21. Mit keres ő itt ?

Sziasztok!
Boldog Októbert mindenkinek! 

Az új részről nem szeretnék sokat mondani, szerintem borzalmas.
Várom az építő kritikákat, véleményeket.

Nagyon köszönöm a támogatásotokat, mert hihetetlenül sokat jelent számomra.

Jó Olvasást!

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield

Reggel a telefonom csörgése ébresztet, noha gondolataimban már jóval elmúlt tíz is.  Szép lassan feleszmélve rá kellett jöjjek, nem az ébresztő akar kihúzni az ágyból, hanem a telefonom csöng. A tegnap éjszaka fantasztikus volt, imádtam minden egyes pillanatát. Az sem zavart, hogy az öcsém is jelen volt, tényleg megtudtam feledkezni a gondokról és élvezni az életet. Két csapatban játszottuk, az egyikben Mike, Calum, Niall, Liam, Gemma míg a másikban Harry, Luke, Ashton, Zayn és én, Louis volt az aki mindkét csapat tagja lehetett. Jól mulattam és természetesen a mi csapatunk nyert. Igazi feltöltődés volt valami olyat csinálni, ami az én szenvedélyem s noha a fiúk nem mindig rajonganak érte, hisz inkább szörföznek meg játszanak valamilyen labda játékot, mint, hogy egy labdát üssenek egy lyukba. A kedvemért képesek ilyen hülyeségeket csinálni s ez nekem nagyon jól esik. Igyekszem majd ezt a kedvességet minél hamarabb valamivel kiegyenlíteni. A játék elhúzódott és haza felé kénytelenek voltunk megállni egy éjjel is nyitva tartó gyors kajáldában, mivel Niall még mindig éhes volt. Nem is értem hogyan fér bele néha olyan sok kaja, olvastam róluk pár dolgot így tudom, hogy elő fordult a rengeteg kaja mennyiség, de köztudottan nem kell mindent elhinni az újságoknak.
- Nyomd ki. - mormogta Luke, míg nyakamba bújt s puszit nyomot az érzékeny pontomra, fordult egyet s aludt tovább. Sóhajtottam egyet, rápillantva a képernyőre megláttam azt a nevet, amit nem nyomhatok ki.
- Igen. - tartom fülemhez a készüléket, míg kimászom az ágyból s csendesen a folyosóra igyekszem.
- Zora, még is hol a fenében vagytok ? - támad le azonnal. - Már órákkal ezelőtt itt kellett volna lennetek. - dorgál továbbra is.
- Simon kérlek ne kiabálj. - szakítom félbe. - Valószínűleg az egész bagázs alszik, éjjel sokáig fent voltunk, szóval ahogy mindenki én is fáradt vagyok. - magyarázom.
- Nem érdekel mennyire fáradtak vagytok. - kezdi ismét felemelni a hangját. - Te akartál minél előbb haza menni, akkor azt javaslom kelts fel mindenkit, igyatok sok kávét míg ide értek s folytatjuk a munkát ott ahol tegnap abba hagytuk.
- Simon, először is azt sem tudom mennyi az idő. - csoszogom a kávéfőzőhöz, amit azonnal be is kapcsolok. - Másodszor kizárt, hogy bárkit is feltudnék kelteni a hajnali ágyba bújás után.
- Kedvesem, már dél is elmúlt. - sóhajt fel. - Ez már a ti problémátok, jobban mondva a tiéd, hát old meg. - morogja.
- Rendben. - sóhajtottam fel. - Amint kiszedtem őket az ágyból megyünk. - bontom a vonalat, mert nincs szükségem a további kioktatására. Értem, hogy ez fontos és én tényleg szeretnék hamar haza jutni, de ezt a kedvességet tegnap nem utasíthattam vissza, így úgy gondolom egy nap már nem számít. Az elkövetkező napokban majd jól meghajtom a fiúkat, akkor ugyan ott fogunk tartani, ahol tartanunk kellene. A telefonomat a pultra helyeztem, lekapcsoltam a kávé gépet, miközben azon törtem a fejem mit készítsek késői ebédnek, ami gyorsan kész van. Végül kikerestem az egyik fiókban tartott szórólapokból párat s nézegetni kezdtem az ajánlatokat, egy bögre fekete ébresztő csoda mellett.
- Jó reggelt! - köszönt Gem puszit nyomva az arcomra, ezt megismételve Zayn is.
- Jó reggelt! - mosolyodtam rájuk félszegen.
- Mit csinálsz ? - érdeklődik kedvesen jelenleg az egyetlen férfi tagunk, aki narancslét vesz ki a hűtőből és tölt mindhármunknak.
- Azt próbálom eldönteni honnét rendeljek valamit reggelinek. - döntöm oldalra a fejem, mire ő is ezt teszi aztán megajándékoz egy mosollyal.
- Nézzük mi a választék. - kap el egy szóró lapot Gem. - Szeretem a pizzát. - tűnődik el.
- Igen, ahogy mindenki más is. - nevetek rá. - Melyik a kedvenced ?
- Az ananászos és a tenger gyümölcsös.
- Hát ezen a téren nem hiszem, hogy nagyon hasonlítunk. - nézek rá kissé elhúzott szájjal.
- Mi a te kedvenced ?
- Az ananászos és a pepperonis.
- Jó látni, hogy ennyire jól kijöttök egymással. - mosolyog ránk kedvesen Zayn.
- Nos, köszönjük. - mosolyodtam én is. - Elég hamar megtaláltuk a közös hangot.
- Ilyen gyönyörű lányok nem is lehetnek haragban. - bókol.
- Na, én foglalt vagyok, tehát ez a része nem nekem szólhatott. - tettem fel magasba a kezeimet s pillantottam nővéremre.
- Rám se nézz, hamarosan remélhetőleg én is az leszek. - pirul bele mondandójába.
- Ki az illető ? - repült rá azonnal a témára Zayn, mintha egy lány lenne.
- Nos, - körözget nővérem mutató ujjával a pulton. - Ez még nem publikus. - öltött nyelvet gyerek szinten.
- Jó reggelt. - nyom puszit a hajamba Luke, míg átölel hátulról.
- Neked is. - köszönünk kórusban.
- Miről megy a csevej? - érdeklődik kedvesen.
- Gemmáról és a titokzatos pasijáról. - ad választ azonnal Malik.
- Mi olyan titkos benne ? - ráncolja homlokát. - Az én édes Nyuszifülem jól játssza a boszorkányt. - kuncog fel.
- Mond csak még egyszer és nem alszol mellettem. - ütöttem meg gyengéden.
- Úgy sem tudsz nélkülem aludni. - vont vállat, s ebben sajnos igaza volt. Jelenleg annyira egymáshoz vagyunk nőve, mintha már évek óta járnánk és a kapcsolatunk az össze költözési szintre ért volna.  Lassan felvetettem azt amiért Simon kereset, hát egyik fiú sem örült neki túlságosan, annak még annyira sem, hogy az ő dolguk a fiúkat felkelteni. Szép lassan megérkeztek a rendelt ételek, a fiúk is kezdtek ébredezni. A késői reggelink után mindenki készülni ment, nem sok örömmel, de ez ellen nem tudunk mit tenni. Simontól és Paultól is kapunk egy kisebb leszidást, azért a kési játékért, na meg a késésért. A srácok elkezdték a próbát, én pedig Gemma társaságában a kanapéra helyezkedtünk el s lehunyt szemekkel élveztük a hangjukat. Elvégre hamarosan ő is barátnő lesz vagyis akkor már ketten leszünk. Fogalmam sincs miért tudtam őt a közelembe engedni, míg Harryt - aki az iker testvérem - és Annet - aki a vér szerinti édesanyám - egyszerűen gyűlölöm. Talán azért is, mert engem eldobott őt pedig megtartotta. Annyira közönséges kifogásnak tartom a pénzt, mert ha én ilyen helyzetbe is kerülnék - ami remélem nem fog megtörténni - akkor sem dobnám el magamtól a gyermekem, aki kilenc hónapig növekedett bennem. A család az család, amit szeretni kell, számomra ez azt jelenti, hogy ő nem szeretet engem. Neki már volt egy lánya, akit szeretet, fiúra volt szüksége és mivel ikreknek születünk, őt választotta. Én ezt már elfogadtam, beletörődtem talán ezért is nem akarom, hogy huszonegy év után nyissanak felém. Elég jól el voltam az életemben s most nekik fel kellett bolygatni lyuk a múltat.
- Zora! - hallom nevem sokszoros ismétlését, mire kis fejrázás után vissza térek a valóságba és próbálok rájönni ki szólt hozzám. - Azt hiszem hozzád jöttek. - szólal meg ismét s ezúttal már tudom, hogy Luke beszél hozzám. Rá pillantok, értetlenné válik az arc kifejezésem, hiszen vérben forognak a szemei a dühtől, a féltékenységtől. Fordítom a fejem pontosan abba az irányba amibe néz, hulla fehér leszek amint tudom ki áll az ajtóban. Cole! - csupa nagybetűkkel visítja a belső hangom ezt az egy nevet. Kétségbe esetten próbálok felébredni vagy valami kiutat keresni, hogy ő pedig még sem a valóság. Sajnos ez nem állom, itt áll előttem és úgy mosolyog rám, mint régen. Amióta eljöttem nem beszéltünk, ő nem kereset én pedig nem akartam tudni róla, azok után ahogy elváltunk. A fejemhez vágott sok olyan dolgot ami akkor még nem volt igaz, mostanra már nem tudnám őket cáfolni, jobban mondva nem is akarom, vele akarok szakítani.
- Szia! - szólal meg azon a mély hangját, amiért régen úgy oda voltam.
- Szia! - mosolygok rá erőltetetten. - Mit keresel te itt ? - sétálok közelebb hozzá, miután lábaimat mozgásra bírtam.
- Nagyon hiányoztál cicám, muszáj volt látnom téged. - ölel magához, amit én esetlenül viszonozok neki.
- Miért nem szóltál, hogy jössz ? Meddig maradsz ? - bombáztam kérdéseimmel, amikre válaszokat akarok azonnal!
- Kimehetnénk egy kicsit ? - mutat a háta mögé, mire bólintok. Engem előre enged, engem követ míg egy csendesebb helyre nem érünk. Megragadja a karom, magához húzz egy csókra, ami egyáltalán nem olyan, mint a szeretet fiúé. Hamar megszakítom, majd várom a magyarázatát.
- Rendbe akarom hozni azt amit elszúrtunk. - vakarja meg zavarában a tarkóját, amit tudok ez bizony megjátszás. - A kapcsolatunknak nem azzal a vitával ért véget otthon, kell lennie még egy esélynek, amiben nem követek el ekkora baromságokat és nem leszek féltékeny. - fogja meg a kezemet.
- Nem igazán tudom mit is kellene mondanom. - nyögöm ki hosszabb hallgatásom után. - Olyan sokat bántottuk már egymást, Peter, a szüleid és te vagytok a családom, nem szeretnék rossz kapcsolatot ápolni senkivel sem.
- Adj egy utolsó esélyt. - kérlel. - Adj egy utolsó lehetőséget, hogy bizonyítsak. - suttogta. - Egy vacsoránál ma este mindent megbeszélhetnénk, addig pedig van időd gondolkodni azon amit mondtam. - ajánlja fel.
- Nem is tudom. - hangom a magabiztos helyett, bizonytalanul cseng, hisz ha szakítani akarok vele - már pedig nagyon is akarok - akkor itt rögtön is megtehetném, de félek tőle.
- Egy vacsora még nem a világ vége. - mosolyog rám, bólintok miszerint rendbe van.