29. Életmentő

Sziasztok!

Köszönöm a támogatást, jól esik!

Remélem tetszeni fog, tudjátok a megjegyzéseket szívesen olvasom.

Jó Olvasást!

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield

Hosszan elemezgettük a felvételt, próbáltunk javítani a hangomon azokon a helyeken, ahol egyikünk sem érezte megfelelőnek. Versenyt futottunk az idővel, hisz hamarosan a fiúk is megérkeznek ide, próbára. Nem szeretnénk félbe hagyni valami komolyabb munkálatot így mindenképp igyekeznünk kellett. Először úgy gondoltuk megvárakoztatjuk a fiúkat, de ez ellene az ötlet ellen nagyon könnyű volt érvelnem. Senki nem tudta Lukeon kívül, hogy eljöttem otthonról, így semmiképpen nem akarom őket megvárakoztatni. Csodálatosan haladunk, bár örültem volna Simon jelenlétének is, legalább csak egy fél óráig, hiszen még is csak ő volt, aki annyira erőltette ezt az egészet. imádom őt, de néha komolyan nem tudja mikor lenne a legnagyobb szükségem a támaszára. Igaz Chaddel nagyon jól megoldottuk a dolgot, így aggodalomra sincs már ok. Percek vannak hátra a fiúk érkezése előtt, így elkezdjük rendbe tenni a kupit amit alkottunk, végül kisebb rendetlenségek közepette zárom be az ajtót.
- Na hogy ment a munka ? - kérdi Simon a folyosó végéről, kezében kávés poharakat tartva.
- Remélem azt nekünk szántad, mert már teljesen kivagyunk. - vontam fel a szemöldököm, miközben a kezére mutattam.
- Mi sem természetesebb. - mosolygott. Azonnal elvettem az egyiket s nagyot kortyoltam belőle, de azonnal rá jöttem, hogy valami nem stimmel vele.
- Azt hiszem ez a tiéd. - nyújtom partneremnek. - Bocsi.
- Semmi baj. - mosolyog rám. Végre a megfelelő koffeint tartom a kezemben, nem figyelve a fiúkra iszogatom s próbálok kicsit pihenni, feltöltődni az újabb munkához.
- Neked úgy megfelelne Zora ? -fordul felém Simon.
- Miről is kérdeztél ? - kérdezek vissza zavartan.
- A forgatásról. - fújtat egyet bosszúsan. - Azt kérdeztem neked megfelel - e a holnapi nap, amikor már élesben is forgatnánk ?
- Persze. - dadogtam. - Kicsit gyors, de rendben. - bólintottam. - Kérhetek még valamit ?
- Attól függ mi lenne az. - válaszol kicsit bizonytalanul.
- Egyenlőre hagyjuk a profi stábot, legalább az öltözékem és a sminkem hagy csináljam én.
- Nem örülök ennek, de igen mondok. - sóhajt fel. - A legközelebbi alkalomra teljes stábot kapsz. - néz rám szigorúan, mire én csak a nyakába ugrok és megölelem.
- Egyébként hiányoztál a próbáról. - biggyesztem le ajkaimat s a fiúk ezt hívják végszónak. Hangos nevetések közepette érkeznek a folyosón, azt hiszem most épp Asht ugratják, aki feltűnően közel van a nővéremhez. Örülnék, ha végre együtt lennének, megérdemlik mind ketten a boldogságot.
- Késtetek. - pillant karórájára Simon szigorúan, én nekem pedig kicsi kell, hogy elnevessem magam. Köztudott, hogy még velem is későnk pár percet, de erről a legtöbb esetben a közlekedés szokott tenni, na meg mi, mert soha nem tudunk időben elindulni. - Legalább már öt perce itt kellene lennetek.
- Sajnáljuk, kicsit megcsúsztunk. - mentegetőzött Liam.
- A lényeg, hogy itt vagytok, kezdetét veheti a munka. - enyhült meg Simon. Chad karját át vetve a vállamon terelt befelé, széke mellé húzott még egyet, hogy én is mellette üljek.
- Kemény napunk lesz. - jegyezte meg halkan. - Ha itt végeztünk gyúrunk még egy kicsit a dalodra ? - suttogta a fülembe.
- Persze. - nevettem fel. - Örömömre szolgálna.
Paul is megjelent körünkben, aki azonnal munkára is fogta a fiúkat, így Simon sem maradhatott alul. Mivel egyikük sem akart várni, így azon kezdtek vitázni, hogyan is osszák meg a munkát. Bevallom elég vicces volt, sőt még a fiúk is élvezték hiszen így nem kellett semmit sem csinálniuk. Ashton továbbra is a nővéremmel flörtölt, lett pár kocka és persze Harrynek az én barátommal kell cseverésznie, aki mosolyogva válaszolgat. Én pedig csendesen a saját kis világomba merültem volna, ha nem hallok meg egy érdekes kis részletet.
- Ennek így semmi értelme. - sóhajt fel Paul. - A srácaid kezdjék felvenni a dalukat, mi pedig akkor addig elugrunk kajálni, kicsit le leszünk maradva, de majd megoldjuk.
- Van egy üres stúdió, Zora megmutatja, ott addig gyakorolhattok. - ettől a mondattól megáll az eszem. Az én stúdiómba küldi őket, amit még alig élvezhettem ki. Kétségbe esve nézek Chadre, de ő is csak a vállát tudja megvonni. Lassan indulok el a helység felé, míg nem figyelnek elő veszem a kulcsot s kinyitom, így azt hihetik, hogy végig nyitva volt. A stúdió szobák kulccsal rendelkeznek, általában amelyik zárva van, az foglalt. Nem akarom tudtukra adni, hogy ez egy foglalt szoba.
- Lehetőleg vigyázzatok a berendezésre. - motyogtam.
- Elmegyek kajáért, kértek még valami mást ? - fordul körbe Paul.
- Én egy dupla kávét. - mosolyogtam a férfire, hisz semmi bajom vele. A következő pillanatban már csak azt veszem észre, hogy mindenki a drága bátyám körül ül és az én dalomat olvassák. - Ez nem a tiétek fiúk! - kaptam ki a lapot kezei közül. - Ne forgassátok fel a helyet, csupán gyakorolni vagytok itt. - emlékeztettem őket.
- De ez itt egy elég jó dal. - kezd magyarázkodásba. - Ezt biztos senki nem használja ? - pillant rám.
- Simon szerint nem. - vágtam rá. - Biztos egy átutazó vendég hagyta itt. - ez jobb, mint gondoltam. Hazugságból akár ötös is lehettem volna, ha van ilyen órám az iskolában. - Különben is érdekelhetne inkább a saját dalotok, mint egy idegené. - mormogtam.
- Gyakorolnunk kell. - bólogat egyetértően Louis, amint megérti mi is a helyzet. Azért még eltátog, egy " később még magyarázd meg " szöveget. Ez legyen a legkevesebb bajom, majd kicsit körbe kerítem az igazságot és semmi gondom nem lesz, holnap délutánig. Az időpontra gondolva teljesen görcsbe rándul a gyomrom, idegesen harapok ajkamba. Leülök egy székbe és próbálom úgy tenni, mintha minden rendbe lenne, pedig közel sincs így. Hallgatom, ahogy a fiúk próbálni kezdik sorra a dalokat s valahogy bele feledkezem minden gondomba. Magamnak is nehéz bevallanom, de valamilyen szinten megnyugtat a hangjuk. Jó érzéssel tölt el, ahogy együtt énekelnek e mellett pedig már évek óta barátok is. Paul hamar vissza tért, így tartottak egy kisebb szünetet, aminek ők örültek is. Én az életmentő kávémnak jelenleg, amíg ettek sikerül az összes papírt eldugnom a közelükbe. Lehet, hogy gyerekes ötlet ? Nem érdekel, egy napig még meg kell védenem magam.
- Zora, tudnál jönni egy kicsikét ? - a kérdés hallatán nagyon megörülök, így azonnal bólintok. Kiérve a folyosóra azonnal magához húzott s megajándékozott egy igen szenvedélyes csókkal. Kezeimet azonnal nyaka köré helyeztem, míg az ő kezei kicsit már délebre kalandoztak, egészen a fenekemig. Hajába túrva próbáltam még közelebb húzni magamhoz, ami már egyszerűen lehetetlen volt, de attól még próbálkoztam. - Nagyon hiányoztál. - suttogta ajkaimra.
- Te is nekem. - mosolyodok el, az apró kis gesztusok, amiket tesz melegséggel töltenek el. Bele remegek az érintéseibe s tudja, hogyan is reagálok rá. Imádom amikor csak simogat, amikor a becenevemet suttogja - mert az tele vagy vággyal, szerelemmel - vagy csak amikor a karjai között tart.
- Ugye holnap már nem kell ilyen korán jönnöd ? - búj nyakamhoz, apróbb csókokkal kényezteti az érzékeny területet.
- Egy pár napig igen. - válaszolom csendesen. - De találkozunk itt, otthon pedig nagyon sokat lehetünk együtt.
- Hmm... szerintem is érdemes együtt töltenünk az időt. - harap a nyakamba, mire egy apró, de halk nyögés hagyja el ajkaimat.
- Telhetetlen vagy. - kuncogok.
- Viccelsz ? - húzódik el sértődötten. - Ha rólad van szó mindig az leszek. - mosolyog rám.
- Szeretlek! - húzom magamhoz egy csókra.
- Én is nagyon, nagyon szeretlek. - ettől a pár szótól akárhányszor is ejtette kis az ajkán, mindig a fellegekben éreztem magam. Hogy miért is ? Mert tudtam ő nem hazudik, komolyan mondja ezeket a szavakat. Cole-val nagyon mellé nyúltam, ha fogalmazhatunk így, soha nem szeretet csak ki akart használni, ahogy azt az alkalmi partnereivel teszi. Megalázott a tudtom nélkül jó párszor, ez viszont Luke-ról nem mondható el. Ő igen is szeret s ezt mindenhogy képes kifejezni. Bízom abban, hogy Harry sem fog ellökni magától, megbocsájtja majd amiért ennyi ideig titkoltam. Makacsok vagyunk, így lehet időbe fog telni míg megbékél a helyzettel, eltántorodni viszont nem fogok. Vele kapcsolatban holnapig minden rejtély marad....

28. És 3, 2, 1

Sziasztok!
Boldog mosollyal az arcomon néztem a gépet az előző résznél, hiszen egy fél éjszaka alatt többen tekintették meg, mint a előző részt. nagyon örülök, hogy véleményeket is olvashattam, hisz az előző részben ebben nem volt részem. 

Sokat jelent nekem a támogatásotok s a véleményetek is, amit nagyon köszönök! 

Remélem tetszeni fog! 

Jó Olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield

A telefonom hangos jelzésére tértem magamhoz korán reggel, ami épp ezért jelez, miszerint fel kellene kelnem, amit most nem szívesen teszek meg, hiszen végre Luke mellett aludhattam s szeretnék még vele lustálkodni. A telefont leállítottam mielőtt még ő is felébredt volna, óvatosan kibontakoztam mellőle felkaptam a földre dobot pólóját s az aznapi ruhámmal vonultam a fürdőszobába. Gyors zuhany után, az előre kiválasztott ruháimat kapkodtam magamra. Semmi extrát nem terveztem csak egy laza kényelmes szettet, ami elengedhetetlen fehérnemű szett nélkül, egy sötét farmer nadrágot, egy fehér mintás pólót, rá pedig egy kötött pulóvert. Natúr sminket tettem fel, ami így együtt tökéletesen passzol. Nagyon izgatott vagyok a mai napért, hisz reggel megkezdjük Chaddel a gyakorlást, hamarosan pedig el is készítjük a videót. Igazából még az sem biztos, hogy vele fogok dolgozni, a fiúk hang mérnöke, Simon azt mondta dolgozhatok vele, de az említett személy fogalmam sincs mit fog erről gondolni. Az nem számít, hogy én kicsit túl hajszolom magam, de Chad felelős a fiúk felvételeiért s most még Harryvel meg a többiekkel is dolgozik. Nem akarom, hogy sokkal több munkája legyen, illetve szeretném, ha hamar haza mehetne a családjához. Volt időm gondolkodni s kár haza felé sietnem, persze azt nem mondom, hogy nem akarok haza menni, de az éneklésre kell most a legjobban koncentrálnom. Kitűzött cél a zenei karrierem, a bátyám tényleges megismerése, bosszút állni az anyámon, hiszen Cole már nem árthat nekem, vagyis ha ártana az nagyon fájdalmas lenne, szóval vele még vigyáznom kell. Rose és Pet nem tudhatja meg, hogy mit művelt velem, csalódnának, de aztán meggondoltam magam, a bosszú listámra kerül fel. A miután le csendesedtek a dolgok nem tudom maradni akarok - e még majd, sőt a legjobban Harry reakciója az amitől tartok. Amint elhagytam a fürdőt felfedeztem, hogy Luke épp akkor ébredezik ezért azonnal felé igyekeztem.
- Jó reggelt! - hajoltam le s nyomtam gyors csókot ajkaira.
- Jó reggelt! - dünnyögte, majd szájával csücsörített, nevetve hajoltam le s leheltem puszit az ajkára. - Hová készülsz ? - mérte végig öltözetemet. - Ne hagyj itt. - folytatta azonnal.
- Mennem kell, de pár óra múlva találkozunk. - ígértem meg neki, miközben fölé hajoltam. - Szeretlek!
- Én is téged. - nyújtózott fel egy utolsó csókért, arcát párnámba fúrta, majd nézte ahogy felkapom a fontosabb cuccaimat s kilépek az ajtón. Az egész házban csend volt, így zaj nélkül szerettem volna lejutni, nem felébreszteni őket. Az utolsó lépcsőfok kicsit megnyikordult, de nem volt veszélyes, felkaptam a cipőmet - ami egy kényelmes csizma - a kocsim kulcsait és már ott sem voltam.
A város még csak most kezdet ébredezni s én nem bírtam inni a látványt, ami elém tárult ezzel. Az emberek sétáltak a járdán, páran pedig a tömeg közlekedést választották. Mindenki kávéval a kezében indult a munkahelyére, hogy még időben beérjen nekem pedig erről eszembe jutott egy dal ötlet, amit alig vártam, hogy majd papírra vethessek.  A tegnapi nap folyamán már a saját dalos füzeteimet is elő kerestem és fel lapoztam, hisz azt a dalt amit énekelni fogok, azt kívülről tudom már, a többi dalommal ellentétben. Vannak olyan érzéseim pár dallal kapcsolatban, hogy egyáltalán nem kellene nap világot látnia, így hallgatva ösztöneimre, inkább újabbakat fogok írni. Jól meggondolva úgy is állandóan dalokat írok, így gondom ezzel nem lehet. Ezek után befurakodott az a gondolat kicsinyke fejembe, hogy vajon hogyan fogadja Harry amit meg fog tudni rólam ?! Elképzelem, ahogy ő, Gemma és Luke ott lesz a forgatáson - külön kierőszakolva, hogy ott legyenek hárman - szükségem lesz a nővérem és szerelmem támogatására, plusz Harry úgy sem lenne kíváncsi a forgatásra, hisz eddig a legtöbbször még csak veszekedünk. Szégyellem magam, de azért is össze vesztem vele, hogy nem én vagyok a kereset húga, akkor jöttek ki a számon a legtöbb, legfájdalmasabb hazugságok még számomra is. Ha nem én közlöm vele, akkor a médiából fog értesülni erről, azt pedig nem szeretném, inkább én leszek aki elmondja. Tudom nem vagyok normális, hogy a forgatáson, de a dal nagyon is kitudja fejezni az én történetem, talán így lesz könnyebb és nem olyan elcsépelt. Nem állhatok oda elé azzal a szöveggel, hogy " Ha még mindig keresed az ikred, akkor ne csináld, mert én vagyok az! " hülyének nézne.
Kavargó gondolatokkal álltam be a stúdió épületének kijelölt parkoló egyik helyére, hiszen még csak pár autó állt ott. Idegesen lépdelek a folyosón, pedig nem rég még annyira izgatott voltam miatta, de minden bátorságom elszállt egy pillanat alatt.
- Jó reggelt, királylány! - köszön rám fáradtan, de mosolyogva Chad.
- Szia! - ölelem meg. - Biztos kíváncsi vagy miért rángattalak ide ilyen korán, ugye ? - húzódom el tőle, majd a kulcsot elő keresve kezdünk elindulni a folyosón. - Simon énekesnőt akar belőlem csinálni. Megegyeztünk egy dalban, már kiválasztottam, de még soha egy dalomat sem vettük fel igazán rendesen. Azt mondta ellophatlak téged pár órára, igaz így nem jutsz hamarabb haza a kis családodhoz, én pedig még plusz munka lennék, azt is megértem, ha nem vállalnád el. - hadarom egy szuszra.
- Oké, nyugi van. - állít meg. - Először is még reggel van számomra, ehhez a korán keléshez kell pár nap míg hozzá szokom, oké ? - kérdi, mire egy aprót bólintottam. - Másodszor is, szívesen segítek neked ezt te is tudod nagyon jól. Ne görcsölj rá, szuperek leszünk együtt. - nyugtat meg.
- Akkor is ideges vagyok, mert ez az a dal.... mindegy, hamarosan megtudod. - emeltem fel a mappámat célzásképp s kinyitottam a stúdió szobámat. - Isten hozott a szerény kis hajlékomban, ami számodra a már nem is tudom hányadik otthonodat fogja jelenteni. - mutattam körbe. Semmi extra nincs benne, ugyan olyan, mint körülbelül a többi száz ilyen szoba az épületben, persze minden banda egyedivé varázsolhatja magának.
- Na szóval hol kezdünk neki a munkának ? - ül le kíváncsian a keverő pult székébe, - hisz az az ő helye, megteheti - miután alaposan körülnézet.
- Mennyire ismered az életemet ? - teszem fel a kérdést.
- Ezzel most nem értem mire célzol. - ráncolta össze homlokát, gyorsan elővettem a dalt, amit énekelni fogok s kezébe nyomtam a papírt. Szorgosan kezdi el olvasni a papíron levő betűket, amikből szavak jönnek ki, abból pedig az életem. - Barátok vagyunk, így tudunk egymásról mindent, de ezt a dalodat még soha nem láttam. - tűnődött el. - Biztos vagy benne, hogy mindenki tudtára akarod adni, hogy ki vagy ? Ha igen, részemről oké, ha nem vagy magadban biztos inkább keressünk egy másik dal. - bők a papír halmaz felé az asztalon, amit nem rég helyeztem oda. - Ha kiderül onnantól nincs vissza út, hazudni sem fogsz tudni.
- Nem akarok tovább titkolózni, ezért szerettem volna először veled is egyeztetni ezt az egészet, mert ebből hatalmas cirkusz lesz. - szögeztem le. - Ezt a dalomat eddig kevesen hallhatták, mert soha nem énekeltem társaságban, ez olyan ..... túl személyes a számomra.
- Ezt meg is értem, ha készen állsz bele vághatunk. - bólintott, miközben biztató mosolyt küldött felém. - Milyen videó összeállításra gondoltál ? - kérdi.
- Valami egyszerűre, vidámra, de még is szomorúra. - vontam vállat. - Amiben hülyéskedek a dal felvétele közben, pedig ez elég sok helyen lassú dallamot igénylő dal, de azért jó ütemet szeretnék neki. - mondtam, mire bólintott egyet.
- Akkor neki látunk ? - kérdi, mire csak bólintottam.
Az egész próbát felakartuk venni, hogy aztán legyen valami használható majd a videóba is. A kamerát beállítottuk, de előtte még megbeszéltük a dallamot, aztán indult a kőkemény munka. A felvételt elég sokszor meg kellett szakítani, mert a dallam nem passzolt a dalhoz, aztán miután ezzel egy órán át szenvedtünk, körülbelül még másfél óránk volt, míg a fiúk meg nem érkeznek, addig pedig szerettem volna elindulni a haladás útján. Zenei gondok leküzdése után, sokkal könnyebben ment a dolog, persze még így is voltak apróbb hibák. Veszekedtünk, de aztán együtt nevettünk Chaddel. Hasznos tanácsokat adott, amikben igaza is volt, mert én nem is gondoltam azokra egészen addig míg nem említette. Igazán felszabadultam a végére s egyáltalán nem voltam annyira zavarban sem.
- Nagyon ügyesen csinálod. - nyugtat folyamatosan. - A felvételből is tudunk használni részeket, ez így tök jó. - örül s nekem is megjelenik egy kisebb mosoly az arcomon.
- Úgy érzem a napokban az egészet lezavarhatjuk, ha ilyen jól fogunk haladni. - vallottam be őszintén. - Simon nem tudom mikor szeretné a köztudatban tudni, mert semmi határidőt nem kaptunk.
- Valószínűleg nem tudja milyen jó csapat vagyunk együtt. - neveti el magát. - Hisz most sincs itt. - mutat körbe még mindig nevetve.
- Ő sem a korai munkáról híres. - motyogtam. - Ugye jó lesz ? - pillantottam rá.
- Csodás. - válaszolja, hangjából egyáltalán nem érződik más csak őszinteség. - És 3, 2, 1 - számol vissza a kamera elindításáig, ugyan is egy kicsit megállítottuk, mert a beszélgetésünket azért nem kell felvenni, persze azért van olyan, amikor közösen a keverő pult előtt állunk és hülyéskedünk, nevetünk. Boldogan vettem fel a headset-et s éltem bele magam a dalba, amit annyira imádok. 

27. A múltam, jelenem

Sziasztok!
nem terveztem ilyen hamar hozni a következő részt, de jó estém volt, így gondoltam megleplek vele titeket. Szomorú vagyok, mert az előző rész ezek szerint nem nyerte el annyira a tetszéseteket, ebből legalább tanultam valamit.

Köszönöm a támogatást, nagyon örülök a vissza jelzéseknek, amiket kapok.

Remélem tetszeni fog, ezek után pedig hagyjatok valami nyomot. 

Jó Olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield

Simon haza felé menet hívott, hogy közöljön egy számára s számomra is nagyon fontos, lehetőleg boldog hírt, miszerint a héten még fel vesszük a velem tervezett dalt. Először nagyon meglepődtem, hogy ilyen gyorsan el tudta intézni, de hát ő maga Simon, szóval miért is ne tudta volna ? Hevesen tiltakoztam miszerint nem vagyok még eléggé felkészülve erre, de szerinte már évek óta kész vagyok erre a lépésre csak, most kicsit megijedtem. Végül megállapodtunk abban, hogy holnap a stúdióban próbálunk, s a napokban a videó is elkészül illetve a dal felvétel, hosszú lesz, de egy pillanatra elgondolkodva, én pont ezt szeretném véget vetni ennek az egésznek, szégyenbe hozni az anyámat, elárulni a bátyámnak az igazat a dal pedig pont erről szól. A dal pont a mostani életemre írtam át, a napokban, így minden tökéletesen fog benne passzolni. Azt szeretném, ha Harry részt venne Gemmával a forgatáson, szeretném, ha élőben tőlem hallanák először ezt a dalt és nem a netről vagy a tévéből kellene értesülnie egyes feleknek, hogy én vagyok az elveszett testvér, akit annyira keresnek. Szerény véleményem szerint örülök, hogy az anyám, még nem kereset amióta itt vagyok, azóta a beszélgetés óta nem. Csalódott is vagyok, mert ez számomra olyan, mintha tényleg nem érdekelném, igaz én mondtam, hogy ne keressen, ahogy a testvéreim se, de azóta változott pár dolog. Gemmával mondhatni már igazi testvéri kapcsolatot alakítottunk ki, Harryről ez még nem mondható el, de már megtűröm őket is a házban, nem kiabálok vele, velük olyan sokat. Zayn és Louis is tudomást szereztek a titkomról és eddig még mind ketten tartották a szájukat vagyis Zayn biztos, de Louis ő már más. A bátyám legjobb barátja, még csak reggel óta tud róla, ha pedig egyszer elkotyogja, akkor a bátyám nem fog engedni a hülye kifogásokból tudni akarja majd. A hosszúra nyúlt séta igazán jót tett a gondolataimnak, letudtam higgadni és átértékelni a mai viselkedésemet. Feldobódtam a daltól s azt hiszem ma még beszélnem kell Lukeval is. Azért van még olyan, amiről nem mondtam le, mert egyszerűen képtelen vagyok, az pedig a bosszú az édesanyám felé. Smstem Chadnek, hogy holnap egy kicsivel korábban menjen be a stúdióba, ott pedig mindent el fogok mondani neki. 

Kulcsommal bajlódtam, hogy az ajtó végre engedelmesen beengedjen, ami másodpercek múlva sikerült is. Azonnal megszabadultam a kabátomtól, a cipőimtől majd táskámmal a kezembe indultam meg a lépcső felé, de a nappali előtt elhaladva kénytelen voltam megállni. Egy csapat fiú várt rám, amikor is rám emelték a tekintetüket a legtöbben félelmet láttam. 

- Sziasztok! - köszönök mosolyogva, hisz amiket a stúdióban mondtam csak is idegességből és azért, hogy észhez térítsem őket. 

- Zora! - pattan fel Mike és már előttem is van. - Ugye nem hagyod itt a bandát, ha kell térden állva könyörgök, csak ne hagy itt minket. - könyörgött. 

- Térden állva ? - vontam fel a szemöldökömet. - Láthatnám. 

- Kérlek szükségünk van rád, te vagy a naptárunk, a dalszöveg írónk, a banda ötödik tagja s nem mellesleg Luke barátnője, nekünk pedig a legjobb barátunk vagy. - kezeit össze téve, kiskutya szemeket meresztet rám, alsó ajkamba haraptam ezzel vissza tartva nevető rohamomat. 

- Könyörgés nélkül is maradtam volna. - vontam vállat. - Ez azért még is csak vicces volt. - indultam meg az emeletre. 

- Ezért még számolni fogok veled, szőke! - kiállt utánam Mike. 

- Egész nyugodtan, ismersz nem  én fogok rosszul járni. - kiálltok vissza. A szobában olyan hiányérzetem támad, ami eddig is megvolt, de most fel erősödött. A táskámból minden lényegeset kipakolok, kezemben a mobilommal indulok le a földszintre, ott is a konyhába, hogy harapjak valamit. Szeretnék még a dalon dolgozni, a stúdió előtt azt pedig csak most tehetem meg vagy csak ezzel akarom húzni az időt, hogy beszéljek Lukeval. 

- Zora, lenne itt valami amiről beszélnünk kellene. - állít meg a nővérem.

- Miről lenne szó ? - kérdezek vissza kedvesen. - Éhes vagyok, nem ér rá utána ? - mutatok a konyhára. 

- Harry és Niall mindenkinek hozz vacsorát, hamarosan itthon kell legyenek, ezt a beszélgetést pedig még előttük kell megejtenünk. - válaszol azonnal Gem. 

- Miről van szó, kezdesz nagyon megijeszteni ? - nézek rá, mert arca egyre fehérebb, szemeiben pedig kétségbe esés csillan meg. 

- Tudom, hogy Harry húga vagy. - néz rám Liam. Azt hiszem most már én is fehérebb vagyok, mint kellene, pedig nekem a nap miatt már eleve jó színem van. 

- Ez még is hogyan történt ? - túrok a hajamba. 

- Miután elrohantál a stúdióból, véletlenül hallottam amikor a többiek rólad beszéltek. - válaszol csendesen. - Nem értek egyet a döntéseddel, de el sem foglak árulni, e felől ne legyen kétséged. - nyugtat meg. 

- Nos, azt hiszem nem sokáig húzhatom már az igazat, mert csak egyre jobban bele rángatnék mindenkit. - haraptam alsó ajkamba. - Ígérem már csak pár napot kérek és nem kell falaznotok nekem, illetve ahogy már Louisnak is mondtam reggel, senkit nem rángatok bele a hazugságaim kiderülésénél, elég lesz, ha egyedül velem ordít majd, engem utál meg. Nem szeretném, hogy a barátságotok is rá menjen. 

- Ezt te sem gondolhatod komolyan. - szólal meg egyszerre mindenki. 

- De nagyon is komolyan gondolom. - bólintottam határozottan. - Szóval most már rángassátok haza a bátyámat meg a szőke barátunkat és együnk végre. - kértem meg őket. - Oh, holnap korábban megyek be a stúdióba, de találkozunk a megszokott időben, hogy folytassuk a felvételeket veletek. - tájékoztattam még őket. 

- Miért ? - bukott ki a kérdés Ashtonból. - Miről volt szó ma Simon és közted, nagyon titokzatosak voltatok ? 

- Rá szeretne beszélni az éneklésre, legalább egy dal erejéig. - sóhajtottam fel. - Tudom, ha felteszi az internetre akkor egy dalnál nincs megállás, én pedig nem szeretném a bátyám utáni második lenni, nem akarok versengeni sem vele, habár köztudottan jobb vagyok dal írásban, ő pedig az éneklésben ez így van jól.  Nem állnék készen közönség előtt játszani, jó nekem a dalok írása is, mert én ebben vagyok jó. - magyaráztam. 

- Ez butaság. - vágta rá azonnal Louis. - Hallottunk már énekelni és ugyan olyan jó hangod van, mint Harrynek. Semmi féle versengés nem alakulhatna ki köztettek, mert Harry mindenben hagyna nyerni, ezzel pedig most lehet nem segítek, de figyelj. - sóhajt fel. - Téged, mint a húgát többre fog becsülni annál, amivel mind ketten szerettek foglalkozni, az pedig a zene. Gondolj csak bele van bennetek valami közös, ami nagyon is jó, már van amin el tudjatok indulni a megismerkedésben. Hidd el, a kezdeti nehézségek ellenére megállnád a helyed az iparban, mind támogatnánk benne, ott lennénk neked. - nyugtat meg. - Az a kérdés te késznek érzed e magad ebbe a világba bele csöppenni, kilépni a konfortzónádból ? - nézz mélyen szemeimbe, amiben már ott rejtőzik a válasz. 

- Ezen még gondolkodnom kell. - suttogtam. Ez volt a végszava a vacsoránknak is. Miután mindenki köszönt Niallnek és a bátyámnak, kezet mostunk, terítés nélkül a kanapén kezdtünk el enni a műanyag tároló dobozokból. Szerencsére nekem kínait hoztak, amit imádok. Megtudtam, hogy Liam volt az aki mindenkinek máshonnan rendelt kaját, aztán azt is meg kellett hallgatnom, hogy taxizták át a fél várost. Louis poénjai megnevetettek s bevallom egy ilyen nap után kellett ez nekem. Az otthon érzése, amikor is a szeretteimmel, a barátaimmal körülvéve eltöltök egy estét. Indítunk egy filmet, amivel egyben egy játék is indul - hála Louisnak, aki az egészet kitalálta - egész vicces paródiák születtek, a film alapján. Késő este kezdünk neki takarítani - én és Luke, a többiek már elvonultak egy ideje a saját szobáikba - a sok szemetet kidobjuk, kikapcsoljuk a tévét, leoltjuk a villanyokat s aludni indulunk, ezt mind úgy, hogy egy szót sem szóltunk egymáshoz. 

- Luke. - szólítom meg amikor a lépcső felénél jár, a mai listámon van a kibékülésünk is, nem halaszthatom holnapig, azt már nem! Megfordul s kíváncsi tekintettel néz rám, várva mit is fogok mondani. - Sajnálom, ami történt. - ez már egy igazi nagy lépés Zora, csak így tovább! - Sajnálom, amiért elfogadtam a vacsora meghívást, a gyűrűt, amit már egyáltalán nem is kellett volna, akár csak egy éjszakáig is hordanom. Szakítottam vele, már akkor kellett volna, de nem tettem meg. Elmentem hozzá, megcsalt s szerintem nem ez volt az első. Továbbá azt is sajnálom, ahogy kiderült a többiek előtt a kapcsolatunk, a magánéletünk. - folyt le az első könnycsepp az arcomon. - Nem akarom, hogy haragudj rám, én rád nem haragszom. - ráztam meg a fejem. - Én csak abban reménykedem minden olyan lesz, mint volt. - megindul felém a lépcsőn, pontosan előttem áll meg. 

- Soha nem haragudtam rád, csupán fájt, hogy Cole maga mellé akarja láncolni azt akit mindennél jobban szeretek. - fogta kezei közé arcomat. - Nem kellett volna így kiborulnom, nekem kell bocsánatot kérnem. - törli le hüvelykujjai segítségével könnyeimet. 

- Mindennek én vagyok az oka, ahogy mindig is. - ráztam meg a fejem. 

- Ezt együtt rontottuk el, de helyre hozzuk oké ? - néz mélyen szemembe, mire ajkaim közül egy remegő sóhaj szakad föl. Homlokon csókol, puszikkal hinti be arcom minden szegletét, lecsókolja a ki buggyanó könnyeimet, majd végre két nap után ajkaink ismét találkoznak. Kezeit derekamra helyezi s közel húz magához,  kezeim hajában vesznek el, lábaimat dereka köré kulcsolom s így haladunk fel a lépcsőn egészen a szobámig. Szeretem őt, ő is szeret engem s ennél több nem is kell, hogy érdekeljen vele kapcsolatban. Pontosan ránk illik a dalom címe " A múltam, jelenem " ami hamarosan már nap világot is fog látni. Reménykedhetek abban, hogy Luke és köztem ez tényleg valódi, elfelejtjük a vitát s mindent ott folytatunk ahol abba hagytuk, szerelmesen. A világ legjobb dolga ismét az ő karjaiban elaludni, aki még álmában is szorosan a karjaiban tud tartani, mert szeret!

26. Jobb barát

Sziasztok! 

Köszönöm a támogatást, nagyon örülök a vissza jelzéseknek!
A mai rész mondhatni különlegesnek, hisz nem szoktam másik szemszöget használni, de most megtörtént. A rész rövid, ezért is elnézéseteket kérem, de annyit elárulok innentől veszi kezdetét - remélhetőleg - számotokra " a mind a tíz körmöm lerágom mire a rész végére érek érzés! "

Remélem tetszeni fog! 

Jó Olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald

Luke Hemmings

Néztem, ahogy a szeretet lány elviharzik s nem tettem ellene semmit. Ezzel az önző, öntelt kijelentésemmel nagyon felhúztam és tudom mélyen érintette, azok után amik történtek.  Féltékeny lettem Colera, hisz csak úgy megjelent, mikor minden olyan jó volt. A vacsora, hogy megkérte a szerelmem kezét s ő nem szakított vele, ez egyszerre sok volt, kiborultam. Olyanokat mondtam neki, amiket nem gondoltam komolyan és ezt azóta is bánom, mert nem enged közel magához. Ocsmányul viselkedtem, de dühös voltam rá. Minden olyan szépen alakult közöttünk, kezdtük végre elfogadni, hogy mi többé nem leszünk barátok. Mindketten attól féltünk, ha nem működik akkor többé barátok se lehetünk.  Ez a gondolat végre kezdet elpárologni s erre jött a vita, ami teljesen szétválasztott minket, bármennyire is nem szeretnénk. Szeretem őt, harcolni fogok kettőnkért! Mindig is bízhatott bennem, most újra ezt kell elérnem nála, ami tudom piszok nehéz lesz. Muszáj mellette lennem, ha kiderül az igazság Harryről, Gemmáról és erről az egész hazugság áradatról. Félek képes lenne nem csak az édesanyját, hanem a testvéreit is megbántani. Az, hogy ma Louis tudomást szerzett erről az egészről a legnagyobb eddigi veszély forrást jelenti számunkra. A nevelő szülei, Peter és mi nem árulnánk el, ami Colet illeti ő lehet ezzel állna bosszút, amiért kidobta őt Zora. Simon pedig, nehéz eset volt az elején. Természetesen megértette mit miért nem akar Zora, de közben Harryékkel is dolgozott így mindig attól féltünk elkotyog valami olyat, amit nem lehetne neki. Az évek alatt persze ez változott s most már teljesen megbízunk benne. A következőkben arra kell figyelnünk, hogy még valaki ne tudja meg ezt az egészet, ami az ő legféltettebb titka.
- Mi a fenéért kellett ezt mondanod ? - térek vissza a jelenbe egy tajtékzó Gemma és azok társaságába akik tudnak mindent. Hová lettek a többiek ?!
- Magam sem tudom, kicsúszott a számon. - védekeztem. - Hidd el, tényleg nem akartam. - pillantottam rá kétségbe esetten.
- Persze Luke, te semmit sem akarsz. - fonta össze a karjait melle alatt. - Most el ment s nem csak téged készül elhagyni, hanem a bandát ami eddig a családját jelentette.
- Tudom, hogy én csesztem el. - mutattok magamra ingerülten. - Egyszerűen nem tudom hogyan tehetném jóvá.
- Közülünk te ismered a húgomat a legjobban, ő a szemed fénye, hát találj ki valamit. - dörren rám.
- Nem tudod mennyire nehéz őt kirángatni a depressziós napjaiból, fogalmad sincs mennyit küzdök azért, hogy mosolyt csaljak az arcára. Igazad van, én ismerem a legjobban és tudom ez akár most tényleg a véget is jelentheti Gem. Te csak most léptél be az életébe, mint ember, mint a nővére én pedig  - mutatok magamra - Több éve a barátja vagyok, mindig mellette voltam érted ? Én voltam az egyetlen akinek beszélt, miután megismerkedett Anne-el. Azóta soha nem hagytam magára, az Istenért Gemma, rajongok a húgodért! - magyarázok hevesen s ezt az alkamatt választja valaki, hogy felhívja magára a figyelmet, még pedig az ajtóból.
- Bocsánat, nem akartam hallgatózni. - makogja a mindig maga biztos Liam. - Csupán itt maradt a telefonom. - mutat az asztalra, az említett tárgyért megy felveszi s már készül is elmenni, amit viszont már nem hagyhatok neki.
- Liam, nem mehetsz most el!
- Liam, csukd be az ajtót s maradj, beszélnünk kell! - szólalunk meg egyszerre Gemmával. Megszeppenve teszi azt amit kérünk, inkább parancsolunk neki, vissza fordul s a falnak dől. Tekintette végig pásztázza a szobát s ahogy meglátja két banda társát is szemei elkerekednek, majd nagyobbra nőnek, ahogy rám, a fiúkra végül Gemre pillant. Gondolataimba már is beférkőzik a reggel, amikor is Louis bámult ilyen hatalmas szemekkel, hihetetlen tekintettel. Több embernek már nem engedhetjük meg, hogy megtudja, mert ez már így is egy kész tömeg. Nem hagyhatom, hogy Harry megutálja a húgát, aki titkon szeretné neki elmondani még is a rejtőzés mellett döntött.
- Beszélnünk kell arról, amit az előbb itt hallottál. - szól hozzá Louis.
- Hogy vagy képes elárulni a legjobb barátodat ? - rázza meg a fejét hitetlenkedve.
- Hidd el pár órája engem is úgy sokkolt, mint téged. - mutat saját magára. - A lényeg, nem szólhatsz róla Harrynek, nem a mi dolgunk ezt elmondani neki.
- Még is meddig gondoljátok, hogy ez titokban maradhat ? - néz ránk kíváncsian.
- Remélhetőleg, míg Zora azt akarja. - válaszolja Ashton.
- Tudjuk most ezt nehéz felfogni, hosszú is lenne a mesénk, ezért majd később mindent részletesen elmesélünk. - ígéri meg Calum. - A legfontosabb most megakadályozni, hogy bármilyen hülyeséget kövessen el.
- Nem hagyhatja el a bandát, nélküle nem lenne ugyan az. - szólal meg Mike. - Ő a családunkhoz tartozik. - mire mind egyetértően bólintunk.
- Gemma nem beszélnél vele most te, Lukera úgy is nagyon haragszik ? - kérdi barátnőjét Ashton. Nem, még nem mondták ki, még nem mondták el, de tudom. Ugyan úgy néznek egymásra, mint Zora és én.
- Srácok azt hiszem ehhez én még kevés vagyok. - vallja be. - Nem ismerem még úgy, mint ti. - rázza meg a fejét. - Ti minden mozdulatából tudjátok mit akar, mik az érzései, mi jár a fejében, én még nem tartok itt.
- Valahol mélyen igen, hisz a húgod. - világítottam rá a legnagyobb tényre. - Csupán hallgass az ösztöneidre, mert lesznek vele kapcsolatban.
- Hívd fel s meglátjuk mi lesz. - tanácsolja az eddig csendben figyelő Liam, aki valószínűleg a dolgokat próbálja felfogni amiket most tudott meg. Gemma előveszi telefonját, nyomkod rajta egy kicsit végül a füléhez emeli. Arca viszont pillanatok alatt lesz csalódott.
- Nem veszi fel. - sóhajtott.
- Hagyjunk neki egy kis időt, míg lenyugszik. - javasoltam. - Várjuk meg míg haza jön, aztán meglátjuk mit mond.
- Mi lesz, ha azt mondja elköltözik vagy vissza utazik Sydney-be ? - kérdi aggódva Calum.
- Nem tudom srácok, oké ? - válaszoltam hevesen. - Reménykedni viszont reménykedem, hogy elszáll legalább felétek a haragja s nem megy sehová.
- Közülünk annak kellene  vele beszélni akire hallgat is. - javasolja Zayn.
- Nem vette fel a telefont, ezért először Luke javaslata lenne ésszerű, aztán majd kitalálunk valamit. - túr hajába Liam. - Menjünk haza, mielőtt még Niall és Harry haza érnek a kajálásból. - tanácsolja. Az autó út csendesen telik számomra, a többiek egymás szavába kezdik el mesélni Zora történetét. Liamnek sikerült mindent megértenie, míg haza értünk továbbá megígérte senkinek nem szól róla, s segít ennek az egész titoknak a megőrzésében. Senki nem volt még otthon aminek részben örültem, másrészt imádkoztam, hogy Zora hamarabb jöjjön haza. Liam sms-sel bombázta Harryt, hogy különböző helyekről, különböző ételeket szerezzen be nekünk vacsorára, így egy darabig még nem jönnek haza. Mind leültünk a kanapéra s csak vártunk. Kezeimbe temettem az arcom, gondolataim pedig a békülésünk körül jártak. Egyet nagyon is tudok, szeretem és nem akarom őt elveszíteni!
Annyira szeretném, ha ez az egész meg sem történt volna, ha tehetném vissza forgatnám az utóbbi napokat s mindent másképp csinálnék, de tudom ez lehetetlen. Talán Roset és Petert kellene ide hívnom, hogy beszéljenek vele, még is csak jobb lenne személyesen. Szervezhetnék neki egy találkozót azokkal, akik a világon mindennél jobban szeretik s törődnek vele. Viszont arra is gondolnom kell, hogy lehet nem ez a legjobb ötlet, tudva, hogy a testvérei ennyire a közelébe vannak, arról már nem is beszélve, hogy ma nem csak Louis, de Liam is megtudta a történetét, az utóbbi emberkéről pedig még fogalma sincs. Ismerve őt nagyon kifog rajta akadni, nem tudom meddig bírja még a sok hazugságot, titkot és el sem tudom képzelni mikor akarja végre közölni az igazat, akár csak a bátyjával. Haragszik az édesanyjára, de a testvérére nem kellene, hiszen már Gemmának is megbocsájtott. Végül úgy döntöttem, írok Peternek s megkérdezem hogy vagy, mi történt otthon. Akár hogyan is szeretném, ha még nem is tetszene neki elsőre tudom mit kell tennem, hogy nyugodtabb legyen. 

25. Egy dal erejéig

Sziasztok! 

Köszönöm a támogatást, a véleményeiteket!
Szeretnék köszönetet mondani Klau M-nek, aki nagy meglepetést okozott a számomra! Itt láthatjátok : Klikk 

Remélem tetszeni fog! 

Jó Olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield

A kulcsot szorongatva a kezemben indulok saját helységem fel fedezésére. Az ajtón belépve elém tárul egy gyönyörűen berendezett és felszerelt stúdió szoba. Ez itt mind az enyém lehet, ha bele vágok az éneklésbe. Magam mögött becsukom az ajtót, hisz hallom a fiúk hangját, ahogy ordítva versenyeznek a megfelelő ajtóig. Beljebb sétálva végig simítok pár hangszeren, a pulton, a mikrofonon. Helyet foglaltam a kanapén, kezembe vettem egy gitárt s énekeltem. Azt a dalt, amit számtalanszor énekelni szoktam, ami az életemről szól. Noha zenész vagyok, rengeteg vázlattal még sem mindegyik elég jó, hogy albumra is kerüljön, így nem is emlékezhetem mindre, de erre az egyre igen. Gyakran szoktam énekelni, amikor eszembe jut milyen gyerekkorom lehetett volna még, benne van az összes érzelmem. Elmeséli az életem s az álom képet, ami az igazi életem lehetett volna.
Teljes erőből éneklem az utolsó sorokat nem félve attól, hogy bárki is meghallja ezt a dalt, amit évek óta őrizgetek.
- Life will teach you to love, forgive and tolerate the pain .....
Akárhányszor csak ezt éneklem elérzékenyülök és ez most sem volt másképp, megigazítottam a sminkem s úgy döntöttem ideje vissza menni a többiekhez. Kulcsra zártam az ajtót s kezembe forgatva tettem meg azt a pár métert ahol is a fiúk tartózkodtak. Meglepetésemre nem hallgattak Simonra, helyette szokásosan ökörködtek.
- Egy kicsit tűnök el és ti már is nem tudtok viselkedni. - magam is megijedtem milyen rekedt is volt a hangom, hisz a hangszínem nem ilyen mély. Mind felém kapták tekintetüket s azonnal abba hagyták a tevékenységüket, helyette már aggódva vizsgálták a testem arra keresve a választ, mi is történt velem. - Munkára, mert nem érünk rá évekig ezen dolgozni. - tapsoltam kettőt mire nem tetszésüket kifejezve, de a helyes irányba indultak.
- Vártam már mikor jössz vissza, teljesen megfájdult tőlük a fejem. - panaszkodott Simon az említett területet fogva. - Hogy döntöttél ? - kíváncsiskodik.
- Egy dal erejéig. - lóbálom meg a kulcsot, majd nyújtok kezet ezzel is megpecsételve az alkunkat. Látom a szemem sarkából a kíváncsiskodó tekinteteket, de nem foglalkozom vele. - Én szeretném kiválasztani azt a dalt, amit fel veszünk. - kötöttem ki.
- A te szereplésed, a te dalaid. - von vállat. - Válaszd csak amelyiket szeretnéd, de okosan. - mutatja fel mutató ujját fenyegetően.
- Köszönöm Simon! - ölelem magamhoz.
- Nagyon szívesen, kicsi lány. - nyomot puszit az arcomra. - Jól van srácok ideje munkához látni, hisz napok múlva ismét meghódítjuk a hatalmas arénát. - nézz a fiúkra szigorúan. Szorgosan próbálnak s én úgy érzem nem kellek ide jelenleg, így elhagyom a helyett. Vissza térve az új kis zugomba, papírt és tollat veszek el az asztalról és írni kezdek. Az életemnek mindig úgy kell alakulnia, hogy kész szappanopera legyen, nekem pedig mindig van valamiből ihletet merítenem. Jelen esetben a megcsalásról, az igaz szerelemről és abban csalódásáról tudok írni. A zenémmel, a szavaimmal kitudom azt fejezni amiken át mentem, amik megtörtének velem. A dallamot dúdolom, fel alá mászkálok hátha akkor könnyebben jönnek a sorok, de semmi. Végül feladom és azt a dalt kezdem énekelni, amit a videómba is szánok. Tudom Simon mire is gondolt a választás kapcsán, de én ezzel a dallal a történetemet szeretném elmesélni, még akkor is, ha ezzel végleg lebukom. Ennél jobb dalt el sem tudnék képzelni s ha az embereknek is tetszik akkor talán komolyabban is bele vágok majd. A kliphez nem szeretnék túl sok mindent használni, egy pár utca kép Londonról, hisz úgy is itt vagyunk és majd hozzá vágunk pár bolondos videót otthonról, illetve még a stúdiót szeretném, ahogy éneklem a dalt, ez fogja tökéletesen tükrözni a dalt is.
- Life will teach you to love, forgive and tolerate the pain,
The timo to help you forget the time of the injury, which will help you as a result of the wounds
Fate does not let them set permanently, remember them again and again
Over and over again - énekeltem a dalom refrénét.
- Tudtam, hogy ezt fogod választani. - hallom meg az ajtóból Simon hangját.
- Ez az én dalom. - pillantok rá.
- Nem félsz, hogy ezzel az egész életedet kiteríted, mindenki előtt ? - vonja fel egyik szemöldökét. - Hallottam már tőled a dalt s vannak benne nagyon is utalós részek.
- Félek, de úgy érzem ez az első dal, amit muszáj közönség elé tárnom.
- Miért lesz még több is ? - kezd poénkodni.
- Nem tudom. - túrtam a hajamba. - Egyenlőre ezt a dalt vegyük fel s ha tetszik az embereknek majd még gondolkodom rajta.
- Ez a helyes hozzá állás, hisz ugyan olyan jó hangod van, mint neki. - mosolyog rám.
- Igen, többek között én is tudok erőszakos lenni, makacs, önfejű. - kezdtem sorolni miközben újaimon számoltam is őket.
- Értem. - nevetett fel. - Sok mindenben hasonlítotok. - értet egyet.
- Túl sok mindenben. - ráztam meg a fejemet. - Akkor maradhat a dal ? - váltottam témát.
- A te dalod. - biztosított. - Különben pedig azért jöttem, mert a fiúk hiányolnak téged.
- Ugye erről a helyről semmit nem mondtál nekik ?
- Nem. - válaszolt azonnal. - A te dolgod, hogy elmondod - e vagy sem.
Közben besétáltunk a fiúknak kirendelt szobába és komolyan majdnem elájultam. Papír galacsinok a földön, pizzás doboz az asztalon, poharak szanaszét kész kupleráj. Nem hagyhattam őket itt, mint másfél óra és ez lett az eredménye. A fiúk a kanapé mögött rejtőztek, míg a bátyám haverjai fotelek mögött rejtőztek. Gem, Harry és Chad a fal mellett lapulva nézte az eseményeket.
- Mi a jó Isten folyik itt ? - kiáltom el magam. - Komolyan srácok, már egy kis ideig sem hagyhatlak itt benneteket ? Döbbenet, hogy nem tudok egy kicsit is a gyakorlásra figyelni, a ti rohadt érdeketek nem az enyém. Én csupán a dalokat írom, a ti dolgotok elénekelni és előadni, megtanulni. Miért nem tudjátok egy kicsit otthon hagyni ezt az éneteket ?
- Nem voltál itt, hogy figyelj ránk. - durcáskodik Luke, ezzel azt hiszi eléri az enyhülési küszöböt, de most haragszom rá, így semmi esélye.
- Kicsit lazítottunk, nyugi. - teszi fel a kezeit Mike. - Az éneklésről szólva, akár te is énekelhetnél.
- Ezt a részét itt le is zárhatjuk. - morogtam. - Míg hármat számolok rend legyen vagy még a kívánságotokat sem fogom teljesíteni. Továbbá mindenkinek tudok gyenge pontot, így azzal is alkudhatunk. - fenyegetem meg őket.
- Ash lemondott róla, én pedig már megkaptam. - mosolygott rám Luke.
- Kuss legyen! - kiáltottam rá. - Veled jelenleg nem beszélek! - intéztem neki továbbra is szavaimat. - Tudjátok mit ? Ha szeretnétek akkor gyakoroltok, ha nem, akkor nem. - vontam vállat. - Többé ez már ne az én gondom legyen. Felmondok! - felkaptam a táskám és kiviharoztam a helységből. Kirohantam az épületből, elindultam az egyik irányba, ahol hamar felfedeztem egy kávézót így azonnal arra indultam meg. Nem voltak sokan, ami ismertségem miatt pont kapóra jött. Leültem egy hátsó boxba, rendeltem egy lattet és vártam. Meleg italomat forgattam a kezemben s csak bámultam ki a fejemből. Lassan kortyoltam el meleg italomat, míg az életem folytatására gondoltam. Akarom azt a dalt, akarom, hogy mindenki hallja mit tett velem az Istenítésre méltó édesanyánk. Olvastam már olyan bejegyzéseket rajongóktól, akik az édesanyáknak - bele értve, a sajátomat is - hálálkodnak, mert a fiúk megszülettek. Innentől kezdve mindenkin át gázolok a saját érdekeimet nézve. Az életem egyszer nekem is lehet tökéletes, nem csak a családomé! 

24. Még valaki, aki tud mindent

Sziasztok! 

Huh, nem is tudom mit kellene mondanom, ahogy a részek haladnak a történetben is úgy érvényesülnek a fejemben elképzelt jelenetek, talán van olyan ami nagyon is hamar, de ezek nélkül a történet is megrekedt volna. Szeretném tudatni veletek, hogy heti egy résznél többre jelenleg nem futja tőlem a kötelességeim mellett, de nagyon igyekszem. A történet lassan a feléhez közelít, még nem tudom hány részes lesz, azt sem mi lesz a vége, de szeretném minden elképzelésemet bele írni a történetbe, aztán biztos lesz olyan dolog is, ami újdonság lesz még nekem is. 

Köszönöm a támogatásokat, nagyon jól esik. 

Jó olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield

Egyszerűen nem tudtam miért is ilyen szerencsétlen az én életem. Nem tudtam miért ver engem így a balszerencse sorozat. Örökbe fogadtak, vannak testvéreim, barátaim, szerető családom, jó állásom és erre most megjelennek az igazi családomból emberkék, akiknek nagyon sok barátjuknak kell lenni, akik akármikor meghallhatnak bármit, amit én bizalmasan beszélek. Komolyan, mikor csenget már be végre azon a rohadt ajtón az én drága jó édesanyám ?! A repülön muszáj volt közel kerülnie hozzám Zaynnek és Liamnek, akik közül Zayn már tudja is az igazat rólam, erre most egy újabb ember tudja meg, aki történetesen a bátyám legjobb haverja. Egyetlen egy lehetőség van, hogy igazat mondok, hisz mi mást csinálhatnék ? Megfogom ölni Malikot, amiért nem jelezte itt létüket, tudván nekem ez a titok nagyon fontos! Átgondolva, amit Lukenak mondtam, ha tovább titkolózunk amikor ez az egész ki derül csak még jobban fog utálni. Ebbe pedig már a barátait is bele rángattam, így még nagyobb a káosz. De, ha nem tudja meg kik tudták még, akkor nem is olyan nagy, nem igaz ? Gondolatok sokasága lepi el erről is az agyamat, hogy mit és hogyan is kellene csinálnom. Nem akarok hozzájuk tartozni, de szép lassan ez az elvem is szerte foszlik, ahogy a titkom is. Késztetést érzek ennek megvédésére, hisz soha nem akartam velük kapcsolatot létesíteni, annak ellenére még is sikerült. Az lesz a helyes, hogy megvárjam míg anya közli vele ezt az egészet, így van kire fognom az egész hazudozást. Lássuk be, nem csak egy van már a rovásomon feléje....
- Louis! - szólítom meg, mire rám kapja a tekintetét. - Beszélnünk kell. - folytatom, mire bólint egyet és leül a bárpulthoz, ahová én is követem, míg a másik két fiú körénk áll.
- Elmondanád ez még is hogyan történhetett ? - tesz fel egy kérdést, de szerintem még nem dolgozta fel amire rájött. Miért vagyok ilyen béna ? Zayn ennél sokkal jobban fogadta, habár ő már az elején kijelentette jóban akar lenni velem, de így elárulta az egyik banda társát. Tudom Harry és közte nem olyan szoros a baráti kötelék, mint Louis és a bátyám között.
- Nem hiszem, hogy a születés csodájáról szeretnél tőlem bármit is hallani. - nevettem el magam kínosan. - Amit most mondani fogok senkinek nem mondhatod el, rendben ? - mire ismét csak egy aprót bólintott.
- Jól gondolod, én vagyok a legkisebb Styles legalább is tudomásom szerint. Anne az édesanyám, akit tíz éves koromban ismertem meg, akkor tudtam meg mindent. Örökbe adtak, számomra ócska kifogással, még pedig a pénz. Egy másik kontinensen nőttem fel, van két mostoha testvérem, akik a nevelő szüleim saját gyerekeik. Amikor hallottátok tőlem a mostoha szót, akkor én elhitettem veletek, hogy őket fogadták örökbe, a légyen a legtöbb dolog amit meséltem fordítva van. Szándékosan, nem akartam gyanúba keveredni. Meglepő, de nem hasonlítok Harryre, nagyon külsőleg, belsőleg elég sok a hasonlóság már ahogy Luke és a többiek elmesélték. Ausztráliában nőttem fel, ahogy tudjátok Luke és én nagyon régóta ismerjük egymást, Ash, Mike és Calum is tud a titokról, bár arról nem tudtak ami közöttünk volt az elmúlt időben. Ez csak egy töredéke az életemnek, de dióhéjban összefoglalva ez a lényeg amit most tudnod kell! - látszott rajta, hogy nem akarja elhinni amit mondok neki, de ilyennel soha nem viccelnék. - Miért nem állítottad meg ? - teszem fel a kérdést Zaynnek.
- Mire megállíthattam volna, már késő volt. - pillant szemeimbe, az övéből pedig sugárzik a bocsánat kérés. - Sajnálom. - erre nem válaszolok, csupán bólintok, hiszen szemmel már mindent megbeszéltünk.
- Várjunk csak. - szól Lou. - Te már tudtál róla ? - nézz Zaynre, aki csak rám pillant. - Ezt még is hogyan titkolhatod el az egyik barátod, a banda társad elől ? - esik azonnal barátjának.
- Ez nem az én dolgom. - védekezik. - Nincs jogom elmondani, ha csak nem kérek rá engedélyt, amit eddig Zora még nem adott és nem is fog! Ha ő maga készen áll, majd beavatja a bátyját is....
- Miért jó az neked, ha ezt elhallgatod ? - fürkészi továbbra is fekete hajú barátját.
- Ebben nincs helyes döntés. - rázza meg a fejét. - Zora végre közel engedett magához, ezt nem fogom eldobni, továbbá ahogy már említettem nem az én tisztem elmondani Harrynek az igazat. - zárta le a témát.
- Tőlem még is mit vártok ? - értetlenkedik.
- Egy kis megértést, továbbá hallgatást az itt elhangzottakról. - motyogtam. - Szépen kérlek ne utálj, hallgass erről a legjobb barátod előtt.
- Rendben van. - bólint rá kisebb hezitálás után. - Hagyok időt neked, de én is kérek cserébe valamit.
- Mi lenne az ?
- Ne hagyd, hogy a testvéreid tudják meg utoljára. El kell árulnod nekik, mielőtt még mindenki megtudná, mert akkor nagyon kiborulnának, főleg Harry.
- Egyszerűbb, ha azt mondom kik nem tudnak még erről és akkor te is rá jössz, miért is így mondom. - sóhajtottam fel. - Paul, Liam, Niall és Harry.
- Akkor Gem már tudja ? - lepődik meg.
- Igen. - bólintottam. - Vele is nehezen barátkoztam meg, de minél tovább húzom Harry egyre mérgesebb lesz rám ezt már én is tudom. Ezért is amikor elmondom neki az igazat, senkit nem fogok megemlíteni a nevelő szüleimen és testvéreimen kívül. Ha megemlíteném bármelyik fiú nevét, rájuk is mérges lenne, én pedig nem fogom tönkre tenni a barátságait. - magyaráztam.
- Erről jó pár embert meg kell majd győznöd. - túr a hajába. - Akkor a barátod, a szüleid vér szerinti tesója, annyi idős, mint én és vele jársz ?
- Jártam. - kotyogtam közbe. - Reggel kidobtam. - vontam vállat.
- Ő idősebb volt tőled, most pedig egy fiatalabbal kezdtél. - jegyezte meg. - Legalább nem vagy olyan, mint a bátyád. - poénkodott.
- Azért én is itt vagyok ám! - szólal meg Luke sértetten.
- A szerelem nem korfüggő. - igazgatom a hajamat. - Tényleg nagyon jól elbeszélgettünk és ha még vannak kérdéseid nyugodtan tedd fel őket, amikor kettesben vagyunk, vagy olyanokkal akik tudnak róla, köszönöm a hallgatásod is! Ideje most már indulnom, mert már így is késésben vagyok. - pillantok a telefonomra.
- Hová mész ? - ráncolja szemöldökét Zayn és Lou egyszerre.
- A stúdióba. - nevetek fel vicces ábrázatán.
- Veled megyek. - jelenti ki a három fiú egyszerre.
- Erre igazán semmi szükség. - tiltakozom, de mindhiába ők is jönni szeretnének. Megvártam, amíg felöltöztek utcai viseletükbe, megjegyzem többet készülnek, mint én, pedig én még lány vagyok. Elköszöntünk a többiektől, akik megígérték hamarosan jönnek. Tudom, hogy Mike és a többiek szavára lehet adnom, hisz amikor késtek a találkozókról, mindig nagyon pipa voltam rájuk, olyankor jó pár dolgot, nem szerettem nekik megtenni. A stúdióig Lou kérdéseire válaszoltam, beszámoltam minden olyanról, ami érdekes lehet a számára Zayn pedig csak néha kotyogott közbe, míg Luke kifelé bámult. Tudom Zayn faggatott volna a kettőnk viszonyáról, de jelenleg nem volt alkalmas az idő pont. A stúdióhoz érve, azonnal biztonságiak vettek körbe minket, hisz rajongók táboroztak a bejáratnál. Hátsó ajtóra már nem volt időm, meg amúgy is köztudottan azt szeretik a lesi fotósok a legjobban. Sorban szálltunk ki, míg én hátul maradtam Luke-val, addig a két fiú előttünk ment. Nem bocsájtottam még meg neki, de ilyen helyzetekben örülök itt létének. Kezét derekamra simította, de amint fedett részre értünk elhúzódtam tőle, amit ő csalódottan vett tudomásul. Simon már várt rám, kissé meglepődött, amikor három fiú kíséretében léptem be, de nem kerített neki nagy feneket. Azonnal nekem intézte szavait, miszerint a fiúknak a mai próbán a koncertre kell készülniük, amivel egyet is értettem, hisz a napokban fognak fellépni az O2 -ben, ami hatalmas. Viszont az album felvétele sem érhet véget, ezzel viszont a hang mérnők Chad értet egyet. Szegényt az ország másik részéről rángattuk ide a családjától és terhes feleségétől. Végül sikerült megegyeznünk, hogy begyakorolnak egy dalt, felveszik a többi időt pedig a koncert felkészüléssel töltik egészen addig, míg nem kell színpadon is próbálniuk. Simon magához hívott, én pedig teljesen ledöbbentem a mondani valójától.
- Amiről már korábban beszéltünk. - vesz elő egy kulcsot. - A folyosó végén találod a te külön kis zugodat, Chadet pedig bármikor kölcsön veheted.
- Én nem is tudom mit mondjak. - fel sem tudtam fogni, amit most mondott. - Nem vagyok már olyan biztos benne, hogy nekem is énekelnem kellene, inkább megbújva maradnék, mint eddig. - bizonytalanodtam el. Az utazás előtt sokat veszekedtünk erről, hisz eljátszottam a gondolattal, hogy a saját dalaimból felvennék párat és kiadnám, de Simon mindig leállított, most pedig tárcán kínálja  a lehetőséget. A legjobb kifogása, miszerint akkor kevesebb időm jutna a fiúkra és a dalaikra, ami nem igaz. Legalább két füzet lapul a bőröndömben a saját dalaimmal, míg a fiúké egy külön füzetben gyűlik, mivel nem dolgozom máshol, így általában a szabad időmben írni szoktam.
- Zora, ne beszélj butaságokat. Igen is énekelned kell, minden esetre oda adom a kulcsot nézz szét, s majd tudasd a végleges válaszodat. - teszi kezembe a hideg fémet. - Tehetséges vagy, ezt mind ketten nagyon jól tudjuk, ideje lenne kibontakoznod. - ölel magához. - Legalább egy dal közzététel erejéig, aztán meglátjuk mi lesz. - mosolygott rám.
Ott hagyott a gondolataim közepette és a fiúkkal kezdet dumálni. Végre az én életem is lehetne valami, valami több és most kezemben az esélyem!

23. Kőkemény kőszikla

Sziasztok!

Újabb résszel jelentkezem, amit most nem érzek annyira jónak.
Szomorú vagyok, hisz az előző részhez egyetlen egy rész sem érkezett, kérlek avassatok be abba, hogy mit is csinálok rosszul. 

Várom a vissza jelzéseket.

Jó olvasást!

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield

Reggel hamar kivetet az ágy, tudván szinte semmit nem sikerült aludnom.  A tükör képemtől egyenesen hányni lett volna kedvem. Nulla életkedv, egy csepp vidámság sem látszott rajtam, ami a tegnapi nap után nem is volt csoda. Kócos hajamat kifésültem, forró zuhanyt vettem, hogy izmaim ellazuljanak egy kicsit. Melegen öltöztem, mert amilyen a kedvem olyan jelenleg az idő járás is. Elkészítettem a sminkem, jelét sem adva sírás nyomoknak, telefonomat és táskámat felkapva siettem ki a csípős hidegbe. A házban még mindenki aludt, így igyekszem vissza térni, mire fölébrednek. Leintettem egy taxit, eldaráltam a címet, lelkileg pedig igyekeztem felkészülni az előttem álló feladatra. Ott álltam a hotel előtt, nehezen bírtam mozgásra lábaimat, majd csak arra eszméltem fel, hogy kopogtam az ajtaján. Mondhatjuk, hogy a gyanúm nagyon is beigazolódott. Ott állt előttem egy elég hiányosan öltözött barna hajú, kék szemű lány, aki olyan fiatal lehet, mint én,  sőt megeshet, hogy még fiatalabb. Zavarban volt, hirtelen azt sem tudta mit kellene mondania. Cole ingét viselte, amit még tőlem kapott a születésnapjára, amikor a kapcsolatunk kezdet komolyra fordulni. Nem éreztem különösebben semmit, mérges voltam, dühös. Igazam lett, megakart engem vezetni továbbra is, ami fájt, mert ezzel nem csak engem bánt meg és aláz meg, hanem a szüleit is, akik nem erre nevelték. Biztosra veszem, hogy ez által a család szégyenfoltjává fog válni s cseppet sem sajnálom.
- Jó reggelt! - köszön csendesen, hmm legalább van némi neveltetése. - Miben segíthetek ? - dönti oldalra picikét a fejét, próbál magabiztosabbnak tűnni. Bennem egyre jobban megy fel a pumpa, így úgy gondoltam megmutatok egy olyan oldalt, amiről még én magam sem tudtam, hogy létezett is valaha.
- Neked is. - biccentettem komoran. - Cicám te semmiben nem tudsz nekem segíteni, ellenben a vőlegényem nagyon is sokat tudna. - fontam keresztbe a karjaimat, míg ajkaimat gúnyos mosolyra húztam.
- Vőlegény ? - sápadt el.
- Úgy bizony szívi. - bólintottam. - Szóval hol van ?
- Fogalmam sincs miről beszélsz. - kapta fel a vizet. - Biztosra veszem, hogy a szőke kis agyaddal szoba számot tévesztettél.
- Nem, ez nem történt meg. Itt a vőlegényem Cole Winfield szált meg. - világosítottam fel.
- Én egy Oliver nevű sráccal vagyok itt, szóval húzz szépen el. - rám merészelte volna csukni az ajtót, amit én nem hagyhattam. Beslisszoltam a szobába s mily meglepő, üres piás üvegeket, gyűrött ágyneműt kellett látnom. Úgy tettem, mintha ez bántana, pár könnycsepp gördült le az arcomon, ahogy a tegnapi vitánkra gondoltam Luke-val.
- Gyere elő te mocsok! - üvöltöttem úgy Isten igazából, pillanatokon belül a fürdőből jött ki, egy törölközővel a derekán, riadt arc kifejezéssel. - Nem kérdezek semmit. - rázom meg a fejem. - Nem érdekel mióta, kikkel csináltad ezt a hátam mögött. Fáj, hogy meg akartál vezetni, de túl fogom élni, s tudod miért ? Mert soha nem éreztem azt a törődést és megértést, amit adnod kellett volna! A családunk szégyen foltja leszel, ezt én fogom garantálni! - sarkon fordulva indultam volna ki, de ujjaimra pillantva, eszembe jutott még valami. - Választ akartam adni, választ akartál kapni. Ez remélem kielégítő és érthető számodra, Oliver. - szóltam még vissza gúnyosan. Ujjamról könnyen csusszant le a gyémánt gyűrű, amit egyenesen a fejéhez vágtam, magam után hangos ajtó csapódással jeleztem távozásomat. Kilépve a hotelből úgy tettem, mintha semmi nem történt volna, ismét leintettem egy taxit, ami egyből egy kis brísztróba vitt. Vettem a srácoknak és jó magamnak reggelit, aztán mindennél jobban vágytam a jelenlegi házba, ahol a szobámba megbújhatok.
Miután sikerült bejutnom egyből megütötte a fülemet, amint a többiek a nappaliban beszélgetnek. Kibújtam a cipőmből, felakasztottam a táskámat, amiből még elő vettem a telefonomat.
- Reggelt. - szóltam oda, ahová már a fele társaság megérkezett, nem vártam választ, sőt nem is érdekelt. Nem adtam nekik időt, ahogy Colenak sem. A konyhában kipakoltam a reggeliket, s örültem az egyedül létnek. A kávémmal indultam a jelenlegi egyetlen olyan helyre, ahol egyedül lehetek, persze nem jutottam valami messzire.
- Zora! - szólított meg a nővérem, őt pedig nem volt szívem megbántani.
- Igen ? - kérdeztem vissza, picit szem forgatva.
- Minden rendben ? - fürkészi arcomat.
- Minden a lehető legnagyobb rendben. - nem szerettem volna megbántani, de még is olyan sértőre, gúnyosra sikeredet a válaszom. Láttam Gemmen, hogy egy kicsit bántja a dolog, de minden valószínűséggel meg is érti. - Hoztam reggelit, mivel nem fogok nektek állandóan főzni.
- Biztos minden rendben ? - kérdi meg óvatosan ezúttal Ashton.
- Igen. - csattantam fel. - Végül is mi bajom lehetne ? - nevettem el magam kínosan. - A szobámban leszek, ne zavarjatok! - indultam meg végre, figyelmem kívül hagyva azt , hogy a nappaliban már mindenki jelen volt. Komolyan miért, nem tudnak elmenni innét, ők nekik is biztos van házuk valahol itt Londonban ?! Lennie kell..... Örültem, hogy senki sem jött utánam, bár azért sajnáltam, hogy Luke meg sem próbált velem beszélni. Ült a kanapén s bámulta a fekete képernyős tévét. Ezen túl téve magamat, kezdtem össze szedni a fontosabb dolgokat, amik a mai próbához kellenek. Dolgozni kell, nem fogom magam elhanyagolni. Az sem érdekel, ha a bátyám és a barátai a közelemben vannak. Nyugalom és béke amire a legjobban vágyom most, de itt lehetetlen. Otthon, te jó ég! Azt sem tudom mit jelent ez a szó igazából. Nekem soha nem volt normális, szerető otthonom. Félre érteni nem kell, imádtak a nevelő szüleim, de az még sem olyan, mint egy vér szerinti igazi családban. Az otthonom sem ott van, hisz én itt születtem Angliában, ehhez pedig nem vagyok hozzá szokva, a hideghez én mindig is meleg párti voltam. Gondolatok közepette cikázok le a lépcsőn, az asztalra téve a hatalmas papírtömböt. Továbbra sem törődve senkivel indulok meg harapni valamit a konyhába, de amint bemegyek már rohannék is ki.
- Ne menekülj előlem. - szólal meg egész halkan. - Beszélni szeretnék veled.
- Csupán eszem valamit, aztán ha jöttök, ha nem én mentem a stúdióba. - teljesen kizártam amit ő mondott, azt mondtam amit én szerettem volna velük közölni.
- Ne csináld ezt. - kérlel. - Megértem, hogy haragszol rám, sőt dühös vagy, mert én is az vagyok magamra, de kérlek, hallgass meg.
- Miért kellene meghallgatnom téged ? - fordultam meg, ezzel együtt rá kellett jönnöm, hogy nagyon kevés hely van kettőnk között. - Jobb lesz hanyagolnunk egymást, szimpla munka kapcsolatot ápolni s amint ennek az egésznek vége, akkor talán ...
- Nem engedhettem, hogy azzal fejezd be a mondatott, amire gondolok. - szakított félbe. - Mérges vagy, ezt elismerem. Tudom időre van szükséged, de akkor sem hagyhatom ezt az egészet annyiban.
- Már miért is ne ? - kérdeztem hitetlenkedve. - Mindig azt mondtuk, hogy bízzunk egymásba s mióta komolyabb lett kettőnk kapcsolata, te nem bíztál meg bennem eléggé. Jézusom, bele gondoltál ez nekem milyen nehéz és szar helyzet ?! - mutattam magamra. - A saját mostoha testvéremmel kavartam, oké el kell ismernem én is gondoltam rá, milyen lesz, ha ez nem sikerül közöttünk, de te is tudod milyen. Ma reggel elmentem hozzá s szakítottam vele, fejéhez vágtam a gyűrűt, aztán otthon egy szót sem fogok mondani az itt történtekről.
- Miért ?
- Mert az élet ilyen bonyolult. - vontam vállat. - Beléd szerettem Luke, erről nem tehetek. Megcsaltam a barátomat, a szüleim kifognak akadni, attól még jobban kiakadnának, ha megtudnák Cole mit művelt velem s én nem fogom szét zilálni a családot, hisz tudod nekem mennyit is jelent már maga a szó. Talán szót kellene ejtenem még a nappaliban tartózkodó ikremről és nővéremről ? - teszem fel a végén a nagy költői kérdést. - Luke mindennél jobban szeretlek, de iszonyúan mérges vagyok rád, megbántottál azzal, hogy nem bíztál meg bennem. Úgy tűnik neked már a baráti énem sem kell, te az egyik legnagyobb félelmemet váltottad valóra, még pedig, hogy te is eldobsz magadtól. - törlöm le a könnycseppeket.
- Soha nem hagylak el, ezt jobb, ha tudod. - simítja kezét arcomra. - Szerelek, időt adok amennyit csak szeretnél, de nem engedem, hogy eltaszíts magadtól.
- Mennem kellene. - köszörültem meg a torkom, letöröltem a könnycseppjeimet s ezért is imádom a vízálló sminket. - Bízom benne, hogy van még annyi bizalom közöttünk, amiért a legféltettebb titkom nem osztod meg senkivel.
- A tegnapit sem gondoltam komolyan, csak megjelent a zöld szörny, ami teljesen ellepte az agyamat. Egyszerűen csak megijedtem, hisz nem rég kaptalak meg teljesen és már is elveszítelek, be pánikoltam.
- Ez akkor sem rendes mentség arra, amiket tegnap nekem mondtál. - ráztam meg a fejem. - Mi lett volna, ha kimondod azokat a bizonyos neveket, meg azt a szót, hogy testvér ? Hogy nézhetnék Harry szemébe azok után, hogy együtt töltöttünk egy minimális időt és nem szóltam neki ? Szerinted hogyan fogadná, ha fülébe jutna, hogy Gemma már egy jó ideje tudja ? - kérdem teljesen kétségbe esetten.
- Te is tudod, hogy ilyet még mérgemben sem árulnék el. - válaszolt.
- Most már tényleg mennem kell. - léptem el mellette, de akkor egyenesen szembe találkoztam egy tengerkék szempárral, aki Zaynnel együtt állt az ajtóban, teljesen ledöbbenve. Eddig nem láthattam őket, hisz Luke teljesen eltakart engem. Vajon mennyit hallottak és Zayn miért nem lépet közbe ?
- Hát ti meg mióta álltok itt ? - kérdem teljesen zavarban, a szemem sarkában látom, hogy Luke is megfordul majd rám pillant, aztán vissza a fiúkra.
- Mi az Istenről zagyváltok itt össze vissza ? - kérdi teljesen értetlenül, majd teljesen lefehéredve elmotyog valami, amiről azt gondolom nem értem, de nagyon is értettem. - Bassza meg! Ő a legjobb haverom húga.