05. Lenyűgözően meglepő

Sziasztok! 

Így a késői órákban meghoztam nektek a következő részt, ami remélem tetszeni fog! 

Szomorúan veszem észre, hogy az előző részhez egyetlen egy komment sem érkezett. Túltettem magam rajta és igyekszem érdekesebb részeket hozni.

Jó Olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald

Luke Hemmings 

Megértem kiborulását. Gyűlöli az Egyesült Királyságot, ott született, de nem a szülei nevelték fel. Tudom egy része bánja, de egy sokkal nagyobb része inkább hálás. Ha nem itt nő fel akkor nem is velünk. Soha nem ismertük volna meg egymást vagy ha még is, akkor nagyon távol lennénk egymástól. Most ő a mindenünk, mindenhová elkísér bennünket rendesen benne van az életünkben. Néha, ha nem figyelmeztetne teljesen elfelejtenénk pár dolgot. Igazán tetszik benne a főnök énje, amikor anyáskodik felettünk. Akár mit csinál, nekem mindig szexi és dögös. Nem állok neki magyarázkodni a fiúknak, Zorának mindig is sajátos szabályai voltak. A legtöbb alkalommal azért nem akar ismerkedni, mert nem tudja az a személy vajon mennyi ideig lesz vele. A konyhába indulok, ahol egy tálra készítek elő a kedvenc kekszéből ami az Oreo, míg banánt pucolok és vágom fel mellé. Ez a két kedvence és én most kényeztetni akarom. 

- Mindig ilyen ? - szólal meg Niall. 

- Kicsoda ? - értettem a kérdését, de a megfelelő választ is tudnom kéne. 

- Zora. - bök a lépcső lejáró felé. 

- Általában nem! Van egy rossz múltja, ami Angliához kötni, ő pedig megakarja ezt szakítani, de nem tudja. Zozo - becenevén, mint mindig most is elmosolyodom. - Nehezen barátkozik, nyílik meg embereknek. Nem szeretne titeket megismerni, mert fél a csalódástól. Nem akarja, hogy az illető kilépjen majd az életéből. Bármennyire is erősnek mutatja magát nem az! - rázom meg a fejemet. - Magabiztos, ha a munkájáról van szó a magánélettel hadi lábon áll! Azokban bízik akikkel felnőtt. Kemény dió lesz megtörni őt, de talán rám majd hallgat. - veszem fel a tálat. Elindulok le a pincébe, ahol kivételesen a hangszigetelt szoba ajtaja résnyire nyitva van. Halló járatomat megcsapja az erős dob zaja, ahogy erősen játszik. Dühös és csalódott, ilyenkor csak ez segít neki. Kiadja a dühét s remélhetőleg jól lesz. Figyelem őt az ablakon át, szemei csukva vannak erősen koncentrál, hogy ne rontsa el. Mosollyal az arcomon csukom be teljesen az ajtót és sétálok a másik részére a pincének vagy akár alagsornak is nevezhetjük. Emlékszem amikor Ashton leckéket adott neki, mert a szövegek jók voltak, csak nem tudta hozzá próbálni a különböző dallamokat. Mindenki tanított neki valamit, személyes kedvencem amikor az én saját karjaimba tarthattam s a gitár húrokat tanultuk. Annyira szeretett volna megtanulni a hangszereken, hogy jó bulinak tűnt beleegyeztünk. Olyan könnyen tanulta meg őket, mindig is csodáltam az eszéért. Soha nem volt egoista típus csak igyekezet megbecsülni amije van.
- Tud dobolni ? - kérdezi csodálkozva Zayn.
- Aham. - bólintok. - Nem néztétek volna ki belelő ugye ? - fordulok feléjük.
- Nem igazán. - rázta meg a fejét Harry. - Mindig itt élt Ausztráliában ?
Hazudni szeretnék, de ők még is csak a barátaim akik kíváncsiak. Hazudnom kell, mert ő aki bent játszik sokkal fontosabb nekem, ez mellett még ott van az is, hogy őt régebb óta ismerem. Nem hagyhatom, hogy elveszítse a bizalmamat. Tudom a srácok haragudni fognak, de legyen ez most a kisebbik gondom. Tudom képesek lesznek túl tenni magukat a dolgokon, ha kiderülnek.
- Igen, de nem igazán szeretném kibeszélni a titkainkat, így őt kell betörni. - mutattam az üveg mögé, ahol ő már a zongoránál ült. Magukra hagyva a fiúkat megyek be hozzá, a tálat kis asztalkára helyezem, amin az üdítőket szoktuk tartani. Nyomok egy csókot a homlokára, majd magamhoz veszem a gitáromat. Igyekszem a szövegre figyelni, így az akkordokat sem téveszthetem el. Szeretem amikor ketten játszunk, olyankor mindent kizárunk, ezzel sajnos néha a határokat feszegetjük. Mi magunk sem tudjuk mik azok, de nem léphetjük át őket! Néha úgy érzem, mintha közelebb akarna kerülni hozzám, néha olyan távolság tartó mostanság. Tudom, hogy a barátságunk mind a kettőnknek nagyon fontos, s most amit mondani fogok úgy fog hangzani, mintha le se szarnám, pedig nem így van. Túl sablonos szövegnek tartom ezt már a zenében is, hogy évek óta ismerik egymást, majd a barátságból több lesz. De magunkra nem így gondolok, egyszerűen képtelen vagyok. Mi egymás támaszai voltunk, amióta csak megismerkedtünk ami valljuk be nagyon régen volt. Az összes hülyeségét elnéztük a másiknak, az összes titkunkat megosztjuk egymással. Talán nem mi leszünk azok, akik betudják bizonyítani létezik fiú - lány barátság. Talán most még igen, de nem vennék rá mérget, hogy ez így is marad. Lehet, hogy már három éve a barátjával van, de nem igazán mesél róla mostanában, lehet nem érez már iránta úgy. Ezt a kérdést felfogom tenni neki, mint barátja. Egy pillanatra nézzek rá s a világ, mintha megállt volna, a Föld nem forogna tovább. Ő is engem néz, egymás szemében eltudunk veszni. Ehhez a dallamhoz tökéletesen illene az egyik szövegem amit írtam, igaz még csak a fiúknak mutattam meg, de már elkezdtük gyakorolni. Azt hiszem pont a zongora hiányzott belőle. Mély levegőt veszek, majd énekelni kezdem. A sorok között lehet, hogy olvas hisz ennek mestere. Csodálatos ajkai elnyílnak, tekintete döbbent - mire én csak vállat vonok - folytatja a játékát. Elfordítja a fejét, úgy érzem ha továbbra is engem néz, akkor elfelejt játszani. Hamarosan meghallom, ahogy a dob is becsatlakozik. Tekintettem a fiúkra vezetem, akik csak biztatnak a tovább játszásra. Hamarosan ők is bekapcsolódnak a dalba, de nem kell sok és Zora is velünk énekel. A dal utolsó sorait - amik történetesen a megismerkedésről, nem figyelésről szólnak, majd végül a reményről - egymásnak énekeljük, mintha jelet küldenénk a másiknak.
- Ez hatalmas volt. - tapsoltak meg minket Liamék.
- Mindig ezt csinálják. - áll meg az ajtóban Peter keresztbe font karokkal.
- Ez igen is nagyon jó volt. - csatlakozik a dicsérethez Cara.
- Hát persze, bébi. - forgatja meg szemeit, miközben puszit lehet az arcára.
- Fiúk még is mikor írtátok ezt és ki ? - áll fel a hangszertől Zo.
- Luke, a múlthéten.  - mutattak mind a hárman rám.
- Azt hiszem nekünk még beszédünk van egymással. - pillant rám. Ebben a pillantásban számtalan érzelem van.
- Haza dobna minket valaki ? - néz körbe reménykedve Pet.
- Persze, pillanatokon belül indulhatunk öcsi. - mosolyog rá.
- A - a. - ingatom meg a fejemet. - Te itt maradsz. - fogom közre a derekát. - Majd Mike és Calum haza viszi őket, úgy is ők a vacsi felelősek is. - nézek az említettekre mosolyt villantva.
- Persze. Amúgy is vásárolnunk kell kaját. - bólogat Mike. - Majd jövünk. - hagyják el a helyet.
- Szóval honnan jött az ihlet ? - piszkálja az ingem gombját, amit egyszer csak magamra kaptam.
- Tőled. - suttogtam a fülébe.
- Na persze. - forgatta meg gyönyörű barna szemeit.
- De és ha ma itt alszol, akkor mindent elfogok neked mondani. - folytatom. Tudom talán nem kellene, de nem érdekel. Próba szerencse azt hiszem. Tudom, ha messzire megyek elszúrhatom, de nem csak az életemet, hanem a banda karrierjét is.
- Meg van még a plüss pingvinem a szobádban ?
- Persze, hogy meg van. - nevettem fel. - Ott vár rád, hogy elfoglald a helyed az ágyamon. - nyomtam puszit az arcára.
- Megyek nézek egy kis tévét. - kapja föl a tálat. - Ezt pedig köszönöm. - villant rám fél mosolyt.
- Haver a csaj beléd van zúgva. - vereget vállon Zayn.
- Ki van zárva. - vágja rá Ash. - Zo-nak barátja van, Luke-kal csak régóta ismerik egymást.
- Akkor már nem szereti a barátját. - mondja egyszerűen Harry. Ha tudná, hogy kiről is beszél most ilyen egyszerűen valószínűleg nem tenné. Én és Ash kísérjük ki őket, nálunk vacsoráztak, de ideje már távozniuk. Egész idő alatt arra vártam, hogy beszélhessek vele, de nem előttük.
- Szálljatok már le a témáról. - sóhajtom.
Felüdülés volt, amikor elköszöntek s leléptek. Egymás mellett sétálunk, majd ahogy beérünk mind ketten a saját dolgunkra megyünk. Első feladatom ként őt keresem, végül a szobámban találom. A zuhany hangja megnyugtat, hogy itt van, hisz ki más használná a fürdőmet ?!