Sziasztok!
Ezekben a hetekben kisebb kilengésekkel érkeztek az eddigi részek. Sajnos az elfoglaltságok, idő illetve ihlet hiány miatt megcsúsztam a részekkel.
Köszönöm a támogatásotokat, az oldal látogatottságát, az olvasókat - ti akik még velem vagytok - a vissza jelzéseket is, bármilyen formában.
Ne felejtsétek a csoporthoz bármikor lehet csatlakozni, csak katt ide
Jó Olvasást!
Utólag is Boldog Karácsonyt nektek!
Utólag is Boldog Karácsonyt nektek!
Ölelés, Poppy P. McDonald
 |
| Zora Winfield |
Késő éjjel botorkáltam át a szobánkba, amikor is már Harry küldött lefeküdni, mert szerinte ülve is eltudtam volna aludni. Kis idő után igazat adva neki, ruhástól másztam be az ágyba Luke mellé, miután pár szót váltottunk szorosan magához ölelve aludtunk el. Talán hosszú idő után, most először lustálkodtam az ágyban s nem keltem fel a megfelelő időben. Mikor kinyitottam a szemeimet a szobát még sötét uralta, mellettem már nem feküdt senki, az óra pedig már lassan delet ütött. magamra véve egy kardigánt indultam meg a többiek keresésére, ami nem volt nehéz hisz a legjobb elfoglaltságuk általában a nappali. Ez jelenleg sem volt másképp, mind a tv előtt ültek s nagyban a képernyőre koncentráltak. Olyan jó volt így végig nézni a társaságon hisz végre senkinek nem kell titkolóznia a másik előtt. Mind tudják a valódi kilétem s én ezt egy cseppet sem bánom. Az élet tele lehet meglepetésekkel, de tudom most már csak előre kell nézni, s semmi baj nem lehet.
- Jó reggelt! - mosolyodtam el.
- Neked is. - válaszolták kórusban.
- Ugye tudod, hogy lassan dél lesz ? - pillant rám egy másodpercre színes hajú barátom.
- Igen. - bólintottam. - Nos, ha szükségetek lett volna rám, fel ébreszthettetek volna.
- Hidd el, akartunk. - válaszolt azonnal. - Viszont a bátyád és a barátod nem engedték, miszerint későn aludtál el.
- Ez szintén igaz, de higgyétek el, hogy legközelebb a legjobb, ha felébresztetek. Hozzá vagyok szokva az éjszakázáshoz, általában olyankor dolgozom. - magyaráztam, de a csengő élesen hasított a levegőbe. Felmutattam az ujjam miszerint ezt még nem fejeztük be, továbbá ezzel azt is jeleztem, hogy én nyitok ajtót. Az előszoba tükrében megigazítottam a hajam, majd elfordítottam a kulcsot és ajtót nyitottam. Azt hiszem kisebb sokkot kaptam én is és az ajtó túloldalán lévő személy is. Pillanatokkal később nyitottam volna a számat, de egy hang nem jött ki rajta. A nő magához térve, apróbb mosolyt küldött felém, amit egyáltalán nem akartam viszonozni neki. Nem értem miért van most ő itt, kizárt, hogy tudott volna a tegnap történtekről, hisz csak nagyon bizalmas emberek voltak ott annál a fontos pillanatnál. Értetlenül, tehetetlenül állok most vele szemben, a döbbenettől semmi olyan nem jut az eszembe, amit mindig is elakartam mondani neki. A fejéhez akartam vágni az összes sérelmet, ami miatta, az ő családja miatt ért. Most itt áll egyedül, a férfi nélkül akihez szintén lennének őszinte és bántó szavaim. A fejükhöz szerettem volna vágni mind azt, amit miattuk szenvedtem el.
- Zora, kislányom. - hangja megremegett, ahogy a nevemet kiejtette, én viszont nem mutattam érzelmeket.
- Mit szeretne ? - egyszerűen csak úgy érzem az a leghelyesebb jelenleg, ha úgy tekintek rá, mint egy idegenre.
