03. Rosszul elsült vendéglátás

Sziasztok! 

Meghoztam a következő részt, ami nagyon remélem tetszeni fog nektek, hisz ismét egy újabb szemszöget ismerhettek meg benne! 

Nagyon köszönöm a feliratkozókat és kommentelőket, megmelengeti a szívemet amikor ezeket olvashatom! 

Jó Olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald

Luke Hemmings

Zene volt füleimnek, ahogy nevetni hallottam vagy amikor csak beszél. Az arc izma összes mimikáját ismerem, sokszor megihlet engem anélkül, hogy ő tudna róla. Félek úgy közelíteni hozzá, hiszen barátok vagyunk nagyon rég óta. Nem tehetem tönkre azzal, hogy közeledni próbálok hozzá, nem lennék rá képes. Nem tudnám elviselni, ahogy vissza utasít vagy csak azt kéri hagyjam örökre békén. Igen megmutatom a dalokat, de az olyanokat amik személyesek még sem annyira nekem. Tudom ezekből a dalokból senki nem jön rá, hogy egy bizonyos lánynak szólnak. Ő az életem ezt tudom jól, félek ha ezt más is megtudja össze fog törni miattam. Nem érez így s ez fáj, de tudom boldog a barátja mellett. Én pedig boldog vagyok amikor naponta többször is felhív, hogy közölje mi történt vele. Amikor csak szüksége van rám, én mellette vagyok nem hagyom, hogy bármi baja essék. Ha történne vele valami, az fájna, de piszkosul. Próbálok nyugodt maradni a közelében, de ez nem mindig sikerül. Ismer engem, ahogy én is őt én még is megtanultam leplezni előtte a legtöbb érzésemet. Amikor támaszra van szüksége én ott vagyok neki, amikor fel kell vidítani mindent elkövetek, megnyugtatom és ő hisz nekem. Tudom a legféltettebb titkát, s most azon kell dolgoznom, hogy ez ne derüljön ki. Ismerem annyira, hogy tudjam majd ha készen áll ő lép, nincs szüksége befurakodókra. Emlékszem még az első találkozásunkra is, igazából az óvodába is együtt jártunk, de ő felettem járt. Egyetlen egy lányt sem szerettem ha bántanak, ezzel szerintem minden fiúnak így kellene lennie. Kezet emelni egy nőre annyit tesz, hogy egy férfi semmit sem értékel amije van. Gyönyörű szemei voltak, ragyogó haja s mindig mosolygott azokon a napokon kivéve, amikor bántották s az óvoda nagy diófája mögé bújt el, amik bokrok öveztek. Egyedül én tudtam, hogy oda rejtőzik egyszer kifigyeltem s úgy érzetem nem szabad hagynom, hogy szomorú legyen. Aztán ez megváltozott, ahogy ő iskolába kezdet járni, én pedig ott maradtam. Belegondolva, mint egy szerelmi csalódás, pedig akkor még nem is tudtam mi az! Iskola után találkozott velem, sőt még bébiszitternek is elakart jönni hozzánk, de anya és az anyukája is tudta, hogy játszani jönne át, így minden iskola után értem jöttek az ovihoz s együtt mentünk haza vagy a partra. Felüdülés volt tudni, hogy nem hagyott cserben, nekem egyáltalán nem volt fura egy lánnyal barátkozni. Együtt tanultunk meg úszni, szörfözni később pedig búvárkodni. Az amikor iskolás lettem, az változtatott meg mindent a kapcsolatunkban! Épp az egyik szünet volt, amin kötelező volt az udvaron tartózkodnunk én akkor voltam elsős míg ő már harmadikba járt. Fiúk vették körül, akik nem szép dolgokat vágtak a fejéhez, meg kellett védenem így nem tétlenkedtem. Kisebb bunyóba is keveredtem amiért az anyukám nem haragudott, de megígértette velem többet nem csinálok ilyet, amit rendszerint megszegtem. Ő az én barátom volt s lesz, senki nem árthat neki. A múltja miatt minden fiú az osztályában piszkálta, a kisebb rugdosódás s ütések után az igazgatóiban találtam magamat, mellettem pedig ott ült ő s próbálta menteni a helyzetet. Mind ketten három nap kizárást kaptunk, s én személy szerint örültem, mert ezt a három napot együtt töltöttük.
Arra várok, hogy megérkezzen egy számomra fontos személy, akit a srácok is hamar megkedveltek. Minden készen áll, a fogadására. Szokásunk lehűteni a kedélyeit, mert mindig pörög vagy épp mérges ránk, akár az ügynökünk is lehetne olyan piszkosul jól csinálja néha. Felnézek rá, a szó szoros értelmében s tudom ő is pont ugyan így van velem. Egymásnak vagyunk támasz! Amikor megismerkedtem a srácokkal hamar egy húrt pengettünk, de Ashton volt aki legjobban megértet engem s csak utána jöttek a többiek. Soha nem felejtem el, ahogy féltékenységi jelenetet rendezett, miszerint le cseréltem három srácra. Sikerült megnyugtatnom, hogy semmi ilyenről nincs szó. Nagyon nehezen barátkozott meg a srácokkal, amit meg is értek. Soha nem volt az a nyílt típus, mert félt elítélik a múltja miatt. A fiúk meglehetősen jól kezelték, s most ők is úgy segítenek neki ahogy én, de én más vagyok. A kötődés köztem s közte nagyon erős, bár tudom a részéről ez csak testvéri szeretet. Az udvaron vagyunk, épp magyarázom a fiúknak, hogy alig pár perce van ide érni. Mindenki azt csinálja amire megkértem, persze a One Direction srácok ebben még nagyon ujjak. Megértem amikor pipa lesz, mert itt találja őket, de nem dobhatom csak ki őket, ráadásul még is mit mondjak miért ?! Vigyáznom kell mit mond s ki előtt, de vállalok minden kockázatot amikor is engem fog lecseszni, kiabálni, verni a mellkasom olyankor pedig rohadt szexi. Imádom amikor dühös, olyankor sokkal gyorsabban emelkedik majd csökken a mellkasa ezzel domborulatait jobban megmutatva. Legalább már tíz perce látnom kellett volna besétálni a kapun, a rejtek helyem tökéletes hiszen innen jól látok mindent s mindenkit. A kertben elhelyezkedő bokrok kitűnő búvóhelyként szolgálnak. Az évek alatt elhaladtak felettünk a számok, mi még is ugyan azok vagyunk, mint amikor megismerkedtünk.
- Óriási hiba volt Luke, hogy még mindig nem ismersz! - a hang mögülem jött. Nyeltem egyet, majd megfordultam ott állt előttem egy falatnyi sortban, amiből azok a hosszú szívet döglesztő lábak látszottak ki. Annak ellenére, hogy folyton panaszkodik a magasságára szerintem semmi baj nincs vele. Felső testét a kedvenc bikini felsője takarja, jobban mondva csak a melleit. Lefagytam, mert nem értettem hogyan is kerül ő ide. A hideg víz, amit egy pillanat alatt lőtt ki a vízi pisztolyából felébreszt. A többiek hangját nem hallom, de közeledő lépteket igen még ketten vetik rám magukat, s addig lőnek míg ki nem fogynak. Úgy érzem most itt van az én időm, a pisztolyomat keresem, de nem találom. Ebből látszik mennyire elábrándoztam róla, ismét.
- Hiba, hiba hátán. - rázza meg a fejét, haja szoros kontyban a feje tetején. - Mikor tanulod meg, hogy velem ne húzz ujjat? - simít végig vizet meztelen felső testemen. Nem tudja mit tesz velem, épp ezért míg ő élvezi én szenvedek. Szenvedek, mert nem húzhatom magamhoz, nem hallgathatom el egyetlen egy csókkal vagy akár sokkal többel. Egyszer még ez a nő lesz a halálom!
- Hogy kerülsz ide ? - gyors lélegzetem el árul s ez az amit nem szeretnék.
- Vannak módszereim hogyan is tudom ki kerülni a te kis tervedet. - nyom egy puszit az arcomra. - S most cinkos társakra is találtam. - mutat Peterre, akinek kezei szorosan fogják közre barátnője csípőjét.
- Árulók! - morgom.
- Te mondod, lesz egy kisebb beszédem veled. - mondja dühösen keresztbe font karokkal. Ez az egyik énje, amit imádok a több száz közül. - A stúdió szobában! - böki meg a mellkasomat. A legszigeteltebb szoba az egész házban, értem miért pont ott akar kikötni velem, a pincében. Jobban már nem is hasznosíthattuk volna annak idején.
- Hol vannak a többiek ? - nyögöm ki.
- Ah, a házban. Gyere! - ragadja meg a kezem s befelé húz.
- Ugye tudod, hogy nem szeretem az ilyen meglepetéseket ? - csikizem meg az oldalát.
- Istenem, Luke! - sikít. Ez az a mondat, amit másképp is akarom a szájából hallani. Megrázom a fejem, hogy elűzzem az ilyen gondolatokat, de nem megy újra, újra itt vannak a fejemben.
- Hát valahogy vissza kell, hogy vágjak. - próbálom vissza tartani a nevetést, de nem megy. Együtt lépünk be mind a négyen nevetve s ennél nem is kell több. Hangosabban nevetek, amikor meglátom mit csinált a fiúkkal, mindent megértek, hogy miért is nem jöttek a segítségemre. Zo mindig tudja mit hogyan is intézzen, ehhez nagyon ért!