04. Ellenszenv

Sziasztok! 

Tudom, hogy a részek rövidek, de azért remélem tartalmasak! 

Nagyon köszönöm az olvasókat és a kedves szavakat! 

Remélem tetszeni fog, jó olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald 

Zora Winfield 

Nem is értem mit várt, hogy majd nem fogok haragudni ?! Hát nagyon téved! Olyan emberek voltak ott, akiket kevésé szeretnék megismerni, nem hogy még dalt is komponálni nekik. A dal írás nem olyan, hogy csettint az ember s már is kész a szöveg. Idő kell hozzá, alapos ismertség, mint a fiúknál. Többnyire tudom miről énekelnek, de ebben a helyzetben ez más. Nem kívánom be avatni őket az életembe, mert túl hamar állna nekik össze a kép. Mikor elköszöntem otthon Cara és Pet velem akartak jönni. Ki vagyok én, hogy nemet mondjak nekik ? Szóltam, hogy hozzanak fürdőruhát, ugyan is meglepetésem van a srácoknak. Jól ismerem már őket, Luke mindig okot ad arra, hogy bedühödjek. Élvezi, hogy kínoz. Nem is tudja mennyire idegesítő őt egy - egy tengerparti napon lányokkal látni, akik csak a felső testét bámulják. A többiek mondták már, hogy ilyenkor megjelenik nálam a zöld szörny, de soha nem figyeltem rájuk vagy csak nem mutattam, de igazuk volt, a mai napig. Elcseszett egy helyzetben voltam mindig is, s most sem próbálok belőle kilábalni. Tizenkilenc évesen fülig szerelmes lettem Cole-ba, nem is hibáztatom magam érte. Irtó dögös huszonegy éves fiú volt. Semmi rokoni száll nem volt bennünk, így miért is ne? Engedtem a csábításnak, de azt hiszem az érzés kezd el múlni vagy csak más iránt kezdem ezt táplálni. Összezavar a jelenléte, de imádom amikor csak úgy puszit adok neki, mintha a barátja lennék, közben pedig csak a reakcióját figyelem. Ahogy a lélegzetvétele felgyorsul, be hunyja szemét s nem mutatja gyönyörű szemeit. De azt hiszem ismét elkalandoztam rossz irányba. 

A miután nálam is megálltunk s összeszedtünk mindent, kották, jegyzetek, dalszövegek, töltött vízi pisztolyok készek voltunk az indulásra. Át voltam öltözve egy váltóruhát pakoltam a táskába annak érdekében, hogy ma lehet ott alszom. Az autóban mindent elmondtam, remélve segítségemre lesznek. Imádják a fiúkat így egy kis szívatásban ők is benne voltak. Útközben beszéltem Simonnal, aki felvilágosított a fiúk nincsenek egyedül. Mit is gondoltam ? Hátul parkoltam le ezért direkt másik autóúton közlekedtünk. Tornásztudásomnak köszönhetően felmásztam a kapunk s könnyen a másik oldalt találtam magam. A ház oldalán volt található a rendszer ami kioldotta a hang nélküli kaput. Beütöttem a négy számjegyet a kapu pedig varázs ütésre kinyílt. Cara és Pet simán bejutottak a felszereléssel. A táskámat az előszobába vittük, míg szabad jelet adtam s egyenként vadásztuk le a titkos helyeket. Mindenkit csendre intettünk majd a nappaliban kisebb drasztikus lépésre szántam el magam. Össze kötöztem őket, szándékosan úgy, hogy ne tudjanak mozogni. 

A srácok vigyáztak rájuk, míg én felderítettem a szőkémet. Oh, hogy mennyire imádom így hívni őt! Miután elmondtam a kisebb prédikációmat, elfojtottam a mosolyomat. Vicces volt, ahogy megdermed, mert nem számít rám. A reakciója amikor kicsit kínzom. Később együtt nevetünk, ami nekünk szinte természetes. A nappaliban, hogy is mondjam ? Luke már a földön terült el annyira megnevettette az akcióm egyik része. Azt hiszem szereti, amikor kicsit fiúsan viselkedem. 

- Nagyon sajnálom fiúk, hogy ebben kellett részt vennetek, de a terv ezt kívánja. - kacagok, miközben elengedem őket. 

- Ajánlom, hogy menekülj az életedért Zo! - fenyegettek meg.
- Tudjátok mennyire utálom amikor így hívtok! - fontom keresztbe a karjaimat. - Ugye nem szeretnétek ti is a stúdió szobába jönni ? - a kérdés alatt tekintettem köztük és a szőkém között ingáztatom. Utálják amikor mérges vagyok, amikor ordítom így a legtöbb mindent Lukera fogják, ő viszont imádja, hogy ezt csinálom. Látom rajta mennyire élvezni szokta, én pedig mindig azon töröm a fejem hogyan töröljem le a képéről a szórakozottságot. 

- Sajnáljuk Zora! - vetik rám magukat,  nem számítok rájuk. A hirtelen becsapódástól megtántorgok, majd a puha szőnyegre esünk, fejem pedig a szőkém kidolgozott izmos hasára, ami még mindig vizes. Lukekal egyszerre nyögünk fel a súly feleslegek miatt. Rá nézek, ő pedig engem néz. Olyan jó lenne megérinteni, közelebb bújni hozzá, de nem barátként annál többként. Egymásra nézünk, majd próbálunk szemmel kommunikálni annak érdekében, hogy meghúzzunk bizonyos vonalakat. 

- Fiúk szálljatok le rólunk, bazzira nehezek vagytok! - dörmögi Lucas. 

- Ti aztán nagyon féltek egy kislánytól. - hagyja el a megjegyzés Harry száját. Szám tátva marad épp azon vagyok, hogy fékezzem az indulataimat. Megszeretném bántani, de az egyetlen téma amivel most fájdalmat okozhatnék neki az én magam vagyok! Érzem magam mögött a kezet, ami minden egyes alkalommal próbál megnyugtatni s kicseszettül jól csinálja. 

- Kit neveztél kislánynak ? - teszem csípőre a kezemet. - Nos akkor hadd mutatkozzam be rendesen, ha már a megbeszélésen nem sikerült. - fújtatok egyet. - Zora Winfield vagyok, huszonegy éves! A fiúk legjobb barátja, zene szerzőjük, néha a pót mamijuk és a menedzserük. - nyújtom feléjük a kezemet. Mindenki ledöbben, majd erőt vesznek magukon s udvariasságból ők is bemutatkoznak, hol ott ez fölösleges volt. Azonnal rohannék kezet mosni vagy egy alapos zuhanyt szeretnék annak érdekében, hogy a nyomaikat eltüntessem magamról. - Ő itt Peter a kisöcsém, a barátnője pedig Cara. - mutattok a két tinire. A lány névre mind az öten össze rezzennek, hisz Harry hülyesége miatt nem egyszer gyűlt meg vele a bajuk, amit sajnálnék, de nem fogok. Nem vagyok hajlandó sajnálni őket, mert szerintem nem érdemlik meg. Annyi gyűlöletet irányítok feléjük amennyit csak tudok. - Ash megtennétek, hogy elviszitek őket míg beszélek velük. - kérem meg a három srácot. Bólintanak majd eltűnnek egyenesen a játékterem ajtaja mögött. 

- Nos, most magunk vagyunk, így tisztázzunk pár szabályt! 

- Nem te vagy itt a legidősebb. - jegyzi meg Louis. 

- Meglehet, hogy te huszonhárom éves vagy, pont annyi, mint a bátyám és a pasim ez engem nem zavar. Csak, hogy tudd hol vagy felvilágosítalak. Te itt csak vendég vagy, itt én vagyok hazai terepen! 

- Zozo, nyugalom. - érinti meg a hátamat Luke. 

- Nem! Nagyon feldühítettek engem azzal, hogy el kell utaznom, Isten tudja hány napra vagy akár hétre! Tudom a mentoromnak nehéz ellent mondani, de Luke. - a végére már szinte könyörögtem, hogy megértsen. 

- Tudom, Zozo! - ölel magához. - Minden rendben lesz! - suttogja a fülembe és én hiszek neki.
- Nos. - köszörülte meg a torkát Liam. - Ha nem akarsz nem muszáj nekünk dalt írnod. 

- Ez ellen sajnos nem tehetek, ugyan is Simon ebből nem fog engedni. - rázom meg a fejemet. - Azt viszont előre megígérem, hogy nem leszünk barátok maximum távoli ismerősök. Két hétnél tovább nem szándékozom ott maradni, erre az időre pedig a fiúk is jönnek, hisz ott lesz koncertjük. - teszem karba a kezemet. - Aztán ha nem koncert akkor felvételek várnak majd rájuk, így muszáj ott lennem. - folytattam. Igazából eddig nem sokszor jártam még Angliába, mert túlságosan arra emlékeztetett, hogy egy másik kontinensre száműzött a saját családom. Nem is sejti, hogy én vagyok az, itt állok az orra előtt. Ez vicces, de én még nem akarok neki szólni jól elvagyok a családommal. Ha elmondom az életem teljesen fel fog fordulni. 

- Mikor lesz időd dalt írni nekünk, beszélgetni velünk ? - teszi fel nekem a kérdéseket Niall. 

- Nos, most úgy érzem magam, mint egy kihallgatáson. - nevetek fel. - Am, a legtöbbet munka közben írom. Igazából este, amikor már mindenki alszik. 

- Furcsa szokásaid vannak, Zora. - öleli át nevetve a vállamat Luke, mire csak helyeslően bólintok. 

- Beszélgetnem igazán nem kell veletek, tudom milyen zenéket játszotok egyszerű lesz ilyet össze hoznom, majd jelentkezek ha kész vagyok velük. 

- Hány dalt szeretnél nekünk írni ? - ezúttal Zayn az aki kérdez. 

- Őszintén egyet se, de az lehetetlen. Örülni fogok, ha egyet sikerül. 

- Ez igazán biztató. - motyogja Louis. 

- Megyek dolgozom egy kicsit. - nyomok Luke arcára egy puszit.  - Később gyertek le és elpróbáljuk amiket hoztam. - fordulok még vissza. Felveszem a szükséges mappákat majd végleg eltűnök a lefelé vezető lépcsőn. Kell egy kis nyugalom, hogy feltöltődjek. Szeretném ezt a pillanatot meg nem történté tenni, de tudom, hogy ez lehetetlen. Leülök a zongorához, s igyekszem valami egészen újat alkotni. Örömet akarok okozni a srácoknak, tudatni velük rám számíthatnak, úgy ahogy mindig is!