- A gyerekeimet szeretném látni. - válaszolta zavartan.
- Akarja, hogy kihívjam őket vagy szeretne bejönni ?
- Itt megvárom őket. - bólintott. - De remélem még te is vissza jössz, hisz te is a gyermekem vagy. - nézet rám könyörgő szemeivel. Úgy gondoltam jobb nem egyedül hagyni a küszöbön, így inkább maradtam és a számat használtam szólításképpen.
- Harry! - kiáltottam be a nappaliba. - Ide tudnál jönni ?
- Valami baj van ? - jelenik meg mögöttem az említett.
- Látogatótok van. - tártam ki az ajtót, majd jobbnak láttam menni. A bátyám karjait körém fonta, meglepetten pislog az ajtóban álló nőre, valószínűleg ő sem érti miért is van most itt. Harryre nézek miszerint én inkább nem lennék itt s ha nem muszáj nem hallgatnám végig azt amit most mondani fog neki. Aprót bólint a fejével s hagyja, hogy Luke kezét megfogva elinduljunk a konyha felé, hogy azon keresztül az alagsorba juthassunk majd. A többiek pedig jobbnak látták szét széledni s nem maradni tovább a nappali környékén, így van aki az emeletre, van aki pedig a földszinti játékterembe ment. Gemma mellet Ashton nem maradt, amit valahol meg is értek, ennek nem most van itt az ideje. Egyenlőre ez csak is rájuk tartozik, noha tudom támogatják egymást, s ők is úgy ragaszkodnak az elmúlt napokban egymáshoz, mint mi Luke-val.
Egyenesen a kanapéhoz megyek leülök ő pedig azonnal mellém. Közel húzódok hozzá, szinte már elmerülök felső testében, kezével szorosan ölel magához, fejét pedig hajamba rejti. Nem csinálunk semmi különöset, szavak nélkül is tudjuk most a csend a legjobb nekünk. Együtt vagyunk, együtt töltünk egy kis időt s próbáljuk kizárni azt ami jelenleg az életünkben van. Annyiszor gondolok olyanokra, hogy talán az én életemnek nem pont így kellett volna alakulnia, viszont amint az én szőke hercegem elkezd beszélni hozzám, megölel vagy megcsókol minden negatív dolgot elfelejtek. A vitánk óta a kapcsolatunk erősebb, nagyon szeretné jóvá tenni azt a hibáját, amiért olyanokat vágott akkor a fejemhez. Nem haragszom rá, az a nap mindkettőnknek zavaros volt. Ő félt, hogy elveszít én pedig attól, hogy kicsúszik a kezemből az életem irányítása. Letudtuk az első veszekedésünket mások előtt, haragban voltunk, ezen kívül megtapasztaltuk milyen a szakítás szélén állni, büszkén közlöm, hogy nagyon szar. Lesznek még nézet eltéréseink, az minden kapcsolatban van, viszont szeretném ezeket inkább elkerülni. Luke illata, mint mindig most is magával ragad, szemeimet csukva tartom és a jövőn kezdek gondolkodni. Köhintésre leszek figyelmes a fejemet felkapva pillantok az ajtóba, ahol egy elég zaklatott Harryt találok.
- Bocsi a zavarásért, de beszélhetnék Zorával pár percet ? - mind ketten bólintunk a kérdésére, szerelmem csókot nyomott a homlokomra, lepacsizott a kissé ideges bátyámmal, majd elhagyta a helyet.
- Minden rendben ? - kérdem, míg jelzem üljön oda mellém.
- Tényleg nem akartalak megzavarni titeket. - szabadkozik ismét. - Csak annyira felzaklatott amit mondott.
- Harry, tényleg semmi baj. Semmit sem zavartál meg. - nyugtatom. - Komolyan mi csak összebújtunk, Luke szeretné, ha a napokban történtekről néha elfeledkeznék.
- Én nem arról szeretnék elfeledkezni, hogy a húgom vagy, sokkal inkább arról amin keresztül mentél.
- Ezen változtatni nem tudunk, idővel elfogadod te is, ahogy én is megtettem már. Jelenleg ez a múltam, ami néha fáj, de majd jobb lesz.
- Nem értem hogyan lehettek erre képesek apával. Azt sem értem miért engedelmeskedett apának, volt saját akarata. A nagyi imádott minket mindig is, miért nem menekült hozzá ?! - motyogta.
- Kérlek lassabban, mert ebből semmit nem értek. - motyogom én is. - Én még soha nem találkoztam az apánkkal. - ismerem be. - Anne mindig egyedül jött, bár az sem volt olyan sok alkalom, hosszú idő után most láttam őt élőben.
- Akarsz erről beszélni ? - pillant rám, szemeivel kedvesen mosolyog.
- Nem is tudom.... Még mindig hihetetlenül meglepődök, még is büszke leszek magamra attól a gondolattól, hogy felvállaltam azt aki vagyok előtted. Számomra ez nagy lépés, a szüleink megismerése pedig egyenlőre nagyon távoli. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt a hibát valaha is eltudnám nekik felejteni. Tudod én mindig is úgy képzeltem, ha egyszer gyerekem lesz, akkor az apja velünk fog élni, de ha esetleg még sem, akkor sem dobnám el őt magamtól. A gyermekem nem ártott senkinek, hiszen még meg sem született.
- Megértelek tényleg, ezért is vagyok rád nagyon büszke. - nyom puszit az arcomra. - Szeretnéd tudni anya mit mondott ?
- Muszáj ezt most ? - néztem rá könyörgően.
- Nem, majd később elmondom. - sóhajtott fel, aztán magához ölelt.
Ezek után kisebb nyugalom szállta meg a házunkat végül Simon vetett véget a lazításnak azzal az indokkal miszerint a koncert el lett napolva a mai estére. Így mindenki roham tempóban kezdett el készülődni, hogy minél hamarabb indulhassunk a fellépés helyszínére. A kocsiban a srácok már lázasan beszélték meg a ma esti menetet, amit én mosolyogva hallgattam. Tipikus náluk ilyenkor a dominancia, Luke és Ashton mindig a főnököt játsszák, rendszerint ugyan azon a két dalon kapnak össze végül a másik két fiú rak rendet. A fiúkat azonnal elragadják a sminkesek és öltöztetők, végül kisebb gyakorlás után a néző tér megtelik sikító tini lányokkal. Gemmel a színpad szélénél tomboljuk ki magunkat a barátainkra, utána pedig Harrynek is adunk egy kisebb műsort. Velük éneklek pár dalt, végül Lukehoz bújva figyelem tovább az eseményeket. Késő éjjel indulunk haza, én pedig semmi már sem akarok csak ágyba bújni s aludni. Luke ölelő karjaiban elveszve aludni, reggel pedig ébredni.
- Jó reggelt! - mosolyodtam el.
- Neked is. - válaszolták kórusban.
- Ugye tudod, hogy lassan dél lesz ? - pillant rám egy másodpercre színes hajú barátom.
- Igen. - bólintottam. - Nos, ha szükségetek lett volna rám, fel ébreszthettetek volna.
- Hidd el, akartunk. - válaszolt azonnal. - Viszont a bátyád és a barátod nem engedték, miszerint későn aludtál el.
