Most már tényleg mennem kell. - léptem el mellette, de akkor egyenesen szembe találkoztam egy tengerkék szempárral, aki Zaynnel együtt állt az ajtóban, teljesen ledöbbenve. Eddig nem láthattam őket, hisz Luke teljesen eltakart engem. Vajon mennyit hallottak és Zayn miért nem lépet közbe ?
- Hát ti meg mióta álltok itt ? - kérdem teljesen zavarban, a szemem sarkában látom, hogy Luke is megfordul majd rám pillant, aztán vissza a fiúkra.
- Mi az Istenről zagyváltok itt össze vissza ? - kérdi teljesen értetlenül, majd teljesen lefehéredve elmotyog valami, amiről azt gondolom nem értem, de nagyon is értettem. - Bassza meg! Ő a legjobb haverom húga.
- Jó reggelt! - köszön csendesen, hmm legalább van némi neveltetése. - Miben segíthetek ? - dönti oldalra picikét a fejét, próbál magabiztosabbnak tűnni. Bennem egyre jobban megy fel a pumpa, így úgy gondoltam megmutatok egy olyan oldalt, amiről még én magam sem tudtam, hogy létezett is valaha.
- Neked is. - biccentettem komoran. - Cicám te semmiben nem tudsz nekem segíteni, ellenben a vőlegényem nagyon is sokat tudna. - fontam keresztbe a karjaimat, míg ajkaimat gúnyos mosolyra húztam.
- Vőlegény ? - sápadt el.
- Úgy bizony szívi. - bólintottam. - Szóval hol van ?
- Fogalmam sincs miről beszélsz. - kapta fel a vizet. - Biztosra veszem, hogy a szőke kis agyaddal szoba számot tévesztettél.
- Nem, ez nem történt meg. Itt a vőlegényem Cole Winfield szált meg. - világosítottam fel.
- Én egy Oliver nevű sráccal vagyok itt, szóval húzz szépen el. - rám merészelte volna csukni az ajtót, amit én nem hagyhattam. Beslisszoltam a szobába s mily meglepő, üres piás üvegeket, gyűrött ágyneműt kellett látnom. Úgy tettem, mintha ez bántana, pár könnycsepp gördült le az arcomon, ahogy a tegnapi vitánkra gondoltam Luke-val.
- Gyere elő te mocsok! - üvöltöttem úgy Isten igazából, pillanatokon belül a fürdőből jött ki, egy törölközővel a derekán, riadt arc kifejezéssel. - Nem kérdezek semmit. - rázom meg a fejem. - Nem érdekel mióta, kikkel csináltad ezt a hátam mögött. Fáj, hogy meg akartál vezetni, de túl fogom élni, s tudod miért ? Mert soha nem éreztem azt a törődést és megértést, amit adnod kellett volna! A családunk szégyen foltja leszel, ezt én fogom garantálni! - sarkon fordulva indultam volna ki, de ujjaimra pillantva, eszembe jutott még valami. - Választ akartam adni, választ akartál kapni. Ez remélem kielégítő és érthető számodra, Oliver. - szóltam még vissza gúnyosan. Ujjamról könnyen csusszant le a gyémánt gyűrű, amit egyenesen a fejéhez vágtam, magam után hangos ajtó csapódással jeleztem távozásomat. Kilépve a hotelből úgy tettem, mintha semmi nem történt volna, ismét leintettem egy taxit, ami egyből egy kis brísztróba vitt. Vettem a srácoknak és jó magamnak reggelit, aztán mindennél jobban vágytam a jelenlegi házba, ahol a szobámba megbújhatok.
Miután sikerült bejutnom egyből megütötte a fülemet, amint a többiek a nappaliban beszélgetnek. Kibújtam a cipőmből, felakasztottam a táskámat, amiből még elő vettem a telefonomat.
- Reggelt. - szóltam oda, ahová már a fele társaság megérkezett, nem vártam választ, sőt nem is érdekelt. Nem adtam nekik időt, ahogy Colenak sem. A konyhában kipakoltam a reggeliket, s örültem az egyedül létnek. A kávémmal indultam a jelenlegi egyetlen olyan helyre, ahol egyedül lehetek, persze nem jutottam valami messzire.
- Zora! - szólított meg a nővérem, őt pedig nem volt szívem megbántani.
- Igen ? - kérdeztem vissza, picit szem forgatva.
- Minden rendben ? - fürkészi arcomat.
- Minden a lehető legnagyobb rendben. - nem szerettem volna megbántani, de még is olyan sértőre, gúnyosra sikeredet a válaszom. Láttam Gemmen, hogy egy kicsit bántja a dolog, de minden valószínűséggel meg is érti. - Hoztam reggelit, mivel nem fogok nektek állandóan főzni.
- Biztos minden rendben ? - kérdi meg óvatosan ezúttal Ashton.
- Igen. - csattantam fel. - Végül is mi bajom lehetne ? - nevettem el magam kínosan. - A szobámban leszek, ne zavarjatok! - indultam meg végre, figyelmem kívül hagyva azt , hogy a nappaliban már mindenki jelen volt. Komolyan miért, nem tudnak elmenni innét, ők nekik is biztos van házuk valahol itt Londonban ?! Lennie kell..... Örültem, hogy senki sem jött utánam, bár azért sajnáltam, hogy Luke meg sem próbált velem beszélni. Ült a kanapén s bámulta a fekete képernyős tévét. Ezen túl téve magamat, kezdtem össze szedni a fontosabb dolgokat, amik a mai próbához kellenek. Dolgozni kell, nem fogom magam elhanyagolni. Az sem érdekel, ha a bátyám és a barátai a közelemben vannak. Nyugalom és béke amire a legjobban vágyom most, de itt lehetetlen. Otthon, te jó ég! Azt sem tudom mit jelent ez a szó igazából. Nekem soha nem volt normális, szerető otthonom. Félre érteni nem kell, imádtak a nevelő szüleim, de az még sem olyan, mint egy vér szerinti igazi családban. Az otthonom sem ott van, hisz én itt születtem Angliában, ehhez pedig nem vagyok hozzá szokva, a hideghez én mindig is meleg párti voltam. Gondolatok közepette cikázok le a lépcsőn, az asztalra téve a hatalmas papírtömböt. Továbbra sem törődve senkivel indulok meg harapni valamit a konyhába, de amint bemegyek már rohannék is ki.
- Ne menekülj előlem. - szólal meg egész halkan. - Beszélni szeretnék veled.
- Csupán eszem valamit, aztán ha jöttök, ha nem én mentem a stúdióba. - teljesen kizártam amit ő mondott, azt mondtam amit én szerettem volna velük közölni.
- Ne csináld ezt. - kérlel. - Megértem, hogy haragszol rám, sőt dühös vagy, mert én is az vagyok magamra, de kérlek, hallgass meg.
- Miért kellene meghallgatnom téged ? - fordultam meg, ezzel együtt rá kellett jönnöm, hogy nagyon kevés hely van kettőnk között. - Jobb lesz hanyagolnunk egymást, szimpla munka kapcsolatot ápolni s amint ennek az egésznek vége, akkor talán ...
- Nem engedhettem, hogy azzal fejezd be a mondatott, amire gondolok. - szakított félbe. - Mérges vagy, ezt elismerem. Tudom időre van szükséged, de akkor sem hagyhatom ezt az egészet annyiban.
- Már miért is ne ? - kérdeztem hitetlenkedve. - Mindig azt mondtuk, hogy bízzunk egymásba s mióta komolyabb lett kettőnk kapcsolata, te nem bíztál meg bennem eléggé. Jézusom, bele gondoltál ez nekem milyen nehéz és szar helyzet ?! - mutattam magamra. - A saját mostoha testvéremmel kavartam, oké el kell ismernem én is gondoltam rá, milyen lesz, ha ez nem sikerül közöttünk, de te is tudod milyen. Ma reggel elmentem hozzá s szakítottam vele, fejéhez vágtam a gyűrűt, aztán otthon egy szót sem fogok mondani az itt történtekről.
- Miért ?
- Mert az élet ilyen bonyolult. - vontam vállat. - Beléd szerettem Luke, erről nem tehetek. Megcsaltam a barátomat, a szüleim kifognak akadni, attól még jobban kiakadnának, ha megtudnák Cole mit művelt velem s én nem fogom szét zilálni a családot, hisz tudod nekem mennyit is jelent már maga a szó. Talán szót kellene ejtenem még a nappaliban tartózkodó ikremről és nővéremről ? - teszem fel a végén a nagy költői kérdést. - Luke mindennél jobban szeretlek, de iszonyúan mérges vagyok rád, megbántottál azzal, hogy nem bíztál meg bennem. Úgy tűnik neked már a baráti énem sem kell, te az egyik legnagyobb félelmemet váltottad valóra, még pedig, hogy te is eldobsz magadtól. - törlöm le a könnycseppeket.
- Soha nem hagylak el, ezt jobb, ha tudod. - simítja kezét arcomra. - Szerelek, időt adok amennyit csak szeretnél, de nem engedem, hogy eltaszíts magadtól.
- Mennem kellene. - köszörültem meg a torkom, letöröltem a könnycseppjeimet s ezért is imádom a vízálló sminket. - Bízom benne, hogy van még annyi bizalom közöttünk, amiért a legféltettebb titkom nem osztod meg senkivel.
- A tegnapit sem gondoltam komolyan, csak megjelent a zöld szörny, ami teljesen ellepte az agyamat. Egyszerűen csak megijedtem, hisz nem rég kaptalak meg teljesen és már is elveszítelek, be pánikoltam.
- Ez akkor sem rendes mentség arra, amiket tegnap nekem mondtál. - ráztam meg a fejem. - Mi lett volna, ha kimondod azokat a bizonyos neveket, meg azt a szót, hogy testvér ? Hogy nézhetnék Harry szemébe azok után, hogy együtt töltöttünk egy minimális időt és nem szóltam neki ? Szerinted hogyan fogadná, ha fülébe jutna, hogy Gemma már egy jó ideje tudja ? - kérdem teljesen kétségbe esetten.
- Te is tudod, hogy ilyet még mérgemben sem árulnék el. - válaszolt.
- Most már tényleg mennem kell. - léptem el mellette, de akkor egyenesen szembe találkoztam egy tengerkék szempárral, aki Zaynnel együtt állt az ajtóban, teljesen ledöbbenve. Eddig nem láthattam őket, hisz Luke teljesen eltakart engem. Vajon mennyit hallottak és Zayn miért nem lépet közbe ?
- Hát ti meg mióta álltok itt ? - kérdem teljesen zavarban, a szemem sarkában látom, hogy Luke is megfordul majd rám pillant, aztán vissza a fiúkra.
- Mi az Istenről zagyváltok itt össze vissza ? - kérdi teljesen értetlenül, majd teljesen lefehéredve elmotyog valami, amiről azt gondolom nem értem, de nagyon is értettem. - Bassza meg! Ő a legjobb haverom húga.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése