06. A váratlan is lehet édes

Sziasztok! 

Nagyon köszönöm a kommenteket s ahogy látom a feliratkozóknál is köszönthetünk egy új személyt! 

Nagyon remélem, hogy ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. 

Csináltam egy facebook csoportot, ahová mindenkit szeretettel várok! LINK

Jó Olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald 

Zora Winfield

Utáltam, hogy itt voltak! Nem fogok tudni megbarátkozni velük, egyszerűen képtelen leszek. Nem engedhetem magam közel hozzájuk, mert lehet többet képzelnek majd bele. A szívem már valakié, csak időben kellene tudatnom vele. A játéka, ahogy együtt játszottunk, a dal amit - szerinte - én ihlettem, megmelengette a szívemet. A szövege, ami ránk is tökéletesen illik. A kedvenc édességemet hozta nekem csak, hogy jobb kedvem legyen. Ismer, ez tagadhatatlan! Amikor kiültem a nappaliba egyedül Ash csatlakozott hozzám, míg Luke a fiúkat szórakoztatta. Együtt kellett velük vacsoráznunk, amint Calum-ék meghozták a kaját. Megesküdtem, hogy legközelebb inkább én főzöm, mintha csak ez lett volna a tervük. Szeretik, amikor így is gondoskodhatom róluk. Vacsora után Mike-nak kellett volna elpakolnia, de úgy gondolta azt még reggel is meg lehet oldani, így ő és Cal is elköszöntek tőlem, egyenesen a játék szobába indulva. Nem láttam jobb dolgot, mint elmenni s a forró zuhany alatt lenyugodni. Igyekeztem a fejemből kiűzni az összes negatív gondolatot, ami azt hiszem sikerült is. Szerettem volna megtalálni, tudni kik is az igazi családom tagjai, de az idők változnak. Ahogy az idő változik úgy változom én is. Boldog vagyok a mostani családommal, a fiúkkal. Nekem csak ők vannak, tudom nyitnom kellene mások felé, de én ebben a részben nem vagyok oly maga biztos, mint hinnék. Megkímélem magam a csalódásoktól, a fájdalmaktól és a kínos jelenetektől. Talán ezért van, hogy még mindig a bátyámmal járok, pedig az érzéseim változnak, nagyon is. Nem akarok vele kínos perceket eltölteni, tudom nem menne.
Kilépve a fürdőből - miután sikeresen felöltöztem, s rendbe szedtem magam - Luke-ot láttam a becsukot ajtónak dőlni, lehunyt szempillákkal. Mindennél jobban szerettem volna megtudni mi is bántja ennyire. Egyszerűen nem sikerült eldöntenem, hogy ez most melyik arc kifejezése. Szeretnék oda menni hozzá, s megölelni, de nem tehetem. Nem úgy, ahogy képzelem.
- Ro, minden rendben ? - haraptam be alsó ajkamat, miközben a válaszát vártam. Ajakira mosoly húzódott, az én szívemről pedig egy hatalmas kő eset le tudva, hogy nem komoly ügyről van szó. Csak nekem engedi, hogy a második nevét becézzem, amit ő ki nem állhat nekem még is tetszik, ettől lesz bensőséges a kapcsolatunk.
- Persze. - fújta ki a levegőt. Szemeit még mindig nem nyitotta ki, hajába túrt majd erősen megmarkoltam. Ebből a jelből simán leszűrtem, hogy csak félig mondott igazat. Ujjai szinte már elfehéredtek, ahogy apróbb léptekkel közeledtem hozzá. Ahogy megéreztem a nagyon is kedvelt parfümöt, persze csak is rajta, mintha a világon csak mi ketten lennénk. A lélegzetem alig vehetően felgyorsult, míg a szívem a torkomban dobogott. Soha nem voltam a közelében ideges, most még is. Én lehet jól lepleztem ő viszont szokás szerint nem, az ő lélegzete sem volt jobb, mint az enyém. Kicsit remegő kezemet, a hajában tartott kezéhez vezettem s óvatosan kihúztam.
- Mi a baj ? - fogtam két tenyerem közé az egyik kezét.
- Én ezt nem bírom tovább. - nyögte ki, miközben megtekinthettem azokat a gyönyörű kék szemeit. Zavarodott voltam, mert nem egészen értettem mire is gondol. Kérdőn néztem rá, ráncolt homlokkal, amit nagyon utált tőlem. - Ha tovább titkolom, akkor abba bele fogok örülni. - köszörülte meg a torkát. Ha bele gebedek sem tudom, mire is céloz most. Értem, hogy valamit nagyon elakar mondani, de még is mit ?
- Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz ? - suttogtam egy lépést közelebb lépve hozzá, ezzel megszűnt közöttünk a távolság. Ez ahogy most álltunk már túlságosan a magán szféránkban volt. A személyes terünket osztottunk meg a másikkal, noha ez kettőnk között gyakori, nem ebben az értelemben.
- Ezt nem lehet. -suttogta elhalóan. A szívem szakad meg, mert így látom. Kétségek és mélyen érintendő fájdalomban.
- Ha nem tudod elmondani mutasd meg. - ajánlottam fel, ezúttal viszont neki lett zavaros a tekintette. - Ha nem tudod elmondani, akkor csak mutasd meg a dalszöveget, vagy - mielőtt még befejezhettem volna a mondatott, megragadta a csípőmet, így izmos mellkasának feszültem. Ajakit az enyémekhez érintette, de nem csinált semmit. Már nyüszíteni akartam, hogy tegyen is végre valamit, amikor is megvilágosodtam.... az én jelenre vár. Merev kezeimet felvezettem a tarkójára, miközben szemeimet lehunytam. Azt várta mikor lököm el magamtól s képelem fel, ahogy azt rendesen kellett is volna, de nem. Egyértelművé tettem mit is akarok, még pedig őt. Helytelenül cselekszem, még sem tudok neki nemet mondani, a vágy már túlságosan meg van bennem, ahhoz , hogy ellent mondjak. Ajkaink tökéletesen mozogtak együtt s biztosra vettem volna, hogy az ágyban sem lennénk rosszabbak. Kulcs, ami illik a zárba, de csak egyetlen egybe, így éreztem most magam. Nem volt bűntudatom, csupán a pillanatnak éltem. A szokásos sablon szövegtől pedig el szoktam tekinteni, most még sem, mert végre én is megtapasztalhatom az a bizonyos fellegekben járok dolgot. Zenész tüdővel bírtuk volna még, de lassan apróbb csókokkal vetett véget ajkaink játékának. Túl nagy volt a vonzalom, a vágy a levegőben, mint ahogy a csókunk egyre túl fűtött lett. Elhúzódott tőlem, majd megköszörülte a torkát.
- Sajnálom, ezt nem szabadott volna. Tudom, túl mentem egy határt. - engedett el, a bőröm szinte visított, hogy újra megérintsen, de nem tette. - Felejtsük el. - vonult be a fürdőbe.
Rosszul érintett amit mondott, egy szánalmas libának éreztem magamat, aki bedőlt a trükknek. Viszont ismertem, hogy tudjam semmilyen játék nem volt, ez a valóság volt. Magam köré fontam a karjaimat, hogy ezzel is egyben tartsam magam. Könnyek amik a szememben voltak, nem futottak végig az arcomon, mert nem engedem, mert nem egy nyavalyás szappanoperában szereplünk.  Bebújtam az ágyba, próbáltam kiverni szavait a fejemből, de nem ment. Reméltem, hogy mást mond majd. Mit is képzeltem ? Ismét egy hülye libának érzem magam, nekem ott van Cole, én még is másnak adtam engedélyt, hogy megcsókoljon ráadásul még élveztem is, de még mennyire! A zuhany elcsendesedett, majd kisebb matatások után éreztem ahogy megjelent a szobában. Az oldalamra fordultam, szemeimet behunytam remélve legalább elhiszi, hogy alszom. Nagyot sóhajtott, majd befeküdt mellém leoltotta a villanyt. Éreztem leheletét a hátamon, elképzelni sem tudtam mit akar csinálni.
- Nagyon sajnálom, de te kértél meg rá, én pedig nem tudtam már magam vissza fogni. Ígérem, míg te nem akarod, addig újból nem fog előfordulni. - nyomot egy puszit az arcomra. - Azt hiszem nálam a szeretlek szó veled kapcsolatban új értelmet nyert. - suttogta, majd hátrébb húzódott. Fázni kezdtem a hiánya miatt, nem próbált át ölelni, megtartotta a távolságot.
Fél órával később, amikor még mindig nem aludtam ő már a derekamat ölelte át, miközben mélyen aludt. Úgy éreztem nem tudok mellette maradni - természetesen karjai, amiket körém font egészen megnyugtattak - szükségem lenne egy kis levegőre, mert most kellően össze zavart. Lassan szabadultam ki karjai fogságából, majd indultam meg az egyetlen olyan helyre a házba, ahol megnyugvásra lelhetek.
Már jóval felkelt a nap, amikor is felálltam a zongorától s elégedetten néztem a legújabb szerzeményemet, amit ha egyszer megmutatok remélem értékelni fognak. Egész éjjel nem hunytam le szemeimet, még sem voltam fáradt. Egyszerűen csak felejteni akart az egyik részem, míg a másik felem újra, s újra átélni. Próbáltam nem gondolkodni, csak alkotni. Az órára pillantva egész nyugodtan megállapíthattam, hogy még csak hajnali hat óra múlott. A fiúk csak kilenc körül szoktak ébredni, ha nincs kora reggeli programjuk, így én elfoglaltam magam a tévé előtt, de csak egy darabig. Korán van, ilyenkor nem megy benne semmi érdekes, végül egy zene csatornán hagytam. A konyhában minden alapanyagot megtaláltam egy jó kis palacsinta sütéshez. Sikeresen elkészítettem a tésztát, majd sütni is kezdtem. Miután ezzel végeztem, megterítettem az asztalt, kipakoltam a szükséges töltelékeket, amiket a fiúk is szeretnek. Szeleteltem banánt, mert imádok hozzá enni, az emlék hatására elmosolyodtam. Amióta tudják, hogy ez a kedvenc gyümölcsöm ezt mindig tartanak itthon. Általában nem fagyit eszem, ha szomorú vagyok, hanem banánt ez még meg is szokott nevettetni. Kinek a pap, kinek a papné. - szól a mondás. A kávéból töltöttem magamnak, majd vissza vettem az irányt a pincébe, ahol stúdiózni is szoktunk. Amint betettem a lábam a helységbe, letettem a bögrémet az asztalra, helyett foglaltam volna a zongoránál, amikor az ajtó becsukódott. Fel pillantottam, amit rögtön meg is bántam. Nagyon nyeltem s vártam mi fog történni!