- Ez szintén igaz, de higgyétek el, hogy legközelebb a legjobb, ha felébresztetek. Hozzá vagyok szokva az éjszakázáshoz, általában olyankor dolgozom. - magyaráztam, de a csengő élesen hasított a levegőbe. Felmutattam az ujjam miszerint ezt még nem fejeztük be, továbbá ezzel azt is jeleztem, hogy én nyitok ajtót. Az előszoba tükrében megigazítottam a hajam, majd elfordítottam a kulcsot és ajtót nyitottam. Azt hiszem kisebb sokkot kaptam én is és az ajtó túloldalán lévő személy is. Pillanatokkal később nyitottam volna a számat, de egy hang nem jött ki rajta. A nő magához térve, apróbb mosolyt küldött felém, amit egyáltalán nem akartam viszonozni neki. Nem értem miért van most ő itt, kizárt, hogy tudott volna a tegnap történtekről, hisz csak nagyon bizalmas emberek voltak ott annál a fontos pillanatnál. Értetlenül, tehetetlenül állok most vele szemben, a döbbenettől semmi olyan nem jut az eszembe, amit mindig is elakartam mondani neki. A fejéhez akartam vágni az összes sérelmet, ami miatta, az ő családja miatt ért. Most itt áll egyedül, a férfi nélkül akihez szintén lennének őszinte és bántó szavaim. A fejükhöz szerettem volna vágni mind azt, amit miattuk szenvedtem el.
- Zora, kislányom. - hangja megremegett, ahogy a nevemet kiejtette, én viszont nem mutattam érzelmeket.
- Mit szeretne ? - egyszerűen csak úgy érzem az a leghelyesebb jelenleg, ha úgy tekintek rá, mint egy idegenre.
- A gyerekeimet szeretném látni. - válaszolta zavartan.
- Akarja, hogy kihívjam őket vagy szeretne bejönni ?
- Itt megvárom őket. - bólintott. - De remélem még te is vissza jössz, hisz te is a gyermekem vagy. - nézet rám könyörgő szemeivel. Úgy gondoltam jobb nem egyedül hagyni a küszöbön, így inkább maradtam és a számat használtam szólításképpen.
- Harry! - kiáltottam be a nappaliba. - Ide tudnál jönni ?
- Valami baj van ? - jelenik meg mögöttem az említett.
- Látogatótok van. - tártam ki az ajtót, majd jobbnak láttam menni. A bátyám karjait körém fonta, meglepetten pislog az ajtóban álló nőre, valószínűleg ő sem érti miért is van most itt. Harryre nézek miszerint én inkább nem lennék itt s ha nem muszáj nem hallgatnám végig azt amit most mondani fog neki. Aprót bólint a fejével s hagyja, hogy Luke kezét megfogva elinduljunk a konyha felé, hogy azon keresztül az alagsorba juthassunk majd. A többiek pedig jobbnak látták szét széledni s nem maradni tovább a nappali környékén, így van aki az emeletre, van aki pedig a földszinti játékterembe ment. Gemma mellet Ashton nem maradt, amit valahol meg is értek, ennek nem most van itt az ideje. Egyenlőre ez csak is rájuk tartozik, noha tudom támogatják egymást, s ők is úgy ragaszkodnak az elmúlt napokban egymáshoz, mint mi Luke-val.
Egyenesen a kanapéhoz megyek leülök ő pedig azonnal mellém. Közel húzódok hozzá, szinte már elmerülök felső testében, kezével szorosan ölel magához, fejét pedig hajamba rejti. Nem csinálunk semmi különöset, szavak nélkül is tudjuk most a csend a legjobb nekünk. Együtt vagyunk, együtt töltünk egy kis időt s próbáljuk kizárni azt ami jelenleg az életünkben van. Annyiszor gondolok olyanokra, hogy talán az én életemnek nem pont így kellett volna alakulnia, viszont amint az én szőke hercegem elkezd beszélni hozzám, megölel vagy megcsókol minden negatív dolgot elfelejtek. A vitánk óta a kapcsolatunk erősebb, nagyon szeretné jóvá tenni azt a hibáját, amiért olyanokat vágott akkor a fejemhez. Nem haragszom rá, az a nap mindkettőnknek zavaros volt. Ő félt, hogy elveszít én pedig attól, hogy kicsúszik a kezemből az életem irányítása. Letudtuk az első veszekedésünket mások előtt, haragban voltunk, ezen kívül megtapasztaltuk milyen a szakítás szélén állni, büszkén közlöm, hogy nagyon szar. Lesznek még nézet eltéréseink, az minden kapcsolatban van, viszont szeretném ezeket inkább elkerülni. Luke illata, mint mindig most is magával ragad, szemeimet csukva tartom és a jövőn kezdek gondolkodni. Köhintésre leszek figyelmes a fejemet felkapva pillantok az ajtóba, ahol egy elég zaklatott Harryt találok.
- Bocsi a zavarásért, de beszélhetnék Zorával pár percet ? - mind ketten bólintunk a kérdésére, szerelmem csókot nyomott a homlokomra, lepacsizott a kissé ideges bátyámmal, majd elhagyta a helyet.
- Minden rendben ? - kérdem, míg jelzem üljön oda mellém.
- Tényleg nem akartalak megzavarni titeket. - szabadkozik ismét. - Csak annyira felzaklatott amit mondott.
- Harry, tényleg semmi baj. Semmit sem zavartál meg. - nyugtatom. - Komolyan mi csak összebújtunk, Luke szeretné, ha a napokban történtekről néha elfeledkeznék.
- Én nem arról szeretnék elfeledkezni, hogy a húgom vagy, sokkal inkább arról amin keresztül mentél.
- Ezen változtatni nem tudunk, idővel elfogadod te is, ahogy én is megtettem már. Jelenleg ez a múltam, ami néha fáj, de majd jobb lesz.
- Nem értem hogyan lehettek erre képesek apával. Azt sem értem miért engedelmeskedett apának, volt saját akarata. A nagyi imádott minket mindig is, miért nem menekült hozzá ?! - motyogta.
- Kérlek lassabban, mert ebből semmit nem értek. - motyogom én is. - Én még soha nem találkoztam az apánkkal. - ismerem be. - Anne mindig egyedül jött, bár az sem volt olyan sok alkalom, hosszú idő után most láttam őt élőben.
- Akarsz erről beszélni ? - pillant rám, szemeivel kedvesen mosolyog.
- Nem is tudom.... Még mindig hihetetlenül meglepődök, még is büszke leszek magamra attól a gondolattól, hogy felvállaltam azt aki vagyok előtted. Számomra ez nagy lépés, a szüleink megismerése pedig egyenlőre nagyon távoli. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt a hibát valaha is eltudnám nekik felejteni. Tudod én mindig is úgy képzeltem, ha egyszer gyerekem lesz, akkor az apja velünk fog élni, de ha esetleg még sem, akkor sem dobnám el őt magamtól. A gyermekem nem ártott senkinek, hiszen még meg sem született.
- Megértelek tényleg, ezért is vagyok rád nagyon büszke. - nyom puszit az arcomra. - Szeretnéd tudni anya mit mondott ?
- Muszáj ezt most ? - néztem rá könyörgően.
- Nem, majd később elmondom. - sóhajtott fel, aztán magához ölelt.
Ezek után kisebb nyugalom szállta meg a házunkat végül Simon vetett véget a lazításnak azzal az indokkal miszerint a koncert el lett napolva a mai estére. Így mindenki roham tempóban kezdett el készülődni, hogy minél hamarabb indulhassunk a fellépés helyszínére. A kocsiban a srácok már lázasan beszélték meg a ma esti menetet, amit én mosolyogva hallgattam. Tipikus náluk ilyenkor a dominancia, Luke és Ashton mindig a főnököt játsszák, rendszerint ugyan azon a két dalon kapnak össze végül a másik két fiú rak rendet. A fiúkat azonnal elragadják a sminkesek és öltöztetők, végül kisebb gyakorlás után a néző tér megtelik sikító tini lányokkal. Gemmel a színpad szélénél tomboljuk ki magunkat a barátainkra, utána pedig Harrynek is adunk egy kisebb műsort. Velük éneklek pár dalt, végül Lukehoz bújva figyelem tovább az eseményeket. Késő éjjel indulunk haza, én pedig semmi már sem akarok csak ágyba bújni s aludni. Luke ölelő karjaiban elveszve aludni, reggel pedig ébredni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése