Sziasztok!
Újabb rész, újabb napok teltek el. Remélem ez a rész is tetszeni fog, a kommenteket nagyon köszönöm és az olvasókat is.
Tudjátok, ha olvastátok hagyjatok nyomokat.
Jó Olvasást!
Ölelés, Poppy P. McDonald
 |
| Zora Winfield |
Cole távozása után némaságba burkolóztam, még Lukekal sem beszéltem, ami a részemről nagyon nem fair. A többieket megtévesztheti, de engem nem. Megviselte Cole megjelenése, főleg a zöld szörny jött ki belőle, elég nagyot robban már csak akkor is, ha kérdeznek tőle valamit. Simon és Paul úgy döntöttek, ma inkább pihenjünk és holnap kipihenten a megbeszélt időpontban jelenjünk meg, ne késsünk! A barátom megjelenése nem csak Lukera és rám hatott, hanem a másik három fiúra is. Mind tudták, ha ő itt van és itt fog maradni, óriási balhékra lehet majd számítani. Azt nem tudták, hogy én nem akarom maradásra bírni, mihamarabbi távozásában reménykedem. Haza érve mindenki elfoglalta magát valamivel, a legbántóbb az volt, amikor Luke a saját szobájába ment s zárta magára az ajtót. Gondoltam hagyom lenyugodni s később beszélek vele. Nem szóltam a vacsoráról, így amikor este puccba vágtam magam, még Gemma sem értette mit szeretnék. A délután többi részében volt, hogy bent volt nálam és arra várt, hogy megszólaljak vagy épp csak kifejtette véleményét a barátomról. Nem adtam magyarázatot csak emelt fővel kisétáltam, egyenesen a rám várakozó taxiba. Az étterem gyönyörű volt, hangulatos és romantikus. Az ilyesfajta dolgok pedig nem rá vallanak sajnos. A pincér egy kis eldugott részre terelt, ahol már ott várt ő. Kezdek egyre idegesebb lenni, hisz így akár még bántat is, egy ilyen beláthatatlan helyen. Öltöny volt rajta, maga a helyszín nem ő, ő sokkal lazább. A randijaink többsége, sétákból állt, mert soha nem akart egy drága helyre vinni, mondván az anyukánk főztje a legjobb. Egyre jobban undorodom saját magamtól, amiért régen én láttam benne valamit, ami vonzott hozzá. Rövid csókot nyomot ajkaimra, majd helyet foglaltunk, a pincér pedig nem sokkal később már hozta is az ételeinket, így esélyem sem volt, magam választani. Beállt a kínos csend, amit nem akartam én megtörni először, úgy gondolom amiért ő hívott el, neki kell kezdenie. Békülni akar, én pedig ezt még mindig nem látom rajta.
- Azt hiszem ez közöttünk már nem fog működni. - szólalok meg egészen halkan. - Ide jöttél, elhívtál erre a nagyon romantikus helyre, ami valljuk be nem a te világod, aztán csak ülünk itt.
- Nézd el nekem a szótlanságomat, de amit mondani akarok nem kis dolog számomra s remélem számodra sem lesz az.
- Ha elárulnád végre, akkor talán választ is adhatnék. - néztem rá.
- Tudom a kapcsolatunk egy ideje nem a megfelelő, de tudom a szerelmünk elég erős ahhoz is, hogy az akadályokat legyőzve együtt maradjunk. - a zsebében kutakodva egy kis bársony dobozkát húzz elő, amitől én teljesen a padlóra kerülök. - Ez most nagyon váratlanul érhet téged, de úgy gondolom érdemlünk még egy esélyt az élettől. Zora Winfield, hozzám jössz ? - nyitja fel a dobozt, amiben egy mese szép gyűrű lapult én még sem tudnám elfogadni ezt.
- Cole. - suttogtam, hisz egyenlőre a sokktól többre nem telet.
- Meglepődtél. - szólal meg. - Adok egy kis időt, hogy felfogd és átgondold a döntésedet, addig is szeretném, hogy hord. - ragadja meg a karom, s húzza ujjamra a gyűrűt.
- Én tényleg nem tudom mit is mondhatnék. - hajtom le a fejem. - Szeretnék haza menni. - piszkálom a legújabb ékszeremet. - A gyűrűt nem fogadhatom el, amíg nem adok választ.
- Ezt neked szántam, szeretném ha addig is hordanád. - a hang lejtése megváltozott, innen arra merek következtetni, jobb nem szembe szállni vele. - Haza viszlek. - áll fel.
Egész utat csendben tettem meg, amikor pedig búcsúként meg akart csókolni, nem hagytam neki. Jézusom, hiszen megkérte a kezemet! Nem értem már magamat sem, miért húzom így az időt, de félek tőle. A félelem szó pedig elég nagy kijelentéssel bír, azt mondta holnap eljön, a választ pedig hallani szeretné. Istenem, csak akkor beszélek vele, ha valaki lesz még mellettem, túl erőszakos. Remegő lábakkal indulok el, vacakolok kicsit a zárral és már bent is vagyok. A nappaliból szűrődnek ki zajok, így egyből arra indulok. Luke nézi a tévét, ami most hihetetlen boldogsággal tölt el, de tudom, érzem ez nem marad így sokáig.
- Szia! - lépkedek közel hozzám.
- Milyen volt a randid, a pasiddal ? - szól hozzám gúnnyal teli hangon.
- Luke, kérlek. - remegett a hangom. - Ne beszélj velem ilyen hangon.
- Szóval milyen volt ? - fordul felém jég hideg tekintettel.
- Esemény dús. - válaszoltam egyhangúan.
- Szakítottál végre vele ? - ennél a kérdésnél végre láttam valami szeretet félét is a szemében, ami némi bátorságot adott, ahhoz amit mondani akartam.
- Nem. - suttogtam.
- Megegyeztünk, hogy amit vissza megyünk szakítasz vele. - pattant fel s immáron szikrázó szemekkel nézet rám. - Itt volt rá a lehetőség, hogy megtedd.
- Tudom. - hajtottam le a fejemet. - Luke - pillantottam szemeibe. - Megkérte a kezemet.
- És erre te mit mondtál ? - a hangjából megannyi érzelem érződött, köztük a félelem és aggódás.
- Nem adtam választ, viszont rám erőszakolta a gyűrűt.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltotta el magát. - Egyetlen egy dolgot beszéltünk meg s te még azt sem tudtad betartani. Mondj igent, annak a baromnak engem meg felejts el.
- Luke. - gyűltek könnyek szemeimbe, megijesztet a viselkedése. - Ne mondj olyat, amit meg fogsz bánni. Kérlek, nekem ne!
- Basszus, Zora! Megkérte a kezed, te pedig szakítani akartál vele, az Isten szerelmére! - dühöngött. - A mostoha testvéred, szerinted ezek után milyen lesz a kapcsolatotok ?
- Luke, nem mondtam igen. - emeltem fel én is a hangom. - Sőt szakítani fogok vele, nemet fogok mondani, de te is tudod milyen erőszakos tud lenni néha. Nem az számít vele milyen lesz a kapcsolatom, hanem, hogy velünk mi lesz. - folytak arcomon a könnyek megállás nélkül.
- Velünk ? - kérdi hitetlenkedve. - Zora, olyan mintha csak játszottál volna velem. A legjobb barátodat használtad ki!
- Ez nem igaz. - dörrentem fel. - Soha nem használnálak ki, hiszen nem csak a barátod akarok lenni, ezt te is tudod. Kimondtam azt a kilenc betűs szót, ahogy te is, mindketten komolyan gondoltuk.
- Honnan tudjam, hogy tényleg úgy gondoltad ? - folytatja a vitánkat.
- Emlékszel az első együtt létünkre ? - kérdem, míg arcomról letörlöm a könnyeket. Látom amit bevillan azaz esténk neki, lassan bólint is megerősítés képen. - Akkor voltam először együtt fiúval. - közlöm nyugodtságot színlelve. - Eddig még nem mondtam el, de el akartam. - arc vonásai megváltoznak, míg egyet lép felém, én egyet hátrálok. - Ha ennyire nincs meg bennünk a bizalom, akkor jobb lenne, ha hanyagolnánk egymást egy ideig. - fordulok meg, ahol szembe találom magam az egész bandával. Fogalmam sincs mióta vannak itt, de ahogy ismerem őket végig nézték az egészet. - Remélem élveztétek a műsort. - ezzel mindenkit félre lökve rohanok fel a lépcsőn, hallom amint Luke utánam kiállt, de nem reagálok. Ideiglenes szobámba zárkóztam el a külvilág elől, ágyamra ülve kezdtem hangos zokogásba. Magamhoz ölelve Luke párnáját, amin mindig aludni szokott. A tegnapi nap volt az utolsó, hogy mi ketten együtt voltunk. Az ajtón többször is kopogtak, viszont figyelembe vettem, ahogy minden mást is. Az életem hivatalosan is csőd!
Órákkal később Gemma hangjára leszek figyelmes, aki kitartóan beakar jutni hozzám. Talán azért, mert a testvérem vagy azért mert megért, fogalmam sincs. Erőt vettem magamon és beengedtem.
- Hogy vannak a többiek ? - kérdem halkan, míg vissza telepszem az ágyra.
- Teljesen ki vannak Luke viselkedése miatt. - ül mellém. - Haragszanak rá, amiért ilyen bunkón viselkedett veled.
- Te jó Isten! - temetem kezeim közé arcomat. - Mind végig hallgattátok, ahogy vallomást tettem Lukenak. - motyogtam.
- Hidd el, a fiúkat nem pont ez érdekli jelenleg. - nyugtat.
- Gem, ez akkor is olyan dolog, ami csak rám és rá tartozik. Ráadásul nem csak a három jó madár hallotta, rajtuk kívül még te és még öt fiú. - borzadtam el.
- Veszekedtetek, nem nagy ügy. - vont vállat. - Ki fogtok békülni. - simít végig a karomon.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos, nagyon megbántott.
- Szeretnéd, hogy ma itt maradjak veled ? - pillant rám. - Ash megértené a dolgot és máskor is elmehetek vele.
- Ma lenne a randitok ? - teszem fel a kérdést, mire azonnal bólint. - Akkor nyomás készülődni, miattam nem kell lemondanotok, jól leszek. - biztosítom. - A nővérem vagy, mellettem akarsz lenni ez érthető, de a te boldogságod is fontos.
- Biztos ?
- Ezer százalék. - mosolyogtam rá halványan. - Holnap majd csinálunk valamit együtt.
- Te vagy a legjobb húgi a világon. - ölel magához.
- Neked az egyetlen. - suttogom a fülébe. - Szeretlek.
- Én is szeretlek. - nyomot puszit a homlokomra.
Egyedül maradva hatalmas csatát vívtam magammal az elkövetkezendő napokról. Az már tuti, hogy nem viselkedem úgy, mintha mi sem történt volna. Bitang kemény leszek s megmutatom nekik, hogy engem nem lehet csak úgy a padlóra küldeni. Egy olyan énemmel ismerkedhetnek meg, amivel eddig még nem volt szerencséjük találkozni. Senkinek nem fogom hagyni, hogy átgázoljon rajtam, ha kell olyanokkal leszek kemény akiket tiszta szívből szeretek. Elsődleges célom lesz, a lehető leghamarabb elhúzni Londonból, még mielőtt az anyám is betoppanna!
- Azt hiszem ez közöttünk már nem fog működni. - szólalok meg egészen halkan. - Ide jöttél, elhívtál erre a nagyon romantikus helyre, ami valljuk be nem a te világod, aztán csak ülünk itt.
- Nézd el nekem a szótlanságomat, de amit mondani akarok nem kis dolog számomra s remélem számodra sem lesz az.
- Ha elárulnád végre, akkor talán választ is adhatnék. - néztem rá.
- Tudom a kapcsolatunk egy ideje nem a megfelelő, de tudom a szerelmünk elég erős ahhoz is, hogy az akadályokat legyőzve együtt maradjunk. - a zsebében kutakodva egy kis bársony dobozkát húzz elő, amitől én teljesen a padlóra kerülök. - Ez most nagyon váratlanul érhet téged, de úgy gondolom érdemlünk még egy esélyt az élettől. Zora Winfield, hozzám jössz ? - nyitja fel a dobozt, amiben egy mese szép gyűrű lapult én még sem tudnám elfogadni ezt.
- Cole. - suttogtam, hisz egyenlőre a sokktól többre nem telet.
- Meglepődtél. - szólal meg. - Adok egy kis időt, hogy felfogd és átgondold a döntésedet, addig is szeretném, hogy hord. - ragadja meg a karom, s húzza ujjamra a gyűrűt.
- Én tényleg nem tudom mit is mondhatnék. - hajtom le a fejem. - Szeretnék haza menni. - piszkálom a legújabb ékszeremet. - A gyűrűt nem fogadhatom el, amíg nem adok választ.
- Ezt neked szántam, szeretném ha addig is hordanád. - a hang lejtése megváltozott, innen arra merek következtetni, jobb nem szembe szállni vele. - Haza viszlek. - áll fel.
Egész utat csendben tettem meg, amikor pedig búcsúként meg akart csókolni, nem hagytam neki. Jézusom, hiszen megkérte a kezemet! Nem értem már magamat sem, miért húzom így az időt, de félek tőle. A félelem szó pedig elég nagy kijelentéssel bír, azt mondta holnap eljön, a választ pedig hallani szeretné. Istenem, csak akkor beszélek vele, ha valaki lesz még mellettem, túl erőszakos. Remegő lábakkal indulok el, vacakolok kicsit a zárral és már bent is vagyok. A nappaliból szűrődnek ki zajok, így egyből arra indulok. Luke nézi a tévét, ami most hihetetlen boldogsággal tölt el, de tudom, érzem ez nem marad így sokáig.
- Szia! - lépkedek közel hozzám.
- Milyen volt a randid, a pasiddal ? - szól hozzám gúnnyal teli hangon.
- Luke, kérlek. - remegett a hangom. - Ne beszélj velem ilyen hangon.
- Szóval milyen volt ? - fordul felém jég hideg tekintettel.
- Esemény dús. - válaszoltam egyhangúan.
- Szakítottál végre vele ? - ennél a kérdésnél végre láttam valami szeretet félét is a szemében, ami némi bátorságot adott, ahhoz amit mondani akartam.
- Nem. - suttogtam.
- Megegyeztünk, hogy amit vissza megyünk szakítasz vele. - pattant fel s immáron szikrázó szemekkel nézet rám. - Itt volt rá a lehetőség, hogy megtedd.
- Tudom. - hajtottam le a fejemet. - Luke - pillantottam szemeibe. - Megkérte a kezemet.
- És erre te mit mondtál ? - a hangjából megannyi érzelem érződött, köztük a félelem és aggódás.
- Nem adtam választ, viszont rám erőszakolta a gyűrűt.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltotta el magát. - Egyetlen egy dolgot beszéltünk meg s te még azt sem tudtad betartani. Mondj igent, annak a baromnak engem meg felejts el.
- Luke. - gyűltek könnyek szemeimbe, megijesztet a viselkedése. - Ne mondj olyat, amit meg fogsz bánni. Kérlek, nekem ne!
- Basszus, Zora! Megkérte a kezed, te pedig szakítani akartál vele, az Isten szerelmére! - dühöngött. - A mostoha testvéred, szerinted ezek után milyen lesz a kapcsolatotok ?
- Luke, nem mondtam igen. - emeltem fel én is a hangom. - Sőt szakítani fogok vele, nemet fogok mondani, de te is tudod milyen erőszakos tud lenni néha. Nem az számít vele milyen lesz a kapcsolatom, hanem, hogy velünk mi lesz. - folytak arcomon a könnyek megállás nélkül.
- Velünk ? - kérdi hitetlenkedve. - Zora, olyan mintha csak játszottál volna velem. A legjobb barátodat használtad ki!
- Ez nem igaz. - dörrentem fel. - Soha nem használnálak ki, hiszen nem csak a barátod akarok lenni, ezt te is tudod. Kimondtam azt a kilenc betűs szót, ahogy te is, mindketten komolyan gondoltuk.
- Honnan tudjam, hogy tényleg úgy gondoltad ? - folytatja a vitánkat.
- Emlékszel az első együtt létünkre ? - kérdem, míg arcomról letörlöm a könnyeket. Látom amit bevillan azaz esténk neki, lassan bólint is megerősítés képen. - Akkor voltam először együtt fiúval. - közlöm nyugodtságot színlelve. - Eddig még nem mondtam el, de el akartam. - arc vonásai megváltoznak, míg egyet lép felém, én egyet hátrálok. - Ha ennyire nincs meg bennünk a bizalom, akkor jobb lenne, ha hanyagolnánk egymást egy ideig. - fordulok meg, ahol szembe találom magam az egész bandával. Fogalmam sincs mióta vannak itt, de ahogy ismerem őket végig nézték az egészet. - Remélem élveztétek a műsort. - ezzel mindenkit félre lökve rohanok fel a lépcsőn, hallom amint Luke utánam kiállt, de nem reagálok. Ideiglenes szobámba zárkóztam el a külvilág elől, ágyamra ülve kezdtem hangos zokogásba. Magamhoz ölelve Luke párnáját, amin mindig aludni szokott. A tegnapi nap volt az utolsó, hogy mi ketten együtt voltunk. Az ajtón többször is kopogtak, viszont figyelembe vettem, ahogy minden mást is. Az életem hivatalosan is csőd!
Órákkal később Gemma hangjára leszek figyelmes, aki kitartóan beakar jutni hozzám. Talán azért, mert a testvérem vagy azért mert megért, fogalmam sincs. Erőt vettem magamon és beengedtem.
- Hogy vannak a többiek ? - kérdem halkan, míg vissza telepszem az ágyra.
- Teljesen ki vannak Luke viselkedése miatt. - ül mellém. - Haragszanak rá, amiért ilyen bunkón viselkedett veled.
- Te jó Isten! - temetem kezeim közé arcomat. - Mind végig hallgattátok, ahogy vallomást tettem Lukenak. - motyogtam.
- Hidd el, a fiúkat nem pont ez érdekli jelenleg. - nyugtat.
- Gem, ez akkor is olyan dolog, ami csak rám és rá tartozik. Ráadásul nem csak a három jó madár hallotta, rajtuk kívül még te és még öt fiú. - borzadtam el.
- Veszekedtetek, nem nagy ügy. - vont vállat. - Ki fogtok békülni. - simít végig a karomon.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos, nagyon megbántott.
- Szeretnéd, hogy ma itt maradjak veled ? - pillant rám. - Ash megértené a dolgot és máskor is elmehetek vele.
- Ma lenne a randitok ? - teszem fel a kérdést, mire azonnal bólint. - Akkor nyomás készülődni, miattam nem kell lemondanotok, jól leszek. - biztosítom. - A nővérem vagy, mellettem akarsz lenni ez érthető, de a te boldogságod is fontos.
- Biztos ?
- Ezer százalék. - mosolyogtam rá halványan. - Holnap majd csinálunk valamit együtt.
- Te vagy a legjobb húgi a világon. - ölel magához.
- Neked az egyetlen. - suttogom a fülébe. - Szeretlek.
- Én is szeretlek. - nyomot puszit a homlokomra.
Egyedül maradva hatalmas csatát vívtam magammal az elkövetkezendő napokról. Az már tuti, hogy nem viselkedem úgy, mintha mi sem történt volna. Bitang kemény leszek s megmutatom nekik, hogy engem nem lehet csak úgy a padlóra küldeni. Egy olyan énemmel ismerkedhetnek meg, amivel eddig még nem volt szerencséjük találkozni. Senkinek nem fogom hagyni, hogy átgázoljon rajtam, ha kell olyanokkal leszek kemény akiket tiszta szívből szeretek. Elsődleges célom lesz, a lehető leghamarabb elhúzni Londonból, még mielőtt az anyám is betoppanna!